Ünnepi kari tanács emlékezett meg a BME GPK alapításának 150. évfordulójáról

A kar eredményekben gazdag másfélszáz évét dokumentumfilm, relikviák kiállítása, valamint jubileumi emléktárgy-verseny révén eleveníti fel.

Az ünnepi rendezvényt Czigány Tibor a Műegyetem rektora nyitotta meg, aki különleges ajándékot hozott a GPK részére: egy olyan indexet, amelyben a szakma legendás tudósainak, későbbi dékánoknak és rektoroknak – például Hermann Miksa, Pattantyús Ábrahám Géza, Bánki Donát vagy Jónás Ödön – aláírása szerepel. Az egyetem vezetője reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező 150 év is olyan büszkeségre okot adó eredményeket és kiváló mérnököket, tudósokat fog kitermelni, mint az elmúlt másfélszáz év.

Orbulov Imre Norbert a Gépészmérnöki Kar dékánja „A kezdetek és az elsők” című előadásában a kar korai történetéről osztott meg érdekes részleteket: bemutatta az első gépész hallgatók, diplomások, dékánok és rektorok, doktorok, tiszteletbeli doktorok és Nobel-díjas munkásságát.

A kar a jubileumi évben – rendhagyó módon – nem emlékkönyvet ad ki, hanem dokumentumfilm-sorozattal tiszteleg az elődök előtt. A Kármán Stúdió által forgatott filmsorozatot havonta, tematikus bontásban fogják megosztani a nagyközönséggel. A kedvcsináló előzetes után a forgatás kulisszatitkairól Stadler Elizabeth és Lovas Levente, a Stúdió munkatársai beszéltek.

Az ünnepségen a 3D-nyomtatással elkészített emléktárgyak, illetve oktatási segédeszközök megalkotására két kategóriában kiírt pályázat eredményét is kihirdették.

Az emléktárgy kategóriában „Időkerék” című pályázatával első helyezett lett Pasics Ádám, míg „BME – GPK – 150” című munkájáért második helyezést kapott Kozák Áron. A működő modell kategóriában Bánki-turbinájának modelljével nyert Csézi Gergely és második helyezést érdemelt ki Szederkényi Bence működőképes differenciálmű szerkezetével. A nyertes pályaművek a Könyvtár aulájában berendezett időszaki kiállításon október 31-ig megtekinthetők.

A rendezvényen a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. részéről kötött támogatási szerződés meghosszabbításának aláírására is sor került. A szerződés meghosszabbítását Veres László ügyvezető igazgató és a kar dékánja látta el kézjegyével.

Az ünnepséget közös fotó zárta, majd a Kar állófogadáson látta vendégül a meghívottakat, külön köszöntve a 90. születésnapját ünneplő Béda Gyulát, a Műszaki Mechanika Tanszék professor emeritusát, a GPK korábbi dékánját.

Százéves hallgatói beadandó feladat és géplaborban elkészítendő tárgy, Bánki Donát által kiírt szigorlati tételek, terület meghatározására alkalmas polár-planiméter, az Áramlástan Tanszék szélcsatornájának építéséről készült képek vagy az Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszéke néhai professor emeritusának Nobel-békedíj emléklapja – csak néhány azon relikviák közül, amelyekre Orbulov Imre Norbert dékán hívta fel a figyelmet a könyvtárépületben helyet kapott kiállítás megnyitóján. A 150 éves Gépészmérnöki Kar és tanszékei, valamint a BME OMIKK együttműködésével készült tárlat a jubileumát ünneplő kar történeti érdekességeit mutatja be.

A gyűjtemény anyagát a gépészkari tanszékek és a Levéltár biztosították, így régi oktatási eszközök és eddig még sosem látott dokumentumok egyaránt láthatók. Emellett a 150. évfordulóját ünneplő kar jubileumi emléktárgy-versenyének helyezettjei által, 3D nyomtatással készített modellek is helyet kaptak a november elejéig megtekinthető kiállításon, amely az elsőként nyílt meg a koronavírus járvány kitörése óta a Műegyetemen.

 

gpk.bme.hu nyomán / HA

Fotó: Geberle B., KTK Fotókör