A BME Suborbitals csapata 25 induló közül a 9. helyen végzett a Portugáliában megrendezett harmadik European Rocketry Challenge (EuRoC) versenyen.

A BME Suborbitals versenycsapata tavaly szeptemberben alakult meg,  a versenyre szánt rakéta tervezési fázisa pedig idén januárban kezdődött. Első rakétájukat márciusban Baján, egy kisebb nemzetközi versenyen indították, októberben pedig már Portugáliában, az EuRoC-n bizonyították tehetségüket. A versenyről és a csapatról Hafner Zoltánnal, a csapat vezetőjével beszélgettünk.

Önök saját kategóriájukban 5., míg összetettben 9. helyezést értek el, mit jelent ez?

A versenyen 25 csapat vett részt. Ami a kategóriákat illeti, a motor típusa szerint hármat különböztetnek meg: szilárd, folyékony és hibrid. Ezenfelül a csapatokat célmagasság szerint is besorolták három és kilenc kilométeres kategóriába. A mi rakétánk szilárd hajtóanyaggal repült 3 kilométeres magasságba, ez volt az S3 kategória, ahol 5. helyezést értünk el. A teljes mezőnyben pedig 9.-ek lettünk. A verseny pontozása összetett volt, a legnagyobb hangsúllyal a rakéta repülését pontozták. Ez két részből állt: az első rész az, hogy mennyire pontosan éri el a rakéta a célmagasságot.  Nekünk ezt sikerült 20 méteres pontossággal elérni, amelynek köszönhetően elmondhatjuk, hogy a mi rakétánk volt az egyik legpontosabb a versenyen. A másik részt pedig a visszatérésre, a landolásra adott pontok adják. Ez volt szerintem a verseny legnehezebb része, nálunk sokkal tapasztaltabb csapatoknak sem sikerült. Az skót csapat rakétáját 2 méter mélyről kellett kiásni, míg a spanyolok csapata a becsapódást követően erdőtüzet okozott. A landolás során a mi rendszerünket is érte egy-két minimális sérülés, de ettől még sikeresnek tekinthető a visszatérés.  

Milyen volt a verseny hangulata?

Szenzációs volt! Nem volt még lehetőségünk ilyen nagy egyetemi csapatokkal találkozni, és személyesen látni a fejlesztéseiket. Az elmúlt időszakban figyelemmel kísértük a közösségi oldalaikon megjelenő videókat, így izgatottan vártuk a találkozást. Rendkívül pozitív volt a fogadtatás. Egy olyan közösséggel találkoztunk, ahol mindenki segíti a másik munkáját és örül a másik sikerének. A fejlesztések kapcsán is rendkívül nyitottak a csapatok.

Az önök rakétájából mi aratta a legnagyobb sikert a versenytársak körében?

A legbonyolultabb rendszerünk a fedélzeti számítógépünk volt, ezzel értük el a legnagyobb sikert.

A rakéta többi része is saját fejlesztés volt?

A motor kiskereskedelmi forgalomban beszerezhető, ezt leszámítva a többi alkatrész saját fejlesztésű és gyártású. Úgy gondolom, hogy a gyártástechnológiában megszerzett tudásunkat és tapasztalatunkat a jövőben is fogjuk tudni kamatoztatni. Természetesen az elektronikai rendszerek és az ejtőernyő is saját fejlesztésű volt.

Milyen feladatot kellett még teljesíteni a versenyen?

A rakétának 1 kg hasznos terhet kellett szállítania, ez a mi esetünkben csak félig teljesült, ugyanis  az Óbudai Egyetem mérőeszköze nem készült el időben. Mi, az egyik csapattagunk szakdolgozatának témáját, egy a föld körüli elektromágneses hullámokat frekvenciáik szerint vizsgáló spektrum analizátort bocsátottunk fel. Nagyon büszkék vagyunk erre, hiszen ez a műszer idén télen már a világűrben fog repülni.

Hány fős csapattal vettek részt a portugáliai versenyen?

A BME Suborbitals csapata jelenleg 40 hallgatóval rendelkezik, de nem mindenki ezen a projekten dolgozott. A verseny szervezői 30 főben maximálták a csapatlétszámot, mi úgy gondoltuk, hogy 20-an is megbirkózunk a feladattal.

Mi volt a nehezebb feladat, rakétát tervezni és gyártani vagy egy 40 fős csapatot vezetni?

