„Teremtsenek értéket a társadalom és saját maguk számára is!”

650 külföldi diák kezdte meg tanulmányait idén a BME angol nyelvű képzési programjaiban.

„Jól döntöttek, amikor egyetemünket választották, mivel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Európa egyik leghíresebb műszaki egyeteme, 240 éves múltra visszatekintő mérnöki képzéssel” – emelte ki ünnepi beszédében a Műegyetem angol nyelvű képzési programjainak tanévnyitó ünnepségén Koczkáné Csiszár Emília nemzetközi rektorhelyettes. Kifejtette, az egyetem 8 kara összesen 7 BSc, 19 MSc, valamint 12 doktori iskolában kínál képzési lehetőséget külföldi hallgatóknak. Több mint 30 különböző országból mintegy 2300 diák vett részt eddig a nemzetközi programok valamelyikén, 650 fiatal pedig most kezdi tanulmányait ösztöndíjas- vagy költségtérítéses diákként.

„Egyetemünk világszerte elismert - előkelő helyet foglal el a nemzetközi rangsorokban. Egyedülálló előnye és különleges erőssége, hogy nem csak mérnöki és informatikai, hanem természettudományi, közgazdasági és társadalomtudományi területen is elsőrangú oktatást kínál. A sokféle képzésnek köszönhetően olyan szakemberekkel látjuk el a munkaerőpiacot, akik széles körben ismerik a különböző tudományágakat, és komplex problémamegoldó készségekkel rendelkeznek" – hangsúlyozta a rektorhelyettes, hozzáfűzve azt is, az egyetem új vezetésének kifejezett célja, hogy növelje a magyar hallgatók részvételét is a BME angol nyelvű programjaiban. Jelenleg a diákok 14%-a már beiratkozott valamelyik angol nyelvű programra, ám az a cél, hogy a következő 3 évben ezt a számot 18%-ra növeljék.

A külföldi hallgatók tanulmányait különféle ösztöndíjprogramok segítik. Ilyen például az Erasmus, az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak, a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram, a Stipendium Hungaricum ösztöndíj: utóbbi révén kerül a legtöbb külföldi diák a Műegyetemre.

A rektorhelyettes asszony kiemelte, oktatóként nagyon örül az újraindult jelenléti oktatásnak, mivel az élő tanár-diák kapcsolat és a gyakorlatokon való személyes részvétel a műszaki képzésben is sokat nyom a latba a sikeres tudásátadás érdekében.

A Műegyetemi Kórus által előadott „Gaudeamus igitur” dallamára bevonuló elnökség tagjai: Koczkáné Csiszár Emília nemzetközi rektorhelyettes, a Kancellária képviseletében Nagy Gábor, a Hallgatói Szolgáltatói Igazgatóság (HSZI) igazgatója, Lovas Tamás, az Építőmérnöki Kar dékánhelyettese, Orbulov Imre, a Gépészmérnöki Kar dékánja, Gyetvainé Balogh Ágnes, az Építészmérnöki Kar dékánhelyettese, Hell Zoltán egyetemi tanár, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar angol nyelvű programjának vezetője, Sujbert László, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánhelyettese, Török Ádám, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánhelyettese, Simon Ferenc, a Természettudományi Kar dékánhelyettese, Szalmáné Csete Mária, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánhelyettese, Papp Bendegúz, az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) külügyi és Erasmus-felelőse. Az ünnepség levezetője Mozsár Eszter, a Rektori Kabinet ügyvivő szakértője volt.

Az esemény díszvendége volt Pacsay-Tomassich Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyar Diplomáciai Akadémiáért és a Stipendium Hungaricum Programért felelős államtitkára, valamint Dale A. Martin, a European Engineering Learning Innovation and Science Alliance (EELISA)  elnöke, a Siemens Zrt. nyugalmazott elnök-vezérigazgatója.

Az esemény vendégei voltak több, Magyarországra akkreditált külképviselet diplomatái.

Az ünnepség online felvételét itt tekinthetik meg.

Magyarország kormánya nevében és a Stipendium Hungaricum Program felelőseként Pacsay-Tomassich Orsolya államtitkár köszöntötte az ünneplőket. Mint fogalmazott, a 2013-ban három partnerországgal és több mint 60 diákkal elindult Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram valódi sikertörténet: jelenleg 50.000 jelentkező mellett 13.000 diák részesül a támogatásban. A felmérések szerint a már végzettek túlnyomó többsége másodszorra is ugyanabba az intézménybe és programba jelentkezne. A program kormányzati felelőse örömét fejezte ki, hogy idén is nagyon sok Stipendium Hungaricum ösztöndíjas vett részt a műegyetemi tanévnyitó ünnepségen.

Az államtitkár megerősítette, a jelentkezők bölcs döntést hoztak, amikor Magyarországot és a Műegyetemet választották, ugyanis a magyar felsőoktatási intézmények a nemzetközi sztenderdeknek magas szinten megfelelnek. Hozzátette, a program kölcsönös előnyökkel jár: a nemzetközi diákoknak köszönhetően hazánkban is évről évre nő az angol nyelvű kurzusok és kutatási programok száma.

