„Elárulják ezek az innovációk, hogy műegyetemisták állnak mögöttük”

Idén kétszer annyian jelentkeztek a másodszorra meghirdetett Hungarian Startup University Programra.

„Tavaly mintegy 40 BME-s hallgató vett részt a Hungarian Startup University Programban (HSUP). A sikert jelzi, hogy idén a dupláját is túllépte a jelentkezők száma: az első félév végén 86 hallgató fejezte be tanulmányait, közülük 44-en kaptak ösztöndíjat” – ecsetelte Grad-Gyenge Anikó, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának (BME GTK) innovációs dékánhelyettese. Hozzátette, a diákok részben online oktatási felületen adtak számot az elméleti, startupalapítással kapcsolatos tudásukról, emellett elkészítették az ötletüket tömören bemutató ún. onepagert, ami a startup világban egy bevett formátum az üzleti elképzelések prezentálására.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával életre hívott Hungarian Startup University Program (HSUP) Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusa.

A program célja, hogy felkeltse az egyetemisták érdeklődését az innováció és a vállalkozói lét iránt, és növelje az általuk indított innovatív vállalkozások számát egy új, közös oktatási platformon keresztül. Fókuszában a modern vállalkozói ismeretek és különösen a startupok működésének bemutatása, az ötletek megvalósulásig történő szakmai támogatása áll.

A kezdeményezés a BME-n a 2020-as év őszi szemeszterében kezdődött el, a képzés GTK-s egyetemi tárgyként indul, azaz kreditet kaphatnak a hallgatók a sikeres elvégzéséért.

A HSUP-ban való részvételhez egy két féléves kurzus tartozik, amelynek első szemesztere az elméleti ismeretek elsajátítását célozza meg, és a hallgatók által készített onepagerekkel zárul.

A második félévben pedig – a projekt megvalósítására fordítható ösztöndíj elnyerése mellett – a vállalkozási ötletek megvalósítására nyílik lehetőség a kiválasztott onepagerek projektgazdái által a hallgatókból verbuvált csapatokban.  A fiatalok már az elméleti megalapozás során az egyéni erősségeiknek megfelelően haladhatnak a tananyag elsajátításával. A kurzushoz kapcsolódó tananyagok, segédanyagok online elérhetők, és interaktív gyakorlatokkal teljesíthetők.

Grad-Gyenge Anikó elmondta, a program elsődleges célja, hogy a magyarországi egyetemek közül az innovációs tevékenységben otthon lévő intézmények egy közös oktatási programban vegyenek részt.

Idén második alkalommal indult el a program, immáron új hallgatókkal. „Az első félév ezúttal is elméleti alapozást, a második gyakorlati programot jelent. Újdonság, hogy már nemcsak magyarországi, hanem határon túli, magyar nyelvű oktatást nyújtó egyetemek is bekapcsolódhattak a programba” – mesélte a szakember. Hozzátette, a megszületett onepagereket a Műegyetem zsűrije rangsorolta, amelybe az összes kar delegált szakértőt valamennyi műszaki területet képviselve. Az egyes karokról az innovációs dékánhelyettes vagy a szakterületen jártas kolléga vett részt a testület munkájában. A hallgatók közül az első hatot választották ki a onepagerük megvalósítására a tavaszi félév folyamán.

„A vállalkozásalapítás általában nem magányos műfaj. A következő félév legfontosabb célja olyan csapatok létrehozása, amelyek alkalmasak arra, hogy az innovatív megoldást sikerre vivő cég alakuljon belőlük. Olyan vállalkozás, amely megtalálja a piacát, elkezdi a termék gyártását, vásárlóközönséget vagy üzleti partnereket vonz a projekthez. Ez nem egyszerű feladat: az egyetemi és vállalati szakemberek több körben próbálják meg ebben segíteni a hallgatókat” – emelte ki Grad-Gyenge Anikó.

Az első hat helyezett egyrészt munkatársakat válogathat a kurzust elvégző 80 hallgatóból, egy későbbi fázisban pedig kapcsolatba léphetnek a többi egyetem végzett diákjaival, tehát a csapatépítés országos szintű lesz. „Tavaly is nagyon eredményes volt e tevékenység: a saját csapatainkat BME-s hallgatókból töltöttük fel, továbbá a műegyetemisták más intézmények formációiba is bekerültek” – hangsúlyozta az innovációs dékánhelyettes.

Egy csapatban maximum 5 hallgató vehet részt, akik négy hónapon keresztül havi 150 ezer forint ösztöndíjban részesülnek, amit szabadon felhasználhatnak, vagy akár innovációs szolgáltatásokat is vehetnek a támogatásból. A második félévben üzletfejlesztési programokban vesznek részt, emellett az NKFIH is biztosít számukra startup-építésben gyakorlott mentorokat. Ezen túl különféle befektetői pitch-eket, meghallgatásokat is szerveznek számukra. Már tudható, hogy összesen 44 hallgató került be a BME-s vagy más egyetemek projektgazdái által alapított csapatokba.

„A BME Z10 Akcelerátor egy nagyon jó kezdeményezés arra, hogy a hallgatók komfortosan tudjanak közösen gondolkodni, hiszen nemcsak sörözés közben vagy a kollégiumi szobában lehet hatékony a kooperáció. A győztes fiatalokat a BME meghívta a Z10 inkubátor programba, ahol további impulzusokat és instrukciókat kaphatnak arról, milyen irányba érdemes tovább fejleszteniük az ötleteiket. Itt a startup fejlesztéssel foglalkozó szakemberek is támogatják őket, emellett ide érkeznek be olyan befektetői igények is, amelyeket a Z10 kollégái össze tudnak kapcsolni a hallgatókkal. Utóbbiak egyébként nagyon színes háttérrel rendelkeznek: a BME nyolc karából„hat és fél” műszaki területtel foglalkozik – az építészkar félig műszaki, félig művészeti, a GTK nem műszaki irányultságú. Ennél színesebb hallgatói közösség nem is jöhetne össze semelyik másik magyar egyetemen. Ebből adódóan az innováció is nagyon sokszínű. A GTK-s kollégák kiegészítik a BME Z10 által nyújtott támogatást és a hallgatóknak üzlettervezési, marketinges, jogi ismereteket is biztosítanak. Érdekes módon technológiai-műszaki innovációk helyett elsősorban üzleti modellt vagy szolgáltatásmodellt találnak ki a hallgatók, aminek az lehet az oka, hogy  tanulmányaikban általában még nem tartanak a speciálisabb technológiai innovációhoz szükséges szinten. A GTK-s diákok által kitalált új üzleti modell szoftveres kifejlesztéséhez azonban már elég átsétálni az épület másik szárnyába. A választott témák tekintetében elmondható, hogy a diákok nagyon érzékenyek az aktuális társadalmi kihívások iránt: a környezetvédelemmel, a fenntarthatósággal, emellett a digitalizáció megkönnyítésével foglalkozik számos projekt, a Covid gerjesztette társadalmi kihívásokra is igyekeznek válaszokat keresni. A pályázatban részt vevő ifjú generációt elsősorban a saját környezetük és a saját igényeik foglalkoztatják, emiatt sok az olyan innováció, amely a tanulást vagy a fiatalok közötti kapcsolatteremtést könnyíti. Elárulják ezek az innovációk, hogy műegyetemisták állnak mögöttük– összegezte meglátásait Grad-Gyenge Anikó, bizakodva abban, hogy a HSUP program a következő tanévben is folytatódni fog. 

HA-TZS

Fotó: Geberle B.