Dübörögve tér vissza a BME Egyetemi Napok!

Szeptember 14. és 16. között rendezik meg Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválját, ahol a hazai zenei világ kedvelt előadói és az elmúlt évek felfedezettjei lépnek fel.

Haverok, buli, összetartozás, BME Egyetemi Napok – az egyetemi és fesztiválérzés közös ereje! 4 színpadon és további 2 zenés helyszínen közel 60 koncerten lépnek fel a különböző zenei stílust képviselő előadóművészek a 2021. szeptember 14. és 16. között megrendezendő DORKO BME Egyetemi Napok rendezvényen. A pandémia miatt tavaly elmaradt szórakoztató esemény idén új névvel és megújult erővel tér vissza a műegyetemi hallgatói közösség szórakoztatására. A fesztiválegyetemet a lágymányosi kampusz területén, az Infoparkban rendezik meg.

„A tavalyi kényszerszünet után nagy örömmel nyitjuk meg újra a rendezvény kapuját a szórakozni vágyó fiatalok előtt. Gazdag zenei és programkínálattal készülünk, vendégeink három, egy időben működő zenei helyszín közül választhatnak minden nap este 18 órától egészen hajnalig” – árulta el a fesztivál repertoárjának részleteiről a szervezők nevében Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezetője. „A hallgatóság és a zenei ipar mögött álló nehéz, másfél éves időszak után a mostani rendezvény lendületet adhat a normál kerékvágáshoz való visszatéréshez, és ahhoz a felhőtlen szórakozáshoz, amely a műegyetemi hallgatói közösségi életet mindig is jellemezte. Reméljük, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk, és a hangulat mellett a jó idő is visszahozza a mindennapokba a nyár hangulatát” – fejezte ki várakozásait Orbán Balázs.

A fellépők között ott lesz a YouTube zenei toplistát vezető ByeAlex és a Slepp, valamint ugyanezen lista top 50 előadói között szereplő Azahriah és Dzsúdló is. Előbbinek júniusban jelent meg első, Camouflage címet viselő nagylemeze, míg utóbbinak frappáns, önreflexív dalszövegű trap-rap-pop darabjai már a több milliós nézettséget is elérték a YouTube közösségi csatornán.

A nyár hangulatát a 15 éves Irie Maffia hozza vissza, Bëlga mindenkit felkészít az iskola- és egyetemkezdésre. Koncertet ad Horváth Tamás és kendőzetlenül őszinte dalait bemutatja Krúbi is. Az estéket minden nap lemezlovasok zárják: Metzker Viktória, Lotfi Begi, Sterbinszky, Mynea, Yamina, Szecsei is mixel majd a tánc szerelmeseinek.

A ’90-es évek hangulatát hozza el az I Love Retro. Betty Love, Krisz Rudi, Csordás Tibi, UFO és Dj Pégé, a Necc Party-n pedig a gőz kieresztésére várják a bulizni vágyókat.

A szórakoztató rendezvény kiegészítéseként szeptember 15-ei sportnapon újra összecsapnak a mozogni vágyó fiatalok a BME Sporttelepén.

A rendezők tájékoztatása szerint a szórakoztató eseményt az aktuális egészségügyi óvintézkedések és járványügyi előírások maximális betartása mellett rendezik meg: a fesztiválra kizárólag személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel együtt érvényes védettségi igazolvánnyal, a koronavírus elleni oltást igazoló applikációval vagy a kormány által elfogadott COVID-igazolásokkal lehet belépni.

A rendezvényre már csak korlátozott számban napijegy vásárolható 4.499 forintos áron, a bérletek elfogytak. A várható sorok miatt kérik a szervezők, hogy a vendégek időben érkezzenek, valamint már kora délután, előre váltsák be jegyeiket karszalagokra. A jegyvásárlásról bővebb információk a „bmejegy” portálon olvashatók. A szervezők tájékoztatása szerint az előzetes jegyvásárlás mellett a helyszínen is lesz lehetőség a belépők megváltására.

Aktuális információk a rendezvényről:

Weboldal: https://egyeteminapok.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/egyeteminapok

Instagram: https://www.instagram.com/egyeteminapok/

Tik-Tok: https://www.tiktok.com/@bme_egyetemi_napok?

 

TZS-HA

Fotók: BME Egyetemi Napok Fb-oldal