Töretlen lendülettel az egyetem sikeréért

Zökkenőmentes a vezetőváltás a FIEK élén: Lengyel Lászlót Joó Attila váltja az igazgatói székben.

A BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot (BME FIEK) a Műegyetem kilencedik karának tartják, megalakulása óta aktív és sikeres tevékenységet folytat. Milyen személyes motivációt jelent Önnek e dinamikusan fejlődő szervezeti egység élére állni?

Joó Attila: Először is szeretném az örömömet kifejezni, hogy közös interjúban nyilatkozhatok a FIEK szervezet korábbi igazgatójával az eddig eltelt időszakról és az előttünk álló feladatokról. A közös interjú tökéletesen szimbolizálja, hogy folyamatos a munkavégzés, és a feladat átadás-átvétel a FIEK-ben.

Büszkeséggel tölt el, hogy eddig bő 25 évet töltöttem el a Műegyetemen. A legfontosabb személyes motivációm talán az, hogy egy olyan szervezeti egyéget vezethetek, amely az egész egyetem számára nyújt szolgáltatásokat, és mint a FIEK szervezet új igazgatója, ezt a szolgáltatási attitűdöt szeretném továbbra is erősíteni. A BME Építőmérnöki Karán hat évig – 2021 augusztusáig – voltam gazdasági dékánhelyettes: a kari szintű menedzsmentről, a gazdálkodásról, a költségvetési kérdésekről, az egyetemi szintű tudományos pályázati tevékenységről átfogó tapasztalattal rendelkezem. A tudományos karrierem szintén szorosan összefügg az iparral. Személyes tapasztalatom van arról, hogyan kell a nemzetközi ipari együttműködéseket menedzselni, illetve foglalkoztam kockázati tőkebefektetéssel és cégfejlesztéssel is. Ezeket az ismereteket most szeretném a FIEK keretein belül kamatoztatni. Úgy gondolom, a tudományos élethez, az innovációhoz, az iparhoz kapcsolódó tevékenységek, valamint az egyetem-menedzsment és a gazdálkodás területeinek ismerete jól alkalmazható lesz igazgatói munkám során.

A BME FIEK munkáját egyébként a kezdetek óta figyelemmel kísérem. Dékánhelyettes voltam, amikor Lengyel László igazgató úr meglátogatta a karokat, hogy bemutassa az akkor frissen alakult szervezet céljait és működését. Idővel az egyetemen mindenhol ismert lett a Központ működése. Ma már van olyan BME FIEK pályázat, amelyben az Építőmérnöki Kar is részt vesz. 2021. január óta a Kompetencia Központ pályázat építőmérnöki szegmensét és a karon végzett kutatómunka szakmai vezetését végeztem az igazgatói kinevezésemig. Dékánhelyettesi ciklusom után szeptembertől a Nemzeti Laboratórium pályázatokkal foglalkoztam a FIEK-ben, mint pályázati menedzser. Szintén segíti a munkámat, hogy hosszú időre visszanyúló személyes és szakmai kapcsolatot ápolok az egyetem szinte összes szervezeti egységével.

 

A leköszönő igazgató hogyan értékeli a FIEK megszületésétől eltelt időszakot?

Lengyel László: nagyon szerencsés vagyok, hiszen 2017 júliusától 2021 végéig, 4 és fél éven keresztül szolgálhattam a BME ipar-egyetem együttműködési, valamint technológia és tudástranszfer céljait a FIEK szervezet keretében. 2017 őszén jártuk végig a karokat – ahogyan Attila utalt is rá –, hogy bemutatkozzunk. Amit kiemelek az elmúlt évekből az az, hogy elindultak a több kar tartalmas részvételével megvalósuló ipar-egyetem együttműködésben működő projektek, valamint megkezdődött egy kultúraváltás, melynek jellemzője a proaktív gondolkodás és viselkedés, a karok kooperációja és természetesen a K+F eredmények tudatos hasznosítása. Abban, hogy a FIEK szervezet munkája mennyire hasznos az egyetem számára, és hogy ebből minden kar, tehát az egyetem egésze profitál, a rektor, a kancellár, a dékánok és az oktatók-kutatók egyaránt egyetértenek. Jelenleg már nem csak gondoljuk, hanem megtapasztaltuk és ezért tudjuk, hogy szükség van egy szolgáltató attitűdre épülő, összegyetemi szervezeti egységre, amelynek munkatársai nem a saját ügyeiket viszik előre, hanem az egyetemi kollégáik projektjeit segítik. Ez a sikeres működés lényege, mások ügyeinek professzionális segítése.

