„Műsorainkat nemcsak a közönségünk, hanem a zenekar is élvezi és örömmel játssza!”

A Műegyetemi Szimfonikus Zenekar Puccini halhatatlan muzsikáját hosszú szünet után végre élő közönség előtt adhatta elő a K épület aulájában.

„Hat éve vezetem ezt a fantasztikus zenekart: igyekszem minden alkalommal változatos, izgalmas műsorokat, projekteket összeállítani. Operát még nem játszottunk együtt, így erre a különleges alkalomra egy hozzám nagyon közel álló zeneszerző, Puccini műveire esett a választásom!” – mesélte a bme.hu-nak Erdélyi Dániel, a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar Junior Prima Díjas karmestere, aki a pandémia okozta hosszú, kényszerű szünet után művésztársaival jelenéti koncertet tartott a BME Központi épületének aulájában.

A karmester kiemelte, az elmúlt év nehezen telt, mivel a zenekar tagjai különösen összetartó társaságot alkotnak, és hiányolták a nagy létszámú próbákat, amelyeket ugyanakkor a pandémiás időszakban sem hanyagoltak el. (A zenekar tavalyi online koncertjéről a bme.hu is beszámolt.)

„Amikor lehetett, kisebb csoportokban gyakoroltunk. Ha nem volt lehetőség személyes találkozásra, igyekeztem az adott műsorral kapcsolatos otthoni feladatokat adni, melyek nagyon hasznosnak bizonyultak” – ecsetelte a karmester, hozzátéve, kisebb együttesekre (vonóskar, fúvósok, kevés hangszer stb.) épülő alternatív műsorokkal is készültek. Olyan műveket választottak a kisebb létszámú csapatoknak, amikben mindenki örömét leli és hasznára válik a nagyzenekari játéknak is. Erdélyi Dániel nyomatékosította, mindig maximális elővigyázatossággal dolgoztak, szigorúan betartva a központi járványügyi rendelkezéseket.

Az idei decemberi koncert egy zenekari nyitánnyal indult, a fiatalkori Puccini Capriccio Sinfonico című szerzeményével, amelyben a Bohémélet és az Edgar operák dallamai ismerhetők fel. Ezután áriák következtek a Bohémélet, a Gianni Schicchi, a Turandot és az Edgar operákból. A koncert második felében pedig az Angelica nővér egyfelvonásos operát játszották el Horváth Kristóf, a VIK Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék oktatójának színpadi elképzeléseivel, olasz nyelven, magyar felirattal.

Az előadás szereplői Brassói-Jőrös Andrea, Busa Gabriella, Zemlényi Eszter, Stefanik Márta, Thurnay Viola, Hajdú Diána, Golarits Flóra, Bencze Réka, Lelleiné Kovács Eszter, Pintérné Tóth Ágnes, Temesvári Mónika voltak. Közreműködött a BME Kórus (Karnagy: Vida Györgyi), valamint a Központi Református Kórus (Karnagy: Berkesi Boglárka, Erdélyi Dániel). A műsort Balás Miklós, a zenekar tagja konferálta.

„Egészen káprázatos fiatal, magyar énekművészeket sikerült megnyernem a koncertekre, akik közül a főszereplőket emelném ki. Műsorunk első felének szólistái Kovács Csilla és Bartos Barna voltak. Mindketten fantasztikus hangi és színpadi adottságokkal rendelkeznek, és az első pillanatban elnyerték a zenekar és a közönségünk szimpátiáját!

Az Angelica nővér címszerepét Brassói-Jőrös Andrea, a hercegnő szerepét Busa Gabriella művésznők énekelték elképesztő odaadással és minőségben. Hatalmas öröm, megtiszteltetés és élmény volt velük együtt muzsikálni!” – hangsúlyozta a karmester. Hozzátette, a viszonylag közeli tervekben egy májusi, jubileumi koncert is szerepel, ahol a társulat 125 éves fennállását ünneplik majd a Művészetek Palotájában. Erről a hangversenyről hamarosan pontos információkat is megosztanak a közönségükkel.

„A jövőben továbbra is olyan műsorokat szeretnénk összeállítani, amelyeket nemcsak a közönségünk, hanem a zenekari tagok is élveznek, örömmel játszanak!” – összegezte Erdélyi Dániel, a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar karmestere.

 

A  koncertről készült felvételt itt tekinthetik meg.

 

 

HA-TZS

Fotó: Geberle B.