A BME oktatói is bekapcsolódhatnak az EELISA új innovációs programjába

Az EELISA InnoCORE a kilenc partneregyetem kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködése terén jelent komoly előrelépést.

Az EELISA InnoCORE (EELISA INNOvation and COmmon REsearch Strategy) fő célja, hogy a társulásban résztvevő egyetemek között létrehozzon egy interdiszciplináris és nemzetközi, a nyílt tudomány és a nemek közötti egyenlőség céljait is zászlajára tűző kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködési hálózatot, amely később akár a szövetség keretein is túlmutathat. Ez magában foglalja az EELISA közös stratégiai kutatási, doktori képzési, innovációs és vállalkozási tervét. Emellett célja, hogy a szövetségben részt vevő egyetemek kutatói és fejlesztői megismerjék egymást, és ezáltal egy közös kommunikációs teret hozzanak létre tudósok, egyetemi polgárok és ipar között az EELISA szövetségen belül és ezzel közvetlenül katalizátora legyen a jövőbeni, különösen az európai pályázati együttműködéseknek, az Európai Kutatási Térséget erősítve.

Annak érdekében, hogy az EELISA egyetemeken kutatás-fejlesztésben résztvevőket hozzásegítsék a közös munkához, az EELISA Multi-Labs bevezetésével megosztott kutatási infrastruktúra portfólió is elérhetővé válik, valamint új hálózati platformot hoznak létre, amely a szövetség közös kutatási stratégiáihoz való hozzáférést teszi lehetővé.

A program célja továbbá, hogy elősegítsen és támogasson közös innovációs tevékenységeket, valamint új struktúrák, mint például kutatócsoportok, klaszterek, közös laborok, induló vállalkozások vagy technológiai parkok létrehozását. Az EELISA InnoCORE a szövetség keretein belül együttműködni kívánó kutatóknak és fejlesztőknek a pályázati források bevonását is segíti a jövőben.

További információk olvashatók az InnoCORE programról Asunción Gómez Pérez-zel, a program koordinátorával készült interjúban az EELISA honlapján.

Forrás: EELISA European University

Eközben zajlik a partneregyetemek közötti együttműködés szorosabbra fűzése, amelynek része a tárgyak kölcsönös elismerési feltételrendszerének a kidolgozása, az EELISA diplomamelléklet, illetve az EELISA Európai Mérnök Diploma előkészítése, valamint az EELISA közösségek létrehozása, amelyekben hallgatók és oktatók együtt dolgozhatnak kihívásokon. Az EELISA most megjelent kisfilmjéből megismerhetők a partneregyetemek legfőbb közös célkitűzései.

Forrás: EELISA European University

Ezekről a témákról egyeztettek az  Universidad Politécnica de Madrid-on tartott pénteki találkozón az EELISA szövetség kilenc egyetemének rektorai, illetve képviselőik, valamint a szövetség társult tagja, az Európai Mérnökoktatási Akkreditációs Hálózat (ENAEE) megbízott elnöke is.

Csoportkép az EELISA vezetői találkozó résztvevőiről

Forrás: EELISA European University

 

A megbeszélésen részt vett Dale A. Martin, az EELISA elnöke, a BME díszpolgára. Az eseményen Csiszár Emília nemzetközi rektorhelyettes, Nagy Balázs Vince rektori megbízott, Vigh László Gergely idegen nyelvű oktatási igazgató és Lengyel László a FIEK igazgatója képviselték a BME-t.

 

Rektori Kabinet Kommunikációs Csoport

 

 

EELISA has received funding from the European Union's Erasmus+ programme under GA No. 101004081 / EELISA-InnoCORE has received funding from the European Union’s Horizon 2020 R & I programme under GA No. 101035811