„Kutatásaimmal a jövő városainak jobb élhetőségét szeretném elősegíteni”

A jövő térségeinek fenntarthatóságával foglalkozik a Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjjal nemrég kitüntetett műegyetemi hallgató.

„Hálás vagyok, mert kiváló és elhivatott oktatók, valamint egy összetartó hallgatói közösség segíti tanulmányaimat, amelynek a részeseként azt tapasztaltam, hogy egy bonyolult problémát csak több szakterület összefogásával, a mérnöki, gazdasági, társadalmi, szociológiai és környezeti szempontok együttes figyelembevételével lehet teljes körűen megoldani” – osztotta meg gondolatait a bme.hu-val Bozsoki Fruzsina, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) regionális és környezeti gazdaságtan végzős mesterszakos hallgatója, miután a „Barnamezős területek Budapesten – Közvágóhíd és környékének fejlesztési koncepciója” című dolgozatáért Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjban részesítette a BME Szenátusa és a Novofer Alapítvány. A nyertes pályázó meglepetéssel és örömmel fogadta a jeles elismerést. Mint mondta: ez az egyetemi tanulmányait éppen befejező fiatal számára óriási inspirációt jelent egy új élethelyzet küszöbén. „Az MSc alatt kezdett érdekelni a téma. Régóta foglalkoztatott a kérdés, mitől lesz sikeres, vonzó egy terület, vagy éppen ellenkezőleg: miért indul hanyatlásnak. A tanulmányaim adtak lehetőséget felvetéseim vizsgálatára és megértésére: 2020 nyarán dolgoztam ki azt a kutatási tervet, amellyel az Új Nemzeti Kiválósági Program támogatását is megszereztem. A jövőben is szeretnék ezzel foglalkozni, és a munkámmal segíteni a jövő városainak, térségeinek alakulását, jobb élhetőséget biztosítva a változatos területhasználók számára.”

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Novofer Alapítvány 2001-ben az egyetemi hallgatók szakmai tudásának elmélyítése, tudományok iránti elkötelezettségének növelése érdekében hívta életre a Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjat. Az támogatást évről évre egy, a BME nyolc karának egyikén graduális képzésben részt vevő, és a BME által megrendezett TDK-versenyen helyezést elért diáknak ítélik oda. A bírálatot végző szakmai zsűribe a Műegyetem két, míg az alapítvány egy főt delegál. A díszoklevéllel együtt járó ösztöndíjat hagyományosan decemberben, a Gábor Dénes-díj átadási ünnepségen osztják ki. Tavaly a koronavírus-járvány miatt a díjazottak névsorát ugyan kihirdették, az elismerések átadását azonban egy későbbi időpontra halasztották.

(A 2020-ban Gábor Dénes-díjjal elismert oktató-kutatók névsora a bme.hu egy korábbi összeállításában olvasható – szerk.)

Bozsoki Fruzsina díjnyertes pályamunkájában a közelmúltban rehabilitált, nagy volumenű lakóparképítéseknek helyet adó Közvágóhíd és környékének komplex fenntarthatósági elemzésére vállalkozott. „A barnamezős területek rehabilitálásnak fontos célja, hogy a településrész mihamarabb visszaintegrálható legyen a városszövetbe. A Közvágóhíd fejlesztése azt is szolgálja, hogy a környék a jövőben alközpontként funkcionálhasson, ezzel tehermentesítve a központi városrészt. Eredményeimmel szeretném felhívni a figyelmet a barnamezős beruházások jelentőségére és még inkább arra, hogy milyen fontos a jól megtervezett fejlesztésük. A megfelelő várostervezéssel és irányítással a jövő városai fenntarthatóvá, befogadóvá és biztonságossá válhatnak” – mondta a díjazott hallgató.

Közvágóhíd területén zajló fejlesztések (Forrás: Építészfórum)

Bozsoki Fruzsina a mentális térképezés módszerét használta a terület élhetőségének vizsgálatára: a metódus segítségével tisztább képet kaphatott a Közvágóhídról és környezetében zajló fejlesztési folyamatok minőségéről. A koronavírus-járvány miatt a személyes jelenlét nélküli vizsgálati technikát választotta: online űrlap segítségével mérte fel a helyiek és környéken élők véleményét a közösségi média platformjain keresztül. Több mint 200 fő töltötte ki azt a kérdőívet, amelyben az érintett terület élhetőségét, kihasználhatóságát, infrastrukturális, szabadidős és szolgáltatási lehetőségeit kutatta a GTK-s hallgató, lehetőséget adva a válaszadóknak arra is, hogy konstatálják a jelenlegi állapotokat és észrevételezzék a fejlesztéseket.

