Van egy jó startup ötleted? Velünk megvalósíthatod!

Hallgatói ötletek inkubálására várják a fiatalokat a BME Z10 Akcelerátor Programban, ahol a legjobbak szakmai mentorálást, több milliós tőkebefektetési ajánlatot is kaphatnak.

Még nyitott a jelentkezés a BME Z10 Akcelerátor programjára, ám már csak pár nap van hátra! Ne késlekedj, jelentkezz!

 

Mi az a BME Z10 Akcelerátor Program?

2022-ben kilencedik alkalommal indul el a hallgatói ötletek inkubálását segítő kezdeményezés, amelyben a BME és a Hiventures Zrt. működik együtt. A jelentkező egyetemisták egy szakmai, vállalkozói képzéssel egybekötött akcelerátor programban vehetnek részt, amelynek célja, hogy lerövidítse az ifjú innovátorok számára a piacra lépéshez szükséges időt, és felkészítse őket az ötletük megvalósítására, kidolgozására és későbbi életciklushoz szükséges tőkebefektetési ajánlat megszerzésére.

A programban részvevők a startup indításhoz szükséges „soft” és „hard skillekkel” ismerkednek meg, amelyeket készség szintre fejlesztenek. Az egyes modulokban az önismeret, a hatékony csapatmunka, az üzleti és pénzügyi modellezés, az iparjogvédelem, a piacelemzés, az utolsó modulban pedig az előadói készségek fejlesztése kap kiemelt hangsúlyt.

Kik jelentkezhetnek és mit kapnak a programban?

Olyan fiatalok, csapatok, kutatók jelentkezését várják, akiknek van már egy innovatív ötletük, ám még a részletek kidolgozása, a vállalatalapítás és a piacra dobás előtt állnak, amelyhez tőkebefektetőkre is szükségük van. Kiválasztottként lehetőséget kapnak, hogy ötleteiket egy életképes üzleti modell fejlesztésével befektetésre kész vállalkozásban próbálják ki, és közben együtt dolgozzanak más ötletgazdákkal és mentorokkal.

A programra a hallgatói ötletek mellett várják a Hungarian Startup University Program (HSUP - Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusa) résztvevőit is. Számukra az akcelerátor programban való részvétel segíti a HSUP kurzus tananyagának mélyebb megértését. A felmerült, nyitott kérdések megválaszolásában is segítenek az akcelerátor mentorai, akárcsak a kötelező, az ötletet tömören bemutató ún. onepager elkészítésében is, ami a startup világban egy bevett formátum az üzleti elképzelések prezentálására.

Mi történik a program során?

A programba beválogatott fiatalok egy több hetes képzésen vesznek részt, amelynek során a Z10 inkubációban és innovációk megvalósításában tapasztalt munkatársai mentorként segítik a csapatokat annak érdekében, hogy a decemberi Demo Day-en, immáron a befektetők előtt sikeresen szerepeljenek. A pár hetes képzés során valamennyi csapat a saját ötlete részleteinek kidolgozásán (megvalósítás, prototipizálás, piacra dobás, pénzügyi és üzleti tervezés, profitszerzési kilátások stb.) munkálkodik; impulzusokat és instrukciókat kaphat arról, milyen irányba érdemes tovább fejlesztenie az ötletét, így finomíthatja a részleteket a startupfejlesztéssel foglalkozó mentorok szakmai támogatása mellett.

 

Hogyan lehet az ötletből valóság?

A Demo Day-en legjobban szereplő csapatok akár több tízmillió forintos tőkebefektetési támogatásban is részesülhetnek, egyenes utat kínálva számukra egy sikeres piaci vállalkozás létrehozásához.

Hol és meddig lehet jelentkezni?

A BME Z10 Akcelerátor Programra az alábbi linken lehet jelentkezni.

 

Jelentkezési határidő: 2022. október 27.

 

A személyes jelenlét mellett zajló szakmai képzéseket péntekenként 14:00 és 17:00 óra között tartják az alábbi alkalmakkor: 2022. november 4., 11. és 18.

 

Demo Day (tőkebefektetők előtti bemutatkozás): 2022. december 8.

 

BME Z10 inkubációs központ a BME Z épületének 10. emeletén található a műegyetemi kampuszon. A Z10 az ország egyik első egyetemi inkubátora, amelynek akcelerátor programjában eddig több mint 600 hallgató mintegy 150 ötlettel jelentkezett. Az elmúlt években 16 sikeres hallgatói startup összesen 1.6 milliárd forint befektetést szerzett, közülük többen ma is a Z10-ben dolgoznak.

 

Ők már velünk vannak!

Nézd meg azokat az innovatív startupokat, akiknek az útját a BME Z10 egyengette.

 

 

TZS-KJ

Fotók: BME Z10