Nehezítést jelentett, de nem szabott gátat a műegyetemi sportsikereknek a járvány

Kiváló BME-s eredmények születtek az egészségügyi veszélyhelyzet korlátozásai mellett is megtartott egyetemi versenyeken, az elmúlt hónapokban.

Kiemelkedően jól szerepeltek a műegyetemi hallgatók a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) döntőiben, a 2020/2021. tanév első félévében: több alkalommal a dobogón állhattak vagy pontszerző helyen végeztek a különböző sportágak fináléiban.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tanévenként meghirdeti a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságokat (MEFOB) azzal a céllal, hogy gazdára találjanak az egyetemi sportversenyek bajnoki címei, a hallgatók körében népszerűsítsék a meghirdetett sportágakat, illetve elősegítsék a sportolók kiválasztását a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) és az EUSA (Európai Egyetemi Sportszövetség) versenyekre (Universiade, egyetemi világbajnokságok és Európa-bajnokságok).

A bajnokságokat hazai felsőoktatási intézmények, kisebb számban sportegyesületek rendezik felhívás alapján, együttműködve az illetékes országos és helyi sportági szakszövetségekkel. A pályázatokat a MEFS bírálja el és koordinálja. A versenyeken azok a sportolók vehetnek részt, akik a mérkőzések időpontjában valamely felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

Súlyemelő MEFOB

A várakozásokat is felülmúlta a nevezők létszáma a szeptemberi súlyemelő MEFOB-on: 21 egyetem 44 sportolója 9 súlycsoportban mérte össze tudását az 51. alkalommal a BME 1. számú tornatermében megrendezett eseményen. A rendezvényt Józsa János rektor nyitotta meg.

A férfiak 102 kg-os versenyszámában 1. helyen végzett Prohászka Kristóf, 226 kg-ot is elbírt. 109 kg-osoknál szintén a dobogó tetejére állhatott P. Nagy Bálint, megmozgatott súlya 237 kg volt. A nők 64 kg-os versenyszámában ezüstérmes lett Fehér Barbara (125 kg összteljesítmény), míg a 87 kg-os csoportban Juhász Anna Csilla (170 kg összteljesítmény) bizonyult a legjobbnak.

A csapatversenyben a nőknél a BME az ELTE SEK-kel holtversenyben végzett az első helyen, míg a férfiaknál a műegyetemi indulók szerepeltek a legeredményesebben.

Erőemelő MEFOB

Negyedik alkalommal adott otthont a BME az erőemelő MEFOB-nak, amelyen 12 egyetem 32 sportolója mérte össze erőnléti képességeit. A nők 6, a férfiak 7 súlycsoportban versenyeztek 3 fogásnemben (guggolás, fekvenyomás és felhúzás).

A nőknél Juhász Anna Csilla volt a legerősebb, az összes kategóriában 392,5 kg-ot mozgatott meg. A női csapatversenyt szintén a Műegyetem nyerte.

A férfiaknál szoros küzdelem alakult ki, az első hely megszerzésében két BME-s hallgató, Horváth Péter és P. Nagy Bálint volt érdekelt, akik összesen 715 kg-ot mozgattak meg, végül a mérlegelés és két fogásnemben elért jobb eredmény Horváth Péter javára döntött. A csapatverseny megosztott aranyérmét a BME és az Óbudai Egyetem érdemelte ki.

 

Testépítő és fitness MEFOB

Tripla műegyetemi siker a testépítő és fitness MEFOB-on, amelyre 8 egyetem képviseletében 13 hallgató nevezett.

Magyar junior, felnőtt bajnoki címe és Európa-bajnoki 6. helye mellé a MEFOB fitnessbajnokság aranyérmét is megszerezte Ágoston Dorottya, az ezüstérem Ilosvay Viktória, míg a bronzérem Stefán Bernadett nyakába kerülhetett.

Ágoston Dorottyát 2020 decemberében az IFBB 2019-ben rendezett Fitness Világbajnokságon elért 2. helyének köszönhetően a szövetség az Év női sportolójának választotta, egyúttal a Nemzeti Versenysport Szövetség is kitüntetésben részesítette (Fotó: Morvai Tamás)

Tájfutó MEFOB

Várpalota-Bátorkő térségében rendezték meg a pandémiás helyzet miatt tavaszról októberre halasztott tájékozódási futó MEFOB-ot, amelyre 13 felsőoktatási intézmény 70 hallgatója nevezett, deklarálva a sportág népszerűségének növekedését. 2020-ban az időjárás nem kedvezett a versenyzőknek: valemenyniőjüknek több napos esőzés következtében felázott terepen kellett bizonyítaniuk. A férfiak csapatversenyét Divin Péter és Kálmán Erik műegyetemi párosa nyerte 36:26-os pályaidővel. Az összetett csapatversenyben a BME ezúttal ezüstérmes lett.

 

Félmaraton MEFOB

6 egyetem versenyzői vettek részt a Szent István Egyetem Kaposvári kampusza és a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezredének közös szervezésében lezajlott félmaraton MEFOB-on. A résztvevők ezúttal jótékony célért is futottak: a nevezési díjakból befolyt összeget a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Mosdósi Telephelyének Gyermekosztálya számára ajánlották fel. A 21 km-es távot a nők közül 3. legjobb idővel teljesítette Kanti Anna (ideje: 1:56:15), a férfiaknál ezüstérmet szerzett Szalmási Bence (ideje: 1:53:45).

