Bővült a műegyetemi Bolyai-ösztöndíjasak családja

22 BME-s kutatóval lett gazdagabb az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjjal elismert szakemberek száma.

Idén is nagyszerűen szerepelt a BME a fiatal kutatói életpálya egyik legrangosabb hazai, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) támogatását élvező ösztöndíjfelhíváson.

A Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat a Magyar Tudományos Akadémia hozta létre 1997-ben a hazai fiatal és tehetséges kutatók anyagi támogatására, a kutatás-fejlesztési teljesítmény ösztönzésére és elismerésére, valamint az MTA doktora cím elnyerésére való felkészülés elősegítésére. Az évente meghirdetett ösztöndíjat a jelenlegi szabályozás szerint 45 év alatti kutatók nyerhetik el legfeljebb három évre. A pályázati időszakban végig kiemelkedő eredményeket elérő tehetségek másodszor is pályázhatnak a Bolyai-ösztöndíjra.

A benyújtott pályaműveket a szakértői értékelések és a kollégiumok javaslatai alapján a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma, azaz, egy független, szakmailag és tudományos szempontból autonóm szervezet bírálja el.

Újdonság, hogy az idei évtől a program keretében elnyerhető ösztöndíj a duplájára nőtt: az eddigi havi 124.500 forintról 250.000 forintra emelkedett a mértéke.

A Bolyai-ösztöndíj akadémiai támogatásként hidat képez a Magyar Tudományos Akadémia, az MTA doktorai és a fiatal kutatói generáció tagjai között. Fontos, hogy az utóbbiak számára a PhD-fokozat megszerzése után kiszámíthatóságot, tervezhetőséget biztosítson az önálló kutatói pálya megkezdéséig terjedő időszakban.

A támogatási időszakban kiemelkedő eredményeket felmutató kutatóknak a Kuratórium Bolyai-emléklapot adományoz, míg a legkiválóbb (átlagosan) 15 díjazottnak Bolyai-plakettet ad át az MTA elnöke.

2022-ben összesem 152 kutató, köztük 22 műegyetemi szakember nyerte el az MTA támogatását Bolyai-ösztöndíjasként. A nyertesek várhatóan 2022 szeptemberében a Magyar Tudományos Akadémia székházának Dísztermében megrendezendő ünnepi ceremónián vehetik át az ösztöndíjukat igazoló okleveleket.

 

2022-ben a Bolyai János Kutatói Ösztöndíjban részesült BME-s kutatók:

 

Békési Angéla, BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (BME VBK), Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék (ABÉT)

 

Czél Gergely, BME Gépészmérnöki Kar (BME GPK), Polimertechnika Tanszék

 

Firtha Gergely, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK), Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék

 

Földes Dávid, BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (BME KJK), Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék

 

Geier Norbert, BME Gépészmérnöki Kar (BME GPK), Gyártástudomány és -technológia Tanszék

 

Grad-Gyenge Anikó, BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (BME GTK), Üzleti Jog Tanszék

 

Jaksáné Borbás Enikő, BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (BME VBK), Szerves Kémia és Technológia Tanszék

 

Józsa Viktor, BME Gépészmérnöki Kar (BME GPK), Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék

 

Kelemen Zsolt, BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (BME VBK), Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék

 

Mayer Martin János, BME Gépészmérnöki Kar (BME GPK), Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék

 

Nagy Brigitta, BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (BME VBK), Szerves Kémia és Technológia Tanszék

 

Pekár Adrián, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK), Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék

 

Polner Bertalan, BME Természettudományi Kar (BME TTK), Kognitív Tudományi Tanszék

 

Rapi Zsolt, BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (BME VBK), Szerves Kémia és Technológia Tanszék

 

Szabó Edina, BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (BME VBK), Szerves Kémia és Technológia Tanszék

 

Szádeczky Tamás, BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (BME GTK), Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék

 

Szaller Dávid, BME Természettudományi Kar (BME TTK), Fizikai Intézet, Fizika Tanszék

 

Szlancsik Attila, BME Gépészmérnöki Kar (BME GPK), Anyagtudomány és Technológia Tanszék

 

Szőllősi Ágnes, BME Természettudományi Kar (BME TTK), Kognitív Tudományi Tanszék

 

Takács Dénes, BME Gépészmérnöki Kar (BME GPK), Műszaki Mechanikai Tanszék

 

Tamás Kornél, BME Gépészmérnöki Kar (BME GPK), Gép- és Terméktervezés Tanszék

 

Werner Miklós Antal, BME Természettudományi Kar (BME TTK), Fizikai Intézet, Elméleti Fizika Tanszék

 

A 2022-ben Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat nyert fiatal szakemberek teljes névsora elérhető az MTA honlapján.

 

Gratulálunk a nyerteseknek és sok sikert kívánunk kutatási terveik megvalósításához!

 

 

TZS

Fotó forrása: mta.hu