Emlékünnepség prominens vendégekkel és a történelmi évfolyamok diákjainak találkozója zajlott a BME-n az október 23-i nemzeti ünnep előestéjén.

„Különleges nap ez a mai a 240. évét ünneplő Műegyetem számára: nemcsak a forradalom 65. évfordulója miatt, hanem mert tavaly elmaradt a megemlékezés. Ezúttal ismét személyesen, kiemelt tisztelettel köszönthetjük az 1956. október 22-ei diáknagygyűlés résztvevőit, vagy ahogyan mi nevezzük őket: a történelmi évfolyam tagjait, akik akkor 18-25 év közötti fiatalok voltak” – szólította meg a közönséget Czigány Tibor, a Műegyetem rektora az 1956-os állami megemlékező ünnepségsorozat nyitóeseményén, a BME Központi épületének Aulájában.

Az egyetem vezetője történeti visszatekintésében felidézte a műegyetemi gyűlés több fontos előzményét: a rektor, Gillemot László – az oktatói karral egyetértésben – támogatta az október 19-én a Várban tartott diáknagygyűlés által elfogadott pontokat, és bejelentette a tantárgyi programok egyetemen belüli kidolgozásának visszaállítását.

A Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) a felgyorsult eseményekre válaszul összehívta a diáknagygyűlést 22-én délután az Aulába, azonban a szervezők kezéből hamar kicsúszott az irányítás. A több ezer résztvevő a forró hangulatú gyűlésen elhatározta, hogy a Szegedi Egyetemet követve megalakítják a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ), másnapra pedig szolidaritási tüntetést hirdettek.

„23-án az első pár órát még megtartották, de érezni lehetett a változás szelét. A harmadéves gépész évfolyamnak éppen Muttnyánszky Ádám professzor tartott mechanika előadást, és észlelte a fiatalok nyugtalanságát. Megállt, letette a krétát és azt mondta: menjetek fiaim, tegyétek széppé a magyar történelemnek ezt a napját!” – emlékezett a jeles napra Czigány Tibor.

A Budafoki úti kaputól induló csendes, méltóságteljes felvonuláshoz lassanként tömeg csatlakozott: a forradalmat elindító látványos eseményen született meg 1956 ikonikus jelképe, a lyukas zászló is.

Az elkövetkező forradalmi napokban világossá vált az oktatók számára, hogy meg kell védeniük a rájuk bízott fiatalokat, az egyetemi autonómiát, a közrendet. A Műegyetem a forradalom stabil központjává vált: az oktatók mindenben segítették hallgatóikat, ha kellett, erkölcsi kérdésekben adtak tanácsot, ha kellett, részt vettek a szervezésben is.

A forradalom és szabadságharc leverése után a tanárok egy része továbbra is kiállt a nehéz helyzetben lévő diákok mellett, védték őket a razziáktól, egyesek pénzzel, ügyvédi segítséggel próbáltak segíteni tanítványaiknak. A hallgatók és az oktatók közül sokan szenvedtek a retorzióktól, sokakat letartóztattak és elítéltek, másokat nyugdíjaztak, többen külföldre emigráltak. Az eltávolított oktatók közül sajnos csak keveseknek adatott meg, hogy a rendszerváltás után ismét taníthassanak.

„A mai oktatók nevében tiszteletünket fejezzük ki oktató elődeink felé, mert ők nemcsak neveltek és tanítottak, hanem bátran példát mutattak és megvédték a rájuk bízott ifjúságot, az egyetemi autonómiát. A 240. évében járó Műegyetem büszke arra, hogy innen indult ki a forradalom, a megtisztulás. Ígérjük, hogy oktató elődeink emlékét megőrizzük, és erkölcsi értékrendjüket továbbvisszük!” – zárta beszédét az egyetem vezetője.

„1956-ban azok tudtak és akartak felkelni, cselekedni, akik a diktatúrában rájuk kényszerített rabság idején is szabadok maradtak. Nem jog szerint, hanem belülről. Őrizték magukban azokat az értékeket, azt a hitet, amit szüleik, nagyszüleik, tanáraik, a magyar élet rájuk hagyományozott” – emelte ki ünnepi beszédében Novák Katalin családokért felelős miniszter. Hozzátette, habár a felkelők tudomásul vették a kettős nevelést, mert nem tehettek mást, de szívüket, szellemük szabadságát nem adták.

Novák Katalin hangsúlyozta: „minket, magyarokat ezer év sokszor véráztatta drámája vezetett el 1956-ig. A keresztény magyar államiság ’56 előtti évezrede adta az erőt és az ihletet ahhoz a sorsfordító eseményhez, amely szívet és gerincet adott a nemzetnek”.

A miniszter úgy fogalmazott: „az emberek – a magyarok pedig különösen – génjeiben hordják a múlhatatlan igényt a szabadságra, de nekünk ott van zsigereinkben a magunkra utaltság rideg valósága is”.

„’56 hőseitől és a mai magyaroktól tanulhatjuk meg, hogy belső szabadság nélkül a külső függetlenség is hamar elolvad, hogy a szabadságért áldozatot kell hozni, a szabadságért meg kell harcolni, a szabadságra leselkedő veszélyt fel kell ismerni és a szabadságot meg kell tudni védeni, akkor is, ha nem szovjet tankok fenyegetik azt. A szabadságnak becsülete van. S naponta igényli, hogy mellette döntsünk. Nincs ez másként a személyes életünkben sem” – emelte ki a miniszter.

„Minden kor megpróbáltatásokat, kihívásokat állít az ifjúság elé. 1956 egy zsarnoki elnyomó rezsim ellen való felszólalás volt, az elmúlt két év a koronavírus legyőzésének, az új helyzet kiismerésének ideje. Ezekben a harcokban mindig az ifjúság alkalmazkodik a leghatékonyabban, és amikor szükséges, kiáll magáért, elveiért, és harcol azért, hogy nemcsak neki, de a következő generációnak is jobb, könnyebb lehessen: közben pedig a múltba tekint, mintát les, erőt merít a harcokból, törekvésekből” – fogalmazott köszöntésében Andacs Zsolt Levente, a kolozsvári Sapientia Magyar Tudományegyetem hallgatója, egyben az Országos Magyar Diákszövetség elnöke, aki a külhoni magyar fiatalok nevében szólt.

Az erdélyi diák felidézte, az 1956-os eseményeket szülőföldjén a magyar lakosság többsége csendben, de reménykedve követte. A Bolyai Egyetem magyar hallgatói körében diákszervezkedés kezdődött: követelték a szabad külföldre járást, az egyetem autonómiáját biztosító tanügyi reformot, új ösztöndíjrendszert és a népi kollégium felállítását a magyar népi kultúra megőrzéséért: a dokumentum azonban a hatóságok kezébe került. Az egyetemisták egy kisebb csoportja – a tiltás ellenére, a büntetést vállalva – a forradalom iránti rokonszenvét kifejezve megemlékezést szervezett Halottak napján a Házsongárdi temetőben.

„1956 üzenete örök mécsesként világít a világmagyarság számára. Nekünk, az ifjúságnak szerte a Kárpát-medencében az a feladatunk, hogy ezt a mécsest őrizzük és továbbadjuk üzenetét. Mi vagyunk az a generáció, amely most egy olyan szabadság birtokosa, amit természetesnek vehetünk, és mindig hálával gondolunk azokra a hősökre, akiknek mindezt köszönhetjük. Gloria victis! Dicsőség a legyőzötteknek!” – zárta gondolatait Andacs Zsolt Levente.

Az ünnepi rendezvényen Beethoven zeneművének, a forradalom jelképévé vált Egmont-nyitány taktusaira koszorúzta meg a Műegyetem hősi halottainak aulai emléktábláját Magyarország kormánya nevében Novák Katalin családokért felelős miniszter. A Rákóczi Szövetség képviseletében Csáky Csongor elnök és Andacs Zsolt Levente kolozsvári egyetemista helyezték el az emlékezés virágait. A Szabadságharcosokért Közalapítvány nevében Sömjéni László Géza elnök, a Nemzeti Örökség Intézete nevében Móczár Gábor főigazgató koszorúzott. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nevében Czigány Tibor rektor és Kotán Attila kancellár, majd Szili Ákos, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke fejezte ki tiszteletét.

Az ünnepi rendezvényt megelőzően a Műegyetem vezetői a kampusz Budafoki úti bejáratánál lévő emléktáblát koszorúzták meg.

A koszorúzás után a kertben felállított műegyetemi emlékhelyhez érkeztek a BME vezetői, ahol lerótták kegyeletüket a hallgatók 1956. október 23-i felvonulását koordináló Marián István, a BME egykori Honvédelmi Tanszékének ezredese, valamint az intézmény Forradalmi Bizottságának munkájában feladatot vállalt oktatók tiszteletére.

Az esemény után a Nemzeti Örökség Intézet által a Műegyetem rakparton, a Központi épület mellett található 1956-os emlékműnél szervezett ünnepségen vett részt Czigány Tibor rektor és Kotán Attila kancellár, ahol a korábban elhelyezett koszorúknál főhajtással tisztelegtek a forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. Az eseményen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója és Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke mondott beszédet és közreműködött a Marczibányi Kodály Iskola Junior Príma-díjas leánykara. A tiszteletadás résztvevői az Emlékműtől közösen vonultak át a Műegyetemre.

A Duna parton a megemlékezők a BME Központi épülete előtti LED kivetítőn is figyelemmel kísérhették az egyetemi ünnepi eseményeket. A rendezvények zárásaként az intézmény elől indult az immáron hagyományosan megtartott fáklyás felvonulás a Rákóczi Szövetség szervezésében. Több ezren vonultak az 1956-os forradalom és szabadságharc másik emblematikus helyszínére, a Bem József térre, hogy megkoszorúzzák a hős tábornok szobrát. A menet elején korhű Csepel típusú teherautó szállította platóján a fáklyát tartó vagy nemzeti színű zászlót lobogtató fiatalokat.

HA-TZS

Fotó: Geberle B., MTI