Pacsay-Tomassich Orsolya felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenléti oktatás záloga a pandémia elleni hatékony küzdelem: ennek az oltások jelentik a legfontosabb eszközét, ezért mindenkit ösztönzött ezek felvételére.

„Arra bíztatom Önöket, tanuljanak, és mélyítsék el kapcsolataikat a hazai szakmai közösséggel, majd hazájukba visszatérve legyenek országunk nagykövetei. Emellett gazdagodjanak személyesen is: ismerjék meg Magyarország kulturális örökségét, a konyhát, és tanuljanak meg magyarul. Végül, de nem utolsó sorban élvezzék diákéveiket!” – zárta gondolatait az államtitkár.

„Önök itt vannak Magyarországon, Budapesten és a Műegyetem gyönyörű régi épületében: ezzel már bizonyították, hogy ki tudnak lépni a komfortzónájukból” – szólította meg a külföldi diákokat Dale A. Martin, a European Engineering Learning Innovation and Science Alliance (EELISA) elnöke, a Siemens Zrt. nyugalmazott elnök-vezérigazgatója. Köszöntésében felidézte, fiatalon ő is egy másik országban és kultúrában kezdte meg tanulmányait, ezért tapasztalatból ismeri az ezzel járó kihívásokat és lehetőségeket.

Az igazgató hangsúlyozta, a hét ország kilenc egyetemét tömörítő EELISA kiváló lehetőséget nyújt a hallgatóknak a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakításához, a globális társadalmi problémák megismeréséhez és a lehetséges megoldásukhoz.

„Három dologra bíztatom Önöket: először ismerjék meg Budapest gazdag kulturális örökségét; másodszor tartsanak ki elhatározásuk mellett, próbálják meg újra és újra legyőzni a nehézségeket és élvezzék a kihívások leküzdését: ez az, amit sikernek neveznek. Végül: teremtsenek értéket a társadalom és saját maguk számára is!” – fogalmazta meg üzenetét az EELISA igazgatója.

A nemzetközi tanévnyitó hagyományaihoz tartozik az elsőévesek eskütétele. Az eskü szövegét Szarvas Gellért Erasmus-koordinátor olvasta fel, Layan Sawalha jordániai elsőéves villamosmérnök hallgató pedig segítségül a mikrofonba mondta, így bátorítva társait. Az esküt tett új egyetemi polgárokat a Műegyetemi Kórus éneke köszöntötte.

Az elsőévesek nevében Artyom Csarkovszkij orosz informatikus hallgató mondott köszöntő beszédet. Mint fogalmazott, korábban többször járt Magyarországon, és lenyűgözte annak története és kultúrája, valamint a Balaton hangulatos környezete. Mivel gyerekkora óta érdeklődik a programozás iránt, könnyű döntésnek bizonyult, hogy a nagy presztízsű Műegyetemet válassza továbbtanuláskor. Várakozásaiban eddig nem csalódott: barátságos évfolyamtársak és segítőkész oktatók várták újdonsült intézményében. Végezetül sok sikert kívánt hallgatótársainak a tanévhez.

Papp Bendegúz, az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) külügyi és Erasmus-felelőse a felsőbb éves hallgatók üzenetét tolmácsolta. Köszöntőjében kiemelte, a Műegyetem a szakmai kiválóság biztosítása, a színvonalas oktatók és az ígéretes kutatási programok mellett a diákok számára számos lehetőséggel kecsegtető programot kínál. A hallgatók maguk dönthetik el, részt vesznek-e ezekben, ám nagyon sok előnnyel jár a diákközösségi tagság és a részvétel a sportprogramokon, kirándulásokon és közösségi rendezvényeken.

Papp Bendegúz örömmel jelenthette be, formálódik az első hivatalos diákklub a külföldi hallgatók számára, ahol ők is részt vehetnek e hasznos programok szervezésében, valamint megismerkedhetnek a hasonló érdeklődésű hallgatótársaikkal.

„Az egyetem sokkal többet nyújt az oktatásnál: kapcsolatokat, képességeket és barátságokat is, amelyek a hallgató életének részévé válnak. Az EHK segíti a 22000 műegyetemi diáknak szóló kari és kollégiumi napok, egyetemi fesztiválok szervezését, ugyanakkor baráti körként nyújt támogatást a hallgatóknak: a külföldi diákok se habozzanak segítséget kérni, ha szükséges” – hívta fel a figyelmet a külügyi és Erasmus-felelős EHK képviselő.

A beszédeket követően Koczkáné Csiszár Emília nemzetközi rektorhelyettes a külföldi hallgatók számára is megnyitotta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 240. jubileumi tanévét.

Az ünnepséget a hagyományokhoz híven a magyar Himnusz zárta.

 

 

HA-TZS

Fotó: Geberle B.