A szervezetépítésben egyikünknek sem volt tapasztalata. A fejlesztés és szervezetépítés párhuzamosan folyt. Célszerűnek tartottuk, hogy először márciusban, majd májusban kisebb versenyeken induljunk. A csapat teljesítménye októberben, Portugáliában csúcsosodott ki. A márciustól októberig tartó időszakot teljes mértékben a fejlesztésre és csapatépítésre használtuk fel. Amikor tavaly szeptemberben megválasztottak a csapat vezetőjének, nem gondoltam volna, hogy ilyen sikereket fogunk elérni ebben az egy évben. A tagok hihetetlenül türelmesek és megértőek voltak velem és a vezetőséggel, amiért végtelenül hálás vagyok nekik.  A csapat dinamikájában persze adódtak konfliktusok, amelyeket mára már megtanultunk kezelni. Ma már igazi összeszokott csapatként tudunk együttműködni.

Gondolom egy ilyen speciális területen támogatókat találni sem egyszerű feladat...

A támogatók megszerzése egy ördögi kör. Egy projekt elindításához erőforrásokra van szükség. Azonban a támogató szeretne felmutatható eredményt látni, ehhez azonban erőforrásra lenne szükség. Ebből az ördögi körből törtünk ki a márciusi és a májusi projektek során úgy, hogy nemcsak az időnket és tudásunkat, de a saját pénzünket is beletettük a projekt megvalósításába. A bajai versenyen elért második hely már egy felmutatható eredmény volt, amivel jelentkezhettünk a szponzoroknál. A támogatók keresése természetesen azóta is része a csapat életének.

A csapat neve BME Suborbitals, ez azt jelenti, hogy az egyetem egyben névadó szponzorként is támogatja a csapatot?

Voltak tanszékek, amelyek kiemelkedő támogatást nyújtottak nekünk az elmúlt egy évben. Külön kiemelném az Áramlástan Tanszéket és a Polimertechnika Tanszéket, akik felajánlották az infrastruktúrájukat, ezzel segítve a projektünk fejlődését. Nagyon hálásak vagyunk nekik, mert nélkülük nem jöhetett volna össze ez a projekt.

Az eredeti tervek szerint lépésről lépésre haladtak, most mi következik?

A jövő évi EuRoC verseny már most tervben van, szeretnénk ezt az érzést újra átélni. A következő szezonban ezzel párhuzamosan két másik projektet fogunk indítani. Egy hosszútávú kutatási projekt keretében remélhetőleg 1-2 éven belül saját szilárdhajtóanyagú motorral tudjuk majd indítani a rakétáinkat. Szeretnénk vissza is adni a társadalomnak, így a harmadik irány egy edukációs projekt. Ennek keretében a jövő évi középiskolásoknak megrendezett CanSat versenyre mi biztosítjuk a rakétákat. Ezt arra is fel tudjuk használni, hogy az újonnan felvett tagokat beintegráljuk a versenycsapatba.

Maradnak a 3 kilométeres magasságnál, vagy feljebb lépnek?

Még nem döntöttünk erről, de azt látni kell, hogy ebben a kategóriában is rengeteg lehetőségünk van még a fejlődésre. Nagyobb, régebbi csapatoknál is látjuk, hogy nem feltétlenül mennek 9 km-re. A megoldandó technikai problémák közül mindegyikkel lehet 3 kilométeren is találkozni. Ebben a kategóriában a svájci csapat például már irányított visszatérésen dolgozik. Van elég kihívás nekünk is, van hova fejlődnünk ebben a kategóriában. Ha azt nézem egy év alatt hova jutottunk el, és hova jutott el 15 év alatt a BME egyik legnagyobb versenycsapata, a Formula Racing Team, akkor komoly perspektíváink vannak.

A fejlődésben tehát határ a csillagos ég?

A svájciak már azt tervezik, hogy az évtized végén saját rakétájukkal elérik a Kármán vonalat (100 km magasság). Bár ez elég elrugaszkodottnak hangozhat, nem az. Azt látjuk, hogy a rakétaépítés terén nálunk is nő az érdeklődés, hatalmas potenciál van Magyarországon is. A mi versenycsapatunk tudásbázisa egy olyan közösséget alapoz meg, amely évek múlva akár hasonló eredményeket tud elérni, mint a svájci csapat.

KJ

Fotók: BME Suborbitals