A kérdőív eredményeiből kiderült, hogy a válaszadók egy része kissé zsúfoltnak tartja a lakópark komplexumát, hiányolják a zöldfelületeket, míg a családosok úgy vélik, hogy kevésbé élhető a terület. „A kutatás szerint az ott lakóknak van pozitív és negatív véleménye az őket körülvevő környezetről. Mivel ők a fő használói a területnek, ezért fontos lenne a véleményük figyelembevétele a jövőben” – ismertette Bozsoki Fruzsina. További érdekesség, hogy a hallgató dolgozatának elkészítésével szinte egy időben jött a hír: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a Déli Körvasút tenderét, érintve a Közvágóhíd területét is, ahová egy multimodális átszálló kiépítését álmodták meg a tervezők. „A munkára óriási szükség van: a klímaváltozás hatásai miatt egyre hangsúlyosabb a megfelelő városi tömegközlekedés biztosítása, amely az autók számának csökkenését, ez által egy élhetőbb város kialakítását segíti elő.”

Lakóparkok építése a Közvágóhíd területén (Forrás: Allure Residence Budapest)

Bozsoki Fruzsina szerint fontos, hogy egy barnamezős korszerűsítést ne csak egy szükségképpeni építési-kivitelezési feladatként kezeljen a beruházó, szerinte az invesztíciót komplexen, több területre kiterjedően kell felmérni és megvalósítani. „A stratégiában való gondolkodással ideiglenes fejlesztések helyett hosszú távú megoldások szükségesek.” A parkok, közterek funkcionális jelentőségéről pedig azt mondta: a környék jelenlegi zöldfelületei mostani állapotukban nem megfelelőek egy személyes találkozóhoz, baráti beszélgetéshez. Hozzátette: egy köztér megalkotása ma leginkább a közlekedési feltételektől függ, olvasható egy szakmai anyagban, és egy másik, általa felhasznált cikk szerint ezek a területek akkor lehetnek korszerűek, ha a közélet színtereként szolgálnak, „ahol nemcsak átutazók vagyunk, hanem célként jelennek meg a fejünkben egy találkozás megszervezésénél. Városmarketing-eszközök használatával még inkább hívogatóbbá tudna válni a Közvágóhíd rehabilitációja, ami az egykori barnamezős negyed visszaállítását tudná felgyorsítani a városszövetbe illeszkedve” – sorolta a közterek kialakításánál megvizsgálandó szempontokat a Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjjal kitüntetett hallgató.

Bozsoki Fruzsina mesterképzésének utolsó évében jár, tanulmányai mellett egy építőipari cégnél látott el környezetmérnöki feladatokat, így a gyakorlatban is megtapasztalhatta, hogy az építőipari folyamatokban hogyan kapnak szerepet a barnamezős beruházások. Pályázati munkáját nagymértékben támogatta témavezetője, Szabó Mariann, a GTK Környezetgazdaságtan Tanszék egyetemi adjunktusa. Az oktató segítségével alaposan feltérképezte a szakpolitikai hátteret és azok egymásra épülését, részletes irodalomkutatásba fogott, és segítséget kapott empirikus vizsgálatának lefolytatásában, az eredmények kiértékelésében, magyarázatában.

„Rendkívül büszke vagyok tanítványomra, aki széles körű ismereteiről tanúbizonyságot téve, újszerű módon ismertette jövőbemutató területfejlesztési témáját, és azért is, mert első regionális környezeti és gazdaságtan mesterszakos hallgatóként nyerte el ezt az elismerést, amely a közelmúltban indított képzésünkön a tehetséggondozás magas színvonalát igazolja vissza” – jegyezte meg  Szabó Mariann, hozzáfűzve: egyszerre volt könnyű és kihívást jelentő a közös munka, hallgatója önálló ötletei, érdeklődése, kíváncsisága, lendületessége és bátorsága eredményezte a sikert. Mentoráltját méltatva elárulta: Fruzsina rendelkezik az eredményes kutatói karrierhez szükséges képességekkel, az előtte álló feladatokat saját komfortzónájából kilépve, éretten oldotta meg.

„Hálás vagyok a műegyetemi oktató-kutatói támogatásért, hiszen e nélkül a siker nem valósulhatott volna meg. Biztos vagyok abban, hogy az ösztöndíj és az ahhoz kapcsolódó szakmai munka hasznos lesz a jövőm, a karrierem szempontjából. Most elsősorban a záróvizsgára koncentrálok, majd ezek után az OTDK-ra, és kilátásban van egy szakmai publikáció is; ennek előkészítése során reményeim szerint ismét valami újat tanulhatok” – fogalmazott a fiatal ösztöndíjas.

 

TZS-GI

Fotó:Takács Ildikó, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar