Új tanszékkel gazdagodott a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar

A bővítésről, az újabb kari együttműködésekről és a távolléti oktatás tapasztalatairól beszélt a KJK dékánja.

„A magyarországi és nemzetközi vasútfejlesztések, a járműipari nagyvállalatok szakember-utánpótlási igénye és a kari kollégák indukálták a Vasúti járművek és járműrendszer-analízis Tanszék megalapítását, amellyel egyrészt a hallgatói érdeklődést szeretnénk erősíteni a szakterület iránt, másrészről kompetenciáik körét is szélesítjük” – osztotta meg a bme.hu-val Mándoki Péter, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK) dékánja, egyúttal a 2013-ig létező, de most újra működő tanszék vezetője. Hozzátette, 20 munkatárssal kezdte meg a tanszéki munkát idén januártól, és további cél, hogy a gárda külföldi oktatókkal bővüljön. „Törekszünk a hallgatói létszám növelésére, hiszen a piac tárt karokkal várja a Műegyetemen végzett fiatalokat. Ráadásul ebben a dinamikusan fejlődő ágazatban komoly karrierlehetőségre és kiemelkedően magas bérezésre számíthatnak a pályakezdők” – hangsúlyozta a kari vezető, utalva a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legutóbbi adataira az értékálló műegyetemi diplomáról.

(Fotó: Philip János)

Elmondta még: a tanszék a tervek szerint együttműködési megállapodást köt majd a szektor jelentős szereplőivel, így például a MÁV-val, a Simens Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, vagy az evopro cégcsoporttal. A partnerség révén biztosított lesz a külső oktatási, kutatási, innovációs és gyakorlati helyszín, a mentorálás és a tudásmegosztás, megalapozva akár egy újabb duális képzést is.

Mándoki Péter kitért arra, hogy nemcsak tanszéki, hanem kari szinten is várhatók újabb jelentős ipari együttműködések, a jelenleg is zajló nagy volumenű kutatás-fejlesztések eredményeként. „Tekintélyes feladatot vállaltunk a SZTAKI-val és a győri Széchenyi István Egyetemmel: a mobilitással összefüggésben tudományos vizsgálatokat, a funkcionális és kooperatív működést demonstráló fejlesztéseket és ehhez kapcsolódó tudástranszfert, oktatást biztosítunk, fókuszban az önvezető közúti járművekkel, légi járművekkel, mobil robotokkal és autonóm gyártórendszerekkel – ecsetelte a kari vezető a tavaly szeptemberben megalakult nemzeti labor, az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium tevékenységét, hozzátéve, emellett összegyetemi szinten részt vesznek az Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Programban (FIKP), folytatják a ZalaZONE-on elkezdett teszteket közúti autonóm autókkal, drónokkal, önjáró ipari targoncákkal és az 5G technológiával, mindeközben a zalaegerszegi járműipari pálya melletti területen megvalósuló infrastruktúrával – a Honvédelmi Minisztériummal (HM) közösen – a hadiipar számára elsősorban az off-road járművek autonóm irányításán dolgoznak. Ehhez kapcsolódva megjegyezte: nemcsak a Vasúti járművek és Járműrendszeranalízis Tanszék alakult meg újra, hanem a Repüléstudományi és Hajózási Tanszék is, amely ma már a repülőgépek mellett más légijárművekkel és légtérirányítással is foglalkozik.

A dékán értékelte a 2020/2021. tanév első szemeszterét is a hibrid, majd a későbbi távolléti oktatásra való átállás tükrében. „Hasonlóan a többi karhoz, mi is készültünk a koronavírus-járvány második hullámára. Már nyáron tovább bővítettük az addig elkészített elektronikus tananyagot, és azt kértem az oktatóktól, hogy vegyék előre szeptemberben a személyes jelenlét mellett még megtartható kisebb kurzusokat, laborgyakorlatokat. Ezek még alapvetően le tudtak zajlani, amikor ismét teljes egészében elrendelték a digitális oktatást. Érdekes tapasztalata egyébként ennek az időszaknak, hogy az online órákon nagyobb volt a részvétel, mint korábban” – fogalmazott Mándoki Péter, aki szerint főleg az elsőéveseknek jelentett kihívást ez a félév, hiszen a teljes rendezvénystop, a közösségi élmények, személyes találkozók elmaradása mind-mind nehezítették az egyetemi szocializációjukat.  

(Fotó: Philip János)

A tervekről szólva a dékán beszámolt arról, hogy a kar fennállásának 70. évfordulója alkalmából konferenciát szeretnének rendezni az év második felében, a járványügyi korlátozások függvényében online, vagy személyes jelenlét mellett. Hozzáfűzte: a jubileum apropóján nívós kiadványt jelentetnek meg a KJK történetéről, jelenéről az egyetemi polgárok, az akadémiai szféra, a stratégiai és üzleti partnerek, valamint a társintézmények számára is figyelemre méltó tartalommal.

 

– GI –

Fotó: Philip János