 

Rövidtávú triatlon MEFOB

Az első karanténidőszakot követően tartották meg a rövidtávú triatlon MEFOB-ot, amelyet a triatlonosok országos bajnokságával kötöttek össze a szervezők. Három kategóriában (egyéni, 3 fős férfi csapat, 2 fős női csapat) indultak el a versenyzők, 1,5 km úszással, 40 km kerékpározással és 10 km futtással teljesítetve a pályát. Berekméri Levente (ideje: 1:58:03) aranyérmet, míg Mészáros Viktor (ideje: 2:00:07) bronzérmet vihetett haza. Az egyéni teljesítményeknek köszönhetően a műegyetemi férfi csapat összetettben is első lett.

 

Evezős MEFOB

7 egyetem hallgatói 8 versenyszámban mérték össze tudásukat az evezős MEFOB-on, Csepelen. A BME a mezőny legtöbb résztvevőjét adva, összesen 9 egységet indított a megmérettetésen. A férfi egypárevezősöknél kettős dobogós műegyetemi siker született: Ozsváth Máté nyakába ezüst, míg Bridge Henryébe bronzérem került. A férfiak kormányos nélküli kettes számában Kovács Krisztián ás Hopp Márton Péter duója állhatott a dobogó második fokára. A mix kétpár evezős számot Krémer Eszter és Papp Gergely Márton párosa nyerte, míg a férfi kétpár evezős kategóriában a második helyen Ozsváth Máté és Papp Gergely Márton együttese végzett. A férfi nyolcas versenyszám győztese szintén a BME csapata lett, tagjai: Molnár András, Polivka Bálint, Bridge Henry, Hopp Márton Péter, Kovács Krisztián, dr. Papp Gergely Márton, Ozsváth Máté, Dobai Tamás, kormányosuk: Polivka Dóra.

Polivka Dórát a Magyar Evezős Szövetség az év legjobb női evezősének választotta.

 

Atlétika MEFOB

21 egyetem 113 sportolója volt ott a startpisztoly eldördülésénél a legutóbbi atlétikai MEFOB-on, Székesfehérvár Regionális Atlétikai Központjában, mindkét nem 11 versenyszámában. A legtöbb győzelmet a BME könyvelhette el (5 aranyérem), rajta kívül tíz egyetem hallgatói állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Ezzel összetettben a Műegyetem a 3. helyen végzett a felsőoktatási intézmények rangsorában. A nők 1500 m-es futásában 1. helyezett lett Bánhidi Eszter (ideje: 4:45,42), magasugrásban Renner Luca Boglárka 178 cm-rel nyújtotta a legjobb teljesítményt. Távolugrásban Fekete Fanni eredménye (5,13 m)  a bronzéremhez volt elegendő, ám 1880 ponttal megnyerte a hárompróba versenyszámot. A férfiak 100 m-es futásán mindenkit legyőzött Ajide Dániel (ideje: 48,71), 100 m-en pedig a 2. helyen ért célba (ideje: 11,01). 1500 m-en Vörös Márk diadalmaskodott (ideje: 3:52,91), távolugrásban Kállai Balázs harmadikként zárta a versenyt (megugrott távolsága: 6,35 m).

Strandkézilabda MEFOB

A vírushelyzet miatt kevesebb csapat indult a Lupa-tónál megrendezett strandkézilabda MEFOB bajnokságon: öt egyetem hallgatói mérkőztek meg: a nőknél a műegyetemi csapat egészen  a 2. helyig küzdötte magát. A férfiaknál két formáció összesen 5 meccsen játszott, a győzelem három győzelem után járt. A BME-s férfi csapat a nőkhöz hasonlóan a dobogó második fokára állhatott.

Strandröplabda MEFOB

12 felsőoktatási intézmény 13 női és 11 férfi csapata indult a budapesti strandröplabda tornán. Műegyetemi hallgatói érintettség nőknél volt: Veress Kata az ezüstérmes női duó tagjaként állhatott a dobogó második fokára.

A koronavírus-járvány okozta egészségügyi kockázatok és a járványügyi intézkedésekre tekintettel 2020. november közepétől az év hátralevő részére tervezett Magyar Egyetemi - Főiskolai Országok Bajnokságokat (torna, tollaslabda, vívás, judo, úszás) a sportági szakszövetségekkel, az egyetemekkel és a szervezőkkel egyeztetve elhalasztották.

 

Ki a leggyorsabb egyetemi hallgató Budapesten?

A MAFC, a BME és a Budapesti Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség szervezte meg 2020 szeptemberében azt a versenyt, amelyen a budapesti egyetemek, főiskolák hallgatói versenyezhettek a leggyorsabb egyetemista címért 100 méteres női és férfi síkfutási számokban. Az eseményt a BME atlétikai pályáján rendezték meg.

A férfi 100 m síkfutás számában elsöprő műegyetemi sikerek születtek:

1. Seres Soma (BME /MAFC) 11,35 mp
2. Josfmárk Benedek (BME) 11,79 mp
3. Németh Csongor (BME) 12,07 mp
4. Németh Zsolt (BME) 12,25 mp
6. Budavári Levente (BME) 12,79 mp

 

TZS-GI

Fotó: MEFS

Bélyegkép forrása: Morvai Tamás