Prima díjban részesült a Műegyetem két építészoktatója

A rangos elismerés „magyar építészet és építőművészet” kategóriájának díjazottja lett az Építészmérnöki és az Építőmérnöki Kar két professzora.

A Prima Primissima díjat Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával 2003-ban alapította. Az elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében.

A tíz kategóriában – magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet, illetve magyar sport – megválasztott három-három Prima, azaz összesen harminc jelölt közül végül titkos szavazással kerül ki minden kategória Primissima díjasa, aki 2021-ben Kovács Csaba, építész, belsőépítész, a MOME Építészeti Intézetének vezetője.

A két Prima-díjas építész a Műegyetem oktatója.

„Ez az elismerés nem lezár egy életművet, hanem inkább megerősít minket a mindennapi dilemmák megoldásában” – válaszolta a bme.hu kérdésére Szabó Levente, a BME Építészmérnöki Kar (BME ÉPK) Középülettervezési Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, aki a közelmúltban kapta meg az építészet kategóriában a Prima- díjat. Hozzáfűzte, az elismerés sajátossága, hogy a jelöléseket ugyan szakmai grémium készíti elő, de szélesebb körű társadalmi elismerést is megfogalmaz, ami a Műegyetemnek, az Építészkarnak, valamint az általa másfél éve vezetett tanszék számára is nagyon lényeges.

Szabó Levente 1999-ben végzett a BME-en, ahol 2001-től tanít; 2020-tól pedig a Középülettervezési Tanszéket vezeti. A budapesti Móricz Zsigmond körtéri Gomba épületének megújítása, az ELTE Trefort-kerti emlékműve, a soproni Várkerület revitalizációja, a reformáció 500. évfordulójára készült Kálvin téri installáció vagy a régi budai Városháza rekonstrukciója egyaránt emblematikus alkotásai. Munkásságát 2018-ban Ybl Miklós-díjjal ismerték el, 2020-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. Munkáiban a múlt rétegeit feltárva, azokat értő, kortárs módon kiegészítve az építészet és emlékezet gazdag kapcsolatrendszere bontakozik ki.

„Az építészetben számomra az a szép, hogy művelőjének egyszerre nagyon magasztos, nagyon fennkölt, emellett nagyon ’földhözragadt’ dolgokkal kell nap mint nap megbirkóznia. E kettőt egy cél érdekében teszi: szülessen egy alkotás, amiben egy idea, egy magasztos elképzelés és a funkció, a használhatóság és az anyagi valóság együtt van jelen. Minden feladatban, akár kicsi, akár nagy, akár a régmúlttal foglalkozik, akár jövőorientáltságú, az alaposság, a helyzet legpontosabb megismerése, feltérképezése jelenti számomra a tervezés alapját. Mindig az foglalkoztat, hogy valamilyen kulturális dimenzióba, kulturális beágyazottsággal tudjuk definiálni azt az építészeti tartalmat, ami aztán az épített térben megvalósul” – fogalmazta meg hitvallását az építész a Prima Primissima díjra jelölésekor.

„Az építészi gyakorlatom ’kétlábú’: munkám egyrészt alkotó, tervező építészként a praxisban, épületek, tervek formájában manifesztálódik. Másfelől az egyetemi munka is fontos számomra: az elmúlt másfél évben tanszékvezetőként ez különösen meghatározóvá vált. Az életműdíjaknál nem nagyon lehet szétválasztani, hogy az életmű mely szegmensét ismerik el. A gondolkodásomban és a napi feladatok végzése során én magam sem tudom szétválasztani ezeket. Alkotó építészként oktatom a hallgatókat, de tervezői tevékenységemet is meghatározza az egyetem kontextusa” – fogalmazott a díjazott, kiemelve, hogy a pandémiás időszak alatt főként a diákokkal való kapcsolattartás minősége változott meg. Ezt főleg akkor érzékelte, amikor szeptemberben újra személyesen találkozhatott a hallgatókkal.

Szabó Levente a közelmúlt fontos munkájaként emlékezett a Középülettervezési Tanszék 75 éves születésnapjára kiadott tanulmánykötetről és az ahhoz kapcsolódó kiállításról.

„Ha nem ezen a tanszéken végzek, nem itt válok doktorandusszá, és nem itt kezdem fiatal oktatóként a pályámat, nem lettem volna része annak az alkotóközösségnek, amelyben oktatóvá válhattam, és amely a tervezőként elért eredményeimet is inspirálta szellemi értelemben. Ez a kétpólusúság, a tervezői munka melletti egyetemi háttér – reményeim szerint – a következő években is büszkeségre okot adó munkák megszületését fogja segíteni” – zárta gondolatait a Prima díjas építész.

