A tudás megszerzése élményt ad

Kovács Antal olimpiai bajnok régi álma teljesült, amikor szeptember 30-án átvette nukleáristechnológia-menedzsment diplomáját a Műegyetemen.

Az élsportolókra aktív pályafutásuk után általában gyorsan felszaladnak a plusz kilók, az élethosszig való tanulás pedig általában kényszer és nem a tudásvágy szülötte. Általában. Kovács Antalra konkrétan egyik sem igaz: 30 évvel a barcelonai olimpia arany megszerzése után is őrzi versenysúlyát, és a tanulást sem kényszerből folytatta egy diploma és egy PhD fokozat megszerzése után. Kovács Antal, dzsúdó olimpiai és világbajnok, szeptemberben vette át nukleáristechnológia- menedzser diplomáját a Műegyetemen. A kiváló sportember a diplomaátadó után nyilatkozott a bme.hu-nak.

 

A diploma mellé egy érmet is kapott Aszódi Attilától, a Természettudományi Kar dékánjától, meglepetésként érte az újabb érem?

Sportolóként a versenyek előtt mindig tudtam, milyen éremre számíthatok, a mai érem igazi meglepetés volt, és egyben nagyon megtisztelőnek érzem, hogy megkaptam a BME 240 éves alapítására kiadott emlékérmet.

 

A bejárat mellett a műegyetemi olimpiai bajnokok között az ön neve is szerepel 1992-es olimpiai bajnokként, akkor is műegyetemista volt?

Sok évvel ezelőtt a Műszaki Egyetemen kezdtem a felsőfokú tanulmányaimat, csak akkor az élsport mellett nem tudtam eljutni a diplomáig. Most, amikor kezemben van egy bme-s diploma, egyszerre érzek hatalmas örömet és egy hiány bepótlását.

Van különbség a 21 évvel ezelőtti első diplomaátadó és a mai érzései között? Melyik volt a nehezebb feladat?

Eljutni egy diplomáig soha nem egyszerű feladat. Az első diplomámat élsportolóként a közgázon szereztem, nappali tagozaton. Rengeteg utazás, versenyek, edzőtáborozások mellett nem volt egyszerű feladat.  A doktori iskola alatt még sportoltam, ez még nehezebb időszaknak bizonyult, akkor azt gondoltam, hogy ennél már nem lesz nehezebb. A doktori védéskor, 2010-ben már 2 gyermekünk volt. Az volt az érzésem, hogy már tényleg nem lehet nehezebb. Tévedtem. Két évvel ezelőtt 3 gyermekkel, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatói munkája mellett újra tanulni kezdtem, itt a Műegyetemen, a nukleáris technológia menedzsment szakon. És ma bátran állíthatom, hogy ezt a képzést elvégezni minden eddiginél nehezebb volt. Élveztem a tanulást, de az alvásidőm mennyisége 4-5 órára redukálódott. A fáradságot több dolog is segített legyőzni: a jó tanárok, az érdekes tananyag, és mint eddig mindig, most is voltak mellettem barátok, kollégák. Tartottuk egymásban a lelket, mert aki a műegyetemen bármilyen képzésben részt vesz, az bizony közben megél néhány nehéz pillanatot. Csapattá kovácsolódtunk, és végül nagyon jó két évet zártunk ma le.

 

Közgazdászként mennyire volt könnyű mondjuk a reaktor fizika elsajátítása?

A reaktor fizika pont az egyik kedvenc tárgyam volt! Középiskolásként mérnöknek készültem, a matek és a fizika voltak a kedvenc tantárgyaim. Kisgyerekként pedig a csillagászat érdekelt a legjobban. Az atomerőműben elvégeztem több, a nukleáris energiával kapcsolatos tanfolyamot, tehát a reál tárgyak nem állnak távol tőlem. Ezzel a diplomával most egy sokkal magabiztosabb tudást szereztem. A megszerzett tudás nagy része önmagában is érdekes és értékes számomra, akkor is, ha a munkám során semmit nem kellene használnom belőle. Emlékszem, amikor az első félévben a reaktor fizikát tanultuk, rendszeresen hajnali 1-2 között tört rám a heuréka érzés. Egyszerűen jó megérteni az összefüggéseket, új dolgokat megtanulni. Természetesen mindannyiunknak voltak olyan pillanatai, amikor erős kétségek merültek fel bennünk az aktuális anyag megszerzésének a fontosságát illetően.

 

Ez egy nagyon szép, diplomatikus megfogalmazása valaminek, amit az ember feleslegesnek tart.

Ezt a kifejezést a sportból hoztam magammal. A túledzettségnél azt mondják, hogy erős kétség merül fel a sportolóban az elvégzendő munka hasznosságát illetően. Na, ez időnként tanulás közben velünk is megtörtént. A csapatban szerencsére mindig volt, aki segített, ha valamiben elakadtunk. Voltak közöttünk mérnökök, akik megvilágították az adott részt.

Az élsport mennyire segítette Önt a civil életben, konkrétan a tanulásban?

Elsősorban az időbeosztásban, sport mellett tanulni csak szigorú időbeosztással és persze sok lemondással lehet. Nem voltam soha különösképpen szorgalmas gyerek, de ha megtaláltam a motivációt, akkor nem ismertem lehetetlent. Ez egyaránt fontos a sportban és a tanulásban is. Akkor álltam neki valaminek, ha tudtam, hogy miért csinálom. A sportban nagyon kemény a visszajelzés, ha az embernek van egy gyenge pontja, akkor azt összeverik és akkor lehet rajta gondolkodni, hogy miért történt meg. A sikerhez ismerni kell az erősségeinket, de a gyengeségeinket is. Dolgozni kell azon, hogy kiküszöböld a gyengeségeid. Bár egyéni sportban versenyeztem, a csapat fontossága mindig kiemelkedő volt számomra. Mindig voltak, akik támogatottak, akire hallgathattam. Most is egy nagyon jó csapattal csináltuk végig a képzést, az iskola vezetője, Aszódi Attila támogatása, iránymutatása nagyon fontos volt: úgy tekintettem rá, mint a sportban egy mesterre, így is viselkedett velünk.

 

Verseny és vizsgadrukk, hogyan lehet ellenük küzdeni?

Ha a sportban nincs elképzelésem arról, hogyan fogom legyőzni az ellenfelet, akkor soha nem fogom legyőzni. Össze kell állnia a nagy képnek, fejben helyre kell tenni magam. A vizsgákra is hasonlóan készültem. Újra és újra átgondoltam mindent, igyekeztem olyan hangulatba hozni magam, hogy megvan a képem a nagy egészről, sikerülni fog a vizsga. Utána jöhet a részletek ismétlése.

 

Mi a terv, mikor lesz a következő diploma?

Most kicsit pihenek, de ha lesz olyan, ami érdekel, és a gyerekek is már kicsit nagyobbak lesznek, nem zárkózom el a tanulás elől.

 

 

KJ

Fotó: Geberle B.