Délelőtt sport, este buli

A BME Egyetemi Napokkal egy időben, szeptember 14-én, a klasszikus sportok mellett idén is több új sportággal ismerkedhettek meg a BME Sportnapon az érdeklődők.

A szemerkélő esőt szerencsére ragyogó napsütés váltotta a BME Bogdánfy utcai Sporttelepén. Így már a jó idő is adott volt a testmozgáshoz, új sportágak kipróbálásához. Most első alkalommal lehetett a kipróbálni a juggert, amelynek látványa leginkább egy középkori (szoft) lovagi viadalt idéz. A jugger csapatjáték, gólra játszák. Nagy Balázs műegyetemi hallgató szerint legjobban úgy lehet meghatározni, mint a vívás és az amerikai foci ötvözetét. A csapatok 5 főből állnak, négyen különböző - buzogány, kard(szerű) dárda - fegyverekkel csapnak össze a pályán, míg ötödik társuk, a futó fegyvertelenül kell eljuttassa a labdát az ellenfél kapujába. Akit elér az ellenfél fegyvere, az öt ütemnyi kényszerpihenőt kell tartson, – az ütemet egy hangszóró szolgáltatja - mielőtt újra játékba állhat. A szabályok betartásáról négy bíró gondoskodik. A találat az egész testfelületen érvényes, kivéve a csuklótól a kézfejig, illetve nyaktól felfelé. A harc hevében persze könnyű megfeledkezni arról, ha találatot kap az ember- mondja Nagy Balázs a VIK másodéves MSc hallgatója, aki reméli, hogy minél több hallgató társa próbálja majd ki ezt az igen fiatal sportágat.

Bartha Zsolt, a Testnevelési Központ igazgatóhelyettese szerint szerencsés, hogy a sportnap a BME Egyetemi Napokkal egy időben kerül megrendezésre. A tapasztalat szerint sok fiatal a délelőtti sportolás után látogat el a kulturális eseményekre. „Örülök, hogy a Covid után most újra nagyon sokan eljöttek hozzánk. Úgy tudom, hogy az egyetemi sportnapi rekordot mi tartjuk közel 4 ezer résztvevővel, reméljük ezt megdöntjük valamikor. Ahogy minden évben, a hagyományos csapatsportok - strandröplabda, kispályás labdarúgás, kosárlabda - mellett idén is több új sportággal ismerkedhetnek meg a hallgatók, ilyen például az evezés.”- mondta el Bartha Zsolt. 

Először mutatkoznak be a sportnapon a Műegyetemi Evezős Club képviselői. „ Az a célunk, hogy az evezést, ezt a nagyon szép sportot, minél több diák és egyetemi dolgozó próbálja ki, és űzze a klubunkban. Az evezést nem késő egyetemista korban sem elkezdeni, sőt, később sem. Van olyan klubtársam, aki 30 éves kora körül kezdte el, és ma felnőtt magyar bajnok. Szabadidős és versenysportként is űzhető, az ízületeket viszonylag kíméletesen terheli, ebben hasonlít a kerékpározásra vagy az úszásra.”- mondta el Németh Zsolt, a Műegyetemi Evezős Club elnöke. A látszat kicsit csal, mert a kiállított mintegy 8 méter hosszú versenyhajó mindössze 13,5 kilogrammot nyom, ezért egy személy is könnyedén vízre bocsájthatja. Az elnök szerint némi odafigyeléssel vízbe esés nélkül is meg lehet tanulni evezni, de azért az úszni tudás elengedhetetlen. Az érdeklődők a klub szeptember 20-i nyílt napján akár a vízen is kipróbálhatják az evezést.

A sörpingpong legfontosabb követelményét, a 18 éves korhatár betöltését, minden résztvevő teljesítette. A játék, nevével ellentétben, alkoholmentes itallal is játszható. Akik esetleg kételkednek a sport jelleget illetően, jobb ha tudják, hogy már nálunk is rendeznek versenyeket, sőt a csapatok már ligába is tömörültek.

A sporttelep bejárata mellett szituációs lövészet zajlott, infravörös, lézer célzókészülékkel ellátott fegyverekkel folyt a csata. A 30 méteres hatótávolság erősen próbára teszi a célzóképességet, ugyanis érzékelő csak a fejpánton és a fegyver csövén van, így a célterület egészen kicsi. A fájdalom- és festékmentes, modernizált paintballnak a fiúk és a lányok körében is egyaránt nagy sikere volt.  

 

KJ

Fotó: Víg Johanna