„Nagyon meglepett a díj elnyerése, őszintén szólva nem számítottam rá, és megtisztelő érzés volt számomra” – hangsúlyozta a bme.hu kérdésére Patonai Dénes, a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) Építőanyagok és Magasépítés Tanszék professor emeritusa, az építészet kategória másik műegyetemi kötődésű Prima  díjasa.

A díjazott 1968-ban végzett a BME Építészmérnöki Karán. Az IPARTERV-ben kezdte pályáját a Gulyás, Rimanóczy irodán. Nevéhez fűződik többek között a balatonfűzfői fedett uszoda, a badacsonytomaji borászati üzem, a budapesti Buda Square irodaház, több lakópark és lakóépület tervezője. Az Ybl- és Csonka Pál-díjas építészmérnök sportépítészet terén elért eredményei a középület tervezés fontos részét képezik. Az UIA Sport és Szabadidő Bizottságának évtizedek óta a magyar képviselője. 1992-től a BME ÉMK Magasépítési Tanszékén volt tanszékvezető, egyetemi tanár. A Vásárhelyi Pál, ill. a Breuer Marcell doktori iskolák oktatója. 1997-2001 között a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke. Aktív sportoló, vitorlázásban magyar bajnok.

„Úgy érzem, az építészet abban más az ipari megvalósítással szemben, hogy humánus tereket tud létrehozni, amelyekben az emberek jól érzik magukat. Ez évezredek óta nagyon lényeges szempont: lehet szakrális tér, lakás, iroda, magáénak, otthonának kell, hogy érezze az ember.

Büszkén vállalom, hogy építészmérnök vagyok, nem csak építész, és nem csak mérnök. Ezt azért tartom fontosnak, mert a mérnökök a valóságban nem a reflektorfényben élve, de nagyon lényeges dolgokat hoznak létre, pl. egy város teljes infrastruktúráját, amit használunk. Mi, építészek, erre gyöngyszemeket helyezünk el. A kettő így függ össze: van egy egyszerű, mérnöki realitás, és van egy olyan emocionális érték, ami az egészet kiegészíti, teljessé teszi” – fogalmazta meg hitvallását  az építészmérnök a Prima Primissima díjra jelölésekor.

„Miután az aktív nagy tervezőirodai munkásságomat feladva, néhai Kollár Lajos akadémikus professzor úr felkérésére jöttem a Műegyetemre oktatónak, fontosnak tartottam, hogy az életem és szakmai munkásságom során felgyűlt tapasztalatokat meggyőzően átadjam a fiatalabb generációnak” – fogalmazott a professzor, kiemelve,  két vezérelv vezette pályáján. Egyfelől tudatosan törekedett a világ megismerésére. Kelet- és Nyugat-Európa, emellett az észak-európai államok után az Egyesült Államok, Kína és Dél Amerika kulturálisan eltérő fejlődésének feltérképezését és mozgatórugóinak felismerését alapvetően fontosnak tartotta és tartja mind a mai napig, mely természetesen összefügg e régiók gazdasági fejlődésével, felemelkedésével, külön útjaik megértésével.

Másfelől a szakmai munkássága során a tömör, a lényegre törő, felesleges sallangoktól mentes, a divatmotívumoktól letisztult formanyelven való mondandó megfogalmazására törekedett.

„Utóbbiban nagy szerepet játszottak tanáraim az általános iskolától kezdve a középiskoláig, majd az egyetemem át végül a munkahelyemen tehetséges főnökeim – Maráki Ferenc rajztanár, Szalai Zoltán festőművész, Kertész Ferenc matematika tanár, Török Ferenc tanársegéd, majd a Nemzet Művésze, Gulyás Zoltán ’csak’ Ybl-díjas építész, aki hagyta saját építészeti értékrendem kifejlődését. Sorsfordító közreműködésük nélkül az életem nem alakulhatott volna így, ahogy alakult” – emlékezett nagy hatású oktatóira, mestereire Patonai Dénes, hozzátéve „az egyén egy képlékeny anyag. Hogy mivé alakul, az sokban függ a képzésétől, a történelmi és személyes környezetétől, és természetesen a saját személyiségétől. De a legfontosabbat ne felejtsük ki, egyéni tehetségét. E nélkül a szorgalom és a kitartás semmit sem ér, ezt nem fogja tudni a digitális világ soha beszorítani, mert ez egy kiismerhetetlen tökéletlenség, melyet csak az egyén, mint ember tud produkálni: a technika erre képtelen. Nos, célom ennek a tehetségnek a felismerése és terelgetése, hogy nálam még sokkal nagyobb eredményeket tudjanak elérni és kiadni magukból” – összegezte gondolatait a díjazott.

 

 

HA-TZS

Fotók: Képkocka, Philip János