Innovációnak azt tekintjük, ami hasznosul: a kutatási tevékenység eredményeket produkál, ez az alapja a fejlődésnek, az ezt követő piacravitellel együtt érjük el az innováció lényegét, azt, amikor egy eredményt valaki használ, valaki fizet érte.

A BME FIEK tevékenysége az innovációs ökoszisztéma kialakítása és menedzselése, a szellemi tulajdon kezelés új alapokra helyezése, a Horizon Europe projektekre való felkészülés, a startup inkubáció, valamint a termékek piacra vitelének segítése. Olyan természetessé kezd válni a BME FIEK léte, minthogy egy egyetemen van könyvtár. Fontosnak tartom, hogy a felépített projektek ugyanazzal a lendülettel folytatódjanak tovább, mint ahogyan megszülettek. Természetesen, amikor egyes programok „felvettek egy sebességet,” melléjük lehet tenni újabbakat: úgy gondolom, a meglévő projektek menedzselése, megőrzése, továbbcsiszolása, a kapacitások bővítése mellett ez az új vezető számára egy szép és tartalmas feladat lesz.

 

Hogyan változott a BME FIEK személyi állománya az elmúlt években?

Lengyel László: A FIEK megszületésekor ketten kezdtük a munkát Bodzay Brigittával, majd folytattuk hárman Hódsági Máriával és folyamatosan nőtt a munkatársaink száma, mára pedig több mint húsz teljes állásnak megfelelő munkaerő-kapacitással dolgozunk.

A feladatok bővülésével valószínűleg további munkatársak munkájára is szükség lesz. Az egyetemi szintű projektek folyamatosan bővülnek. A Horizon Europe pályázatokra pedig akkora az igény, hogy az ezzel foglalkozó stábot bővíteni érdemes a jövőben.

 

Milyen tervei vannak az új igazgatónak a folyamatosság fenntartása mellett?

Joó Attila: Első és legfontosabb pontja programomnak a folytonosság fenntartása: Laciék vezetésével összeállt egy jó csapat, akik innovációmenedzsmenttel foglalkoznak, inkubátor-, és akcelerátor- programokat visznek, szabadalmi ügyeket intéznek és szolgáltatnak a Karok számára, valamint az európai Horizon programokhoz nyújtanak támogatást. Nagy volumenű pályázatokat menedzselünk: ilyen a Kompetencia Központ és a Nemzeti Laboratóriumok, melyek száma remélhetőleg bővülni fog, foglalkozunk az RRF pályázattal és az új Kompetencia Központ pályázattal is, valamint – ami talán a legfontosabb –, az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma Pályázattal, ami segíti a BRIDGE irodánk működését is. Elsődleges feladatunk a kezdeti lendület fenntartása és lehetőség szerint fokozása. Látható, hogy egyre több, olyan feladat születik az egyetemen, ami igényli a különböző karok együttműködését. Ezekben a FIEK hatékony pályázatmenedzsment szolgáltatást tud nyújtani az érintettek számára.

Nagyszabású infrastrukturális átalakulást is szeretnénk lebonyolítani a jövőben. A Tudományos és Innovációs Park programból elnyert támogatás révén lebontották a V2 tömbjét és idén megkezdődik a tervezése a BME Innovációs és Fejlesztési Központ elnevezésű épületének. A szervezeti átalakulást is figyelembe véve tervezzük, hogy az egész FIEK szervezet Innovációs és Fejlesztési Központként működik majd tovább. Az új épület a hazai innovációs ökoszisztéma fontosabb szereplőinek is otthont ad: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SzTNH), valamint a Bay Zoltán hálózat is az új épületben működik majd.

