„Új környezetbe kerülve a fiatalok nyitottabbá, felelősségteljesebbé válnak”
2014. június 24.
Az idén indult Erasmus+ már nemcsak az oktatást és a képzést, hanem az ifjúsági területet és a sportot is magában foglalja.
TELEFONKÖNYV | TÉRKÉP | HU | EN
2014. június 24.
Az idén indult Erasmus+ már nemcsak az oktatást és a képzést, hanem az ifjúsági területet és a sportot is magában foglalja.
2014. június 24.
A BME fiatal kutatója a biológiailag lebontható polimerek fejlesztésében elért eredményeiért részesült az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjában.
2014. június 24.
Virtuális tervezőlaboratóriumot adtak át a Gép- és Terméktervezés Tanszéken a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. több mint 10 millió forintos támogatásával.
2014. június 23.
Az ICOMOS díját kapta a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke, amely a hazai műemlékvédelem egyik legerősebb pilléreként szolgálta meg a rangos elismerést.
2014. június 23.
Műegyetemi résztvevője is volt a Fiatal Tudósok 2014-es Bakui Világfórumának.
2014. június 20.
A „Műegyetem – a történeti Campus” című albumot többszörösen díjazták a Szép Magyar Könyv 2013 versenyben.
2014. június 19.
Fogassy Elemér professzort, a reszolválás legnagyobb hazai szaktekintélyét köszöntötték kollégái, barátai, egykori és mai tanítványai.
2014. június 17.
Rugalmasan és nyitottan állunk a képzésükhöz – mondja Dvorszki László nemzetközi igazgató. Összeállításunkban megszólalnak a diákok, valamint a segítő mentorcsapat vezetője.
2014. június 16.
A BME Formula Racing Team bemutatta a 2014-es szezon versenyautóját.
2014. június 12.
Horváth Béla fafaragó, a BME Fizikai Intézete munkatársának kiállítása látható a BME könyvtárában.
Copyright © 2023 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Impresszum | Süti tájékoztató | Akadálymentesítési nyilatkozat