A Műegyetem kiemelkedő oktató-kutatói rangos állami díjakban részesültek

A BME Szenátusának előterjesztésére Palkovics László innovációs és technológiai miniszter adományozott díjakat a több évtizedes színvonalas szakmai tevékenység elismeréséért.

Apáczai Csere János-díj:

Hell Zoltán, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) Szerves Kémia és Technológia Tanszék egyetemi tanára részére a sok éven keresztül kifejtett oktató-kutató munkájáért, kiemelve az idegennyelvű képzés, ezen belül a Stipendium Hungaricum program irányításában kifejtett tevékenységéért javasolta a BME Szenátusa a kitüntetést. Hell Zoltán diplomája megszerzése óta dolgozik a BME Szerves Kémia és Technológia Tanszékén, 2019-től egyetemi tanárként; oktatási szakterülete a gyógyszeriparhoz kapcsolódik. Előadóként és szervezőként részt vett a BME francia, majd később angol nyelvű vegyészmérnök képzéseiben. Évek óta tölti be a BME VBK idegennyelvű oktatási felelősének a posztját, emellett ő a Kar Erasmus koordinátora. A Kar idegennyelvű oktatási felelősként kiemelkedő szerepe van a Stipendium Hungaricum program kari megvalósításában.

 

Bagi Katalin, a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék egyetemi tanára részére nemzetközileg is elismert iskolateremtő oktató-nevelő, oktatás- és tudományszervező, valamint kutatói munkássága alapján javasolta a BME Szenátusa az Apáczai Csere János-díj adományozását.

 

Szent-Györgyi Albert-díj:

Imre Sándor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék egyetemi tanára a hazai új kutatási területek kialakításában végzett meghatározó szerepvállalásáért és kiemelkedő iskolateremtő tevékenységének elismeréseként vehette át a Szent-Györgyi Albert-díjat. Tudományos munkássága a távközlés 21. századi új irányai közül a nagysebességű vezeték nélküli és mobilhálózatokat, valamint a kvantummechanikai elvekre épülő kvantuminformatikát és kvantumkommunikációt öleli fel.

 

Oktatói Szolgálati Emlékérem:

Koczka György, a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék adjunktusa több mint negyedszázados műegyetemi múltja alatt alapvetően informatikai jellegű tárgyakat oktatott előadóként és gyakorlatvezetőként egyaránt, közöttük az AutoCAD-et, számítógépes programozást Pascal, Maple, MathCAD és Matlab nyelveken, numerikus módszereket és főként a kedvenc fejezetét, a számítógépes grafikát. Több évtizedes oktatási tevékenysége alapján javasolták az Oktatói Szolgálati Emlékérem adományozására.

 

Simon Tamás, a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) Építőanyagok és Magasépítés Tanszék adjunktusa 1983-1990 között a Vízügyi Tervező Irodában (VIZITERV) tartószerkezeti tervezőként tevékenykedett, majd 1990-1992 között a Szigeteléstechnikai Fejlesztő és Vállalkozó Részvénytársaságnál dolgozott fejlesztő mérnökként a tetőszigetelések területén. Tervezői munkája mellett, 1986-tól óraadóként a Building Materials tárgy angol nyelvű oktatója. Az iparban szerzett tapasztalatait később sikeresen ültette át az Építőanyagok és Magasépítés Tanszék mind magyar, mind angol nyelvű oktatásába, miközben széles körben végzett kutatásokat a beton és a hőszigetelés területein. Több évtizedes oktatási tevékenységét ismerték el az Oktatói Szolgálati Emlékéremmel.

 

Gratulálunk díjazottainknak!

HA-TZS

Fotó: bme.hu