Már a második egyetemi ökoszisztéma pályázat támogatja az innovációs tevékenységünket, melyet a BME kimagasló eredménnyel valósít meg. A közeljövőben fog megalakulni az első két műegyetemi spinoff cég, amelyekhez szakmai támogatást nyújt a FIEK, és további 2-3 cég megalakítása is várható. Szeretnénk eljutni arra a szintre, hogy a szabadalmi ügyek felfutó fázisának lendülete ne törjön meg és ezentúl folyamatosan szülessenek szabadalmak, védjegyek, cégek, melyek eredményeként olyan egyetemi szintű bevételek keletkeznek, amelyek a teljes egyetemi ökoszisztéma számára hasznosulnak a jövőben. Végső soron pedig az a cél, hogy önfenntartóvá váljon a FIEK működése, ami a körülbelül kettő-négy év múlva várható valódi árbevételeknek köszönhetően meg is valósul majd.

 

A FIEK-hez köthető képzési programokban várható-e változás?

Lengyel László: Kétféle képzés megszervezését segítettük, amelyeket szeretnénk továbbvinni: a Z10 Akcelerátor program hallgatóknak, és a Horizon Europe felkészülés támogató képzések kutatóknak. Utóbbi kifejezetten kiscsoportos foglalkozás, ahol a pályázatírást, a bekapcsolódás gyakorlatát ismerhetik meg a jelentkezők, hogy minél jobban „magukénak érezzék” a nemzetközi projektekben való részvételt.

A Z10 Akcelerátor program nyertes csapatai számára a tőkét a Hiventures biztosítja: a jelentkező csapatok közül a legjobbak a teljes körű képzés után több millió forintot használhattak fel a termékük kifejlesztésére és így újabb támogatók megszólítására.

Joó Attila: Fontos kiemelni, hogy a hallgatóknak is kiváló lehetőség részt venni a FIEK-hez köthető munkákban, az éles felsőoktatási versenyben ez a tevékenység is vonzhat egyetemünkre tehetségeket. A szakkollégiumok, szakmai programok mellett a vállalkozáshoz szükséges ismeretek megszerzése szintén csábító lehet a BME-re jelentkezőknek.

 

Milyen fejlesztéseket tervez az új igazgató a jobb működés biztosításához?

Joó Attila: Már zajlik a projektmenedzsment-folyamat informatikai támogatásának kidolgozása a FIEK által menedzselt pályázatoknál. A Nemzeti Laborok szakmai vezetői már hozzá is férnek az új felület egy kezdeti verziójához. Korszerű informatikai rendszerekkel, összehangolt, jól áttekinthető módon tesszük világossá a kutatók számára, hogy milyen források állnak rendelkezésre és azok milyen ütemben költhetők. Ezt a követelményt támasztják felénk például a Nemzeti Laboratóriumok Projekt Irányító Testületei is. Az ilyen adatszolgáltatások informatikai hatékonyságnövelése fontos feladat számunkra. A honlap-rendszereink jelenleg még a régi FIEK pályázaton alapulnak, az évek során folyamatosan egészültek ki a FIEK feladatait bemutató aloldalakkal. Megkezdtük a fejlesztését egy olyan online megjelenésnek is, amely a FIEK széleskörű tevékenységét, a laboratóriumainkat, valamint a nálunk menedzselt pályázatokat rendszerezett formában tárja az oktatók-kutatók és ipari partnereink felé. Egyszerre szeretnénk növelni az egyetemen belüli láthatóságot a szolgáltatásainkról, és kaput nyitni az ipari partnereink felé. Ez utóbbihoz kapcsolódik az egyetem kompetencia-térképének fejlesztése és online elérhetőségének biztosítása. Összefoglalva, sok feladat áll ellőttünk, és a teljes FIEK csapat nagy lelkesedéssel és kitartással dolgozik az egyetem sikerének érdekében.

 

HA-TZS

Fotó: Geberle B.