BME-s elismerésekkel indult a 19. Magyar Tudomány Ünnepe

Három műegyetemi oktató-kutatót is rangos szakmai díjjal tüntetett ki az MTA a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat nyitóünnepségén.

Az MTA Székházában megtartott ünnepélyes nyitóceremóniával vette kezdetét a hagyományosan minden év novemberében megrendezett tudomány-népszerűsítő eseménysorozat, a 19. alkalommal életre hívott Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ).

A nyitórendezvényen beszédet mondott Freund Tamás, az MTA elnöke (beszéde az MTA honlapján olvasható), Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese, az MTÜ Programtanácsának elnöke (beszéde az MTA honlapján olvasható), valamint Király András, a Köztársasági Elnöki Hivatal Tervezésért és Elemzésért felelős igazgatója.

Az ünnepi ceremónia részeként a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szakmai elismeréseket nyújtott át az MTA elnöke, főtitkára és főtitkárhelyettese.

Akadémiai-Szabadalmi Nívódíj

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (korábban: Magyar Szabadalmi Hivatal) és a Magyar Tudományos Akadémia 1997-ben megalapította az Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjat az iparjogvédelmi tudatossággal gondozott és a nemzetközi megméretés próbáját is kiálló kutatási eredményeket létrehozó alkotók megbecsülésére, valamint tevékenységük társadalmi elismerésére. A díj odaítéléséről az MTA tudományos osztályainak képviselőiből, illetve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala díjbizottságának tagjaiból álló kuratórium dönt.

2022-ben Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjban részesült műegyetemi oktató-kutatók:

 

Poppe László

Az MTA doktora, a BME Vegyészmérnöki és Biormérnöki Kar (BME VBK) Szerves Kémia és Technológia Tanszék egyetemi tanára, aki a biológiailag aktív anyagok szintézisében, a biokatalitikus módszerek gyógyszerszintézisekben történő alkalmazásában, a fiatal kutatók kutatásokhoz kapcsolódó képzésében, valamint a különböző fehérjék megkötésére és elválasztására alkalmas módszerek fejlesztésében elért eredményeinek elismeréseként részesült kitüntetésben.

Wohlfart Richárd

A BME Gépészmérnöki Kar (BME GPK) Műszaki Mechanikai Tanszék tanszéki mérnöke, aki a kutatás és az ipari alkalmazás ötvözésében elért eredményei, valamint egyedülálló és több évtizedes laboratóriumi munkája elismeréseként részesült a díjban. Munkája során meghatározó szerepet játszott több szabadalom, illetve mintaoltalom megvalósításában, elfogadtatásában és a hasznosításukra tett lépésekben.

Eötvös József-koszorú

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége 1992-ben rendkívüli ülés keretében (majd 1/1993. számú határozatával) alapította meg a díjat, amelyet az MTA doktora címmel vagy azzal egyenértékű tudományos fokozattal rendelkező, a 70. életévet legalább a díjátadás évében betöltő szakembereknek ítél oda az MTA a szakmai közvélemény által nagyra értékelt, kiemelkedő jelentőségű tudományos életmű megbecsüléseként. Az elismeréssel kitüntetett személy jogosult a „Laureatus Academiae” vagy „Laureata Academiae” cím használatára.

Évente összesen 7 díj ítélhető oda a következő tudományterületi megoszlásban: természettudományok 3, társadalomtudományok 2, élettudományok 2. A szakmai életműdíj díszoklevéllel, éremmel és pénzjutalommal jár együtt. Az MTA tagjai nem részesülhetnek e kitüntetésben.

 

2022-ben Eötvös József-koszorúban részesült műegyetemi oktató-kutatóként:

 

Simonovits András

A közgazdaság-tudomány doktora, a BME Természettudományi Kar (BME TTK) Matematika Intézet Differenciálegyenletek Tanszék professor emeritusa, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet kutató professor emeritusa, nyugalmazott tudományos tanácsadója, aki a nemzetközi figyelmet is felkeltő tudományos tevékenysége, a hiánygazdaság dinamikus modellezése, valamint a nyugdíjgazdaság és a nyugdíjpolitika kérdéseinek tanulmányozása, kutatási eredményei, hazai és külföldi oktatómunkája elismeréseként kapta meg 2022-ben az MTA Eötvös József-koszorúját.

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szakmai díjban részesült oktató-kutatók teljes névsora és laudációjuk az MTA honlapján olvasható.

A nyitóünnepség felvétele visszanézhető az MTA YouTube-csatornáján.

Az MTÜ eseménysorozatot idén a „Tudomány: út a világ megismeréséhez” mottó jegyében hívták életre. A tudomány-népszerűsítő program előadásai Tudományünnep+ néven újulnak meg, és dinamikus stílusban, megújult környezetben olyan témákat dolgoznak fel, amely a közvéleményt legaktuálisabban foglalkoztatják.

A Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozat keretében meghirdetett műegyetemi vonatkozású programokról a bme.hu beharangozójában  olvashatók részletek.

A BME-s programkínálat az alábbi központi oldalon tekinthető meg.

Az eseménysorozat az MTA YouTube-csatornáján is követhető.

 

 

TZS-KJ

Fotók forrása: mta.hu/Szigeti Tamás