„A Műegyetem feladatvállalása az alapkutatásoktól az ipari hasznosulásig terjed”

Az innovációmenedzsment kérdéseit vitatták meg a terület egyetemi szakértői és az iparági szereplők a BME FIEK szakmai napján

„Az innovációmenedzsment eszközével az egyetemeken felhalmozott hatalmas tudásvagyont az ipar felé tudjuk közvetíteni: a folyamat az ötletbányászattól az iparjogvédelmi eljárásokon át a kommercializációig vezet” – emelte ki Levendovszky János tudományos és innovációs rektorhelyettes a BME FIEK által szervezett Innovációmenedzsment Szakmai Napon, melynek a BME Z10 startup központ adott helyet. Hozzátette, ez a terület különösen felértékelődött az olyan diszruptív technológiák árnyékában, mint a digitalizáció vagy a mesterséges intelligencia. Ezek ún. tudásintenzív technológiák: olyan tudományos kompetenciákra épülnek, amelyekkel a vállalatok jelentős része még nem rendelkezik.

A rektorhelyettes kiemelte: „a Műegyetem feladatvállalása az alapkutatásoktól az ipari hasznosulásig, akár a szabadalom megszületéséig terjed”. Az innovációmenedzsment fenntarthatóságát az innovációs ökoszisztéma tudja biztosítani: ennek kiépítése fontos feladat, de az elsődleges mégis a hallgatók innováció iránti pozitív attitűdjének kialakítása. A BME elkötelezett az entrepreunial university – vállalkozói egyetem – modelljének megerősítése iránt.

Mindezekhez szervezeti átalakulás is kapcsolódik: az unidiszciplináris karok, tanszékek által képviselt vertikális struktúrákra horizontális szerkezetetek épülnek. Az így kialakított hálózatok fizikai hordozói a kompetenciaközpontok, a BME FIEK vagy a Science Park: segítségükkel a karok a komplex, több szakterületet érintő problémákon dolgozhatnak együtt, így rugalmas és eredményes egyetemi KFI valósulhat meg.

Kotán Attila a BME kancellárja köszöntőjében emlékeztettet arra, hogy a BME Z10 központ utoljára annak avatóján, 2020 februárjában fogadhatott annyi vendéget, mint az innovációs napon. A BME Science Park program egyik első létesítményében, a Z10-ben azonban a pandémia alatt is szorgalmasan dolgoztak a hallgatói startupok és mentoraik.

Az épülő innovációs ökoszisztéma részeként további létesítmények tervezése és felépítése folytatódik: októberben avatjuk fel a BME Balatonfüredi Tudáscentrumát. Zajlik a V2 és Goldmann épületek bontása, helyükön a BME  Science Park program zászlóshajója, az új BME Innovációs és Fejlesztési Központ épül fel, ami helyet ad különböző innovációs szervezeteknek és korszerű feltételeket biztosít a Műegyetemen folyó innovációs kutatási és fejlesztési feladatoknak.

A rendezvényen Deák Csaba, a Miskolci Egyetem professzora, aki gyakorló innovátor és tanácsadó az „Innováció – az alkotás útja” című szakkönyvét mutatta be. Mint fogalmazott, az innovációmenedzsment-képzés korábban főként a közgazdászképzéshez kapcsolódott, ám szükséges, hogy a fiatalok az innovatív gondolkodással minél szélesebb körben megismerkedjenek. Különösen fontos ez egy műszaki egyetemen, ahol új termékek vagy technológiai újítások születnek.

A szakember előadásában izgalmas példákon keresztül  szemléltette az ötlettől a termékig vagy szabadalomig tartó utat, a sikeres vagy sikertelen innovációk hátterét.

Schenk Borbála, a BME FIEK EU pályázati szakértője előadásában az elkövetkező hét év európai kutatásainak legizgalmasabb fórumáról, a Horizon Europe keretprogramról beszélt. Kiemelte, az általa menedzselt szolgáltatás-portfolió három nagy részből áll: az egyikben a H2020 program révén felgyülemlett pályázatírási és stratégiaépítési tapasztalat, a másikban egy aktív és nemzetközi kutatásmenedzseri hálózat, a harmadikban az egyik európai kutatásmenedzseri szervezet képviselőjeként a Horizon Europe keretprogram előkészítésében szerzett tapasztalat található.

A szakértő nyomatékosította, munkatársaival szeretnének professzionális támogatást nyújtani minél több – tapasztalt és kevéssé tapasztalt –műegyetemi kutatónak a Horizon Europe pályázaton történő eredményes szerepléshez. (Schenk Borbála a bme.hu egy korábbi cikkében mutatta be részletesen az ide vonatkozó lehetőségeket)

Jókúti András, a BME FIEK iparjogvédelmi szakértője az egyetemi szellemi tulajdon menedzsment kérdéskörét járta körül előadásában. Felvillantotta, hogyan védhetők meg a kutatási eredmények, hogyan kell kezelni a publikációkat és a szabadalmakat, továbbá milyen sajátosságai vannak a szellemi tulajdon kérdésének az egyetemi-ipari együttműködésekben. Rámutatott, az iparjogvédelem szerepe a felsőoktatási intézményekben egyedülálló. Egy egyetemi portfolió máshogyan kezeli azt, mint a piaci szereplők: e sajátos egyetemi környezetben segíti a feleket a technológiatranszfer során a BME BRIDGE iroda.

Gémesi Zsolt, a BME Z10 inkubátor vezetője a központ működését ecsetelte. Mint fogalmazott, a BME Z10 a fiatalok számára elsősorban az a hely, ahol kipróbálhatják, milyen vállalkozni. Hallgatóként előnyös helyzetben vannak e tevékenységhez: az idejüket rá tudják szánni a munkára és valamennyi forrást is kaphatnak jó ötleteik megvalósításához. Emellett közösségi terek, a prototípusok elkészítését segítő labor és egyéb egyetemi infrastruktúra is segíti őket.

A BME Z10-ben jelenleg dolgozó tizenöt startup csapat többsége a Hiventures Zrt. támogatását felhasználva kezdte tevékenységét.

Goldfárth József, a MOL csoportszintű vegyianyagok és technológiák vezetőjének előadásában a vállalat és az egyetem sokrétű kapcsolatát vázolta fel.

A cég üzemanyagot és petrolkémiai termékeket gyárt: mindkét termékre jelentős a fogyasztói igény, azonban az ezek által környezetre kibocsátott terhelés globális probléma.

A fenntarthatóság biztosításához a műanyag újrahasznosítása vagy a körkörös gazdaságban a hulladékok újrafelhasználásához kapcsolódó technológiák még nem alakultak ki egységesen a világban: ezek hatékony és biztonságos infrastrukturális környezetének a kialakítása a jövő legnagyobb kihívása, amihez egyetemi tudás és innovációs is szükséges.

Az innovációs tevékenység alapja a karokon és tanszékeken folyó kutató és fejlesztő munka. A BME FIEK szervezeti egység valamennyi kar számára támogató és szolgáltató szerepkörben lép fel annak érdekében, hogy a Műegyetemen létrejövő innovációs eredmények láthatóvá váljanak és üzletileg is hasznosuljanak, azaz a tevékenységéből az Egyetem egésze profitáljon: az Innovációmenedzsment Szakmai Napot is e cél elősegítése jegyében szervezték.

A BME FIEK csapata

 

HA-TZS

Fotó: Geberle B.