Gyere el a Műegyetemre, megmutatjuk milyen a BME!

November 25-én nyílt napot rendez a Műegyetem, ahová minden pályaválasztás előtt állót várnak, aki érdeklődik a BME-n induló képzések és az egyetemi hallgatói közélet iránt.

„A Műegyetemen induló valamennyi képzésről, a tanulmányok melletti szakmai fejlődési lehetőségekről, a hallgatói közéletről, sportról és szabadidős aktivitásokról is információt kaphatnak azok, akik ellátogatnak a november 25-i BME Nyílt Napra, amelyet újból személyes jelenlét mellett rendezünk meg a kampuszon. Ritka az olyan alkalom, amikor egy időben, ilyen koncentráltan mutatjuk be a teljes műegyetemi képzési palettát, ráadásul az érdeklődők megismerhetik a karok oktatóit és közvetlenül kérdezhetik a műegyetemi képzésben már részt vevő hallgatókat a tapasztalataikról. A személyes élményszerzés lehetősége, a valós műegyetemi légkör megtapasztalása és a kampuszon tett látogatás olyan intenzív élmény egy fiatal számára, ami garantáltan segít majd a pályaválasztási döntés meghozatalában” – mutatta be a 2022. november 25-i BME Nyílt Nap előnyeit Németh Ákos, a pályaorientációs programot életre hívó és koordináló BME Kancellária Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (BME Kancellária HSZI) vezetője.

A BME Nyílt Nap programjai 2022. november 25-én 8:00 és 15:00 óra között lesznek látogathatók. A rendezvényre várják a középiskolás diákokat, csoportokat, osztályokat, szülőket, tanárokat határon belülről és azon túlról is. A rendezvényen részletes információkat szerezhetnek a Műegyetem nyújtotta különböző szintű képzési lehetőségekről, konkrét szakirányokról, ösztöndíjakról, kollégiumokról, bejárhatják a BME kampuszát, tantermeit és megtapasztalhatják azt a műegyetemi légkört, amelynek remélhetőleg minél több pályaválasztás előtt álló fiatal a tagja lesz.

Tények és adatok a Műegyetemről

A tanulmányokkal, nemzetköziesítéssel, egyetemi rangsorokkal, a diplomaszerzés utáni lehetőségekkel, a tudományos kutatási és iparral közösen végzett innovatív tevékenységekkel kapcsolatos érdekes adatok és statisztikák a „Tények és adatok a Műegyetemről” című, magyar és angol nyelvű kiadványban is elérhetők elektronikus formában.

A Műegyetemre 2022-ben a tavalyinál többen adták be a jelentkezésüket. Összesen 11 430 fő célozta meg az intézményt, amely 551 fővel meghaladja a 2021-es (10 879 fő) adatot. 5731-en jelölték meg első helyen a Műegyetemet, amely így idén is a 6. legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmény lett. A felvételizők közül 9228-an szeretnének nappali alapképzésben, 2207-en pedig mesterképzésben oklevelet szerezni. 10 779-en pályáztak állami ösztöndíjjal támogatott képzési formára.

Az országos trenddel összhangban a Műegyetemen is nagyon népszerűek a gazdasági jellegű képzések. Összjelentkezés tekintetében 4372 fő a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karra, míg 3285 fő a Villamosmérnöki és Informatikai Karra nyújtotta be jelentkezését. Az első helyen megjelölt képzések szerint már fordított volt a helyzet: 1603 fő választotta a Villamosmérnöki és Informatikai Kart, 1211 fő a gazdaságtudományokat. Első helyes jelentkezések szerint (is) a harmadik legnépszerűbb a Gépészmérnöki Kar (885 fő). Az Építészmérnöki Karra 668-an, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karra 431-en jelentkeztek. Közlekedésmérnöki és járműmérnöki tudományok témájú képzésekre 398-an, építőmérnöki tudományok szakokra 355-en pályáztak. A Műegyetem Természettudományi Karát 180 fő jelölte meg az legelső helyen.

A rendezvényre a Műegyetem mind a nyolc kara külön programmal készül. Az egyes programelemekről karonkénti bontásban a BME Kancellária HSZI ide vonatkozó aloldalán érdemes tájékozódni. A karok programjai az esemény napjáig folyamatosan bővülnek.

Az egyes kari oldalakon már most elérhető számos online bemutatkozó anyag, videós interjúk, fényképes beszámolók: köztük szaktájékoztatók, jelenlegi és egykori hallgatók interjúi, imázsvideók, kari közösségi életet bemutató kisfilmek, kiadványok, programtájékoztatók, felvételi információk, valamint sportolási, nyelvtanulási és nyelvvizsgázással kapcsolatos lehetőségek leírásai is. A BME Nyílt Nap meglátogatása előtt a szervezők javasolják ezen oldalak áttekintését is.

Az esemény délelőtt 9 órakor kezdődik: a Központi (K) épület aulájában a résztvevőket Bihari Péter, a BME oktatási rektorhelyettese köszönti. A karok bemutatóit, előadásait a K, Q, I (Info) és St épületekben tekinthetik meg az érdeklődők. A képzési tájékoztatókon túl laborlátogatásokra, ismeretterjesztő szakmai előadásokra, technikai bemutatókra, életpályával kapcsolatos beszélgetésekre várják a látogatókat, emellett az egyes kari programokon szó lesz arról is, hogy adott szak diplomájával milyen lehetőségek várnak egy pályakezdőre a munkaerőpiacon, mire van igénye a mai munkáltatóknak és milyen képzésfejlesztésekkel válaszol az egyetem a piaci igényekre.

Egyre több hölgy választja a műszaki, mérnöki életpályát és a BME-t

A Műegyetem pályaorientációs, műszaki, mérnöki és természettudományos életpályát népszerűsítő tevékenységének is köszönhető, hogy a női hallgatók aránya fokozatosan bővül minden képzési területen. A BME-n tanuló hallgatók között a nők aránya 2021-re meghaladta a 34%-ot (34,11%). Ez különösen jó arány, tekintettel arra, hogy az UNESCO adatai szerint a műszaki és természettudományos terület képzéseiben résztvevő nők aránya világszerte is 35%. Országos adatok tekintetében is kiemelkedik a BME: a KSH adatai szerint a magyar felsőoktatás műszaki képzési területein átlagosan 27% a női hallgatók aránya. Ennél még kedvezőbb az arány a BME-n, ahol a műszaki képzési területen tanuló hölgyek aránya 30,2%, míg a természettudományok terén ez a szám 33,2%.

Az elmúlt években jelentősen nőtt a nők aránya az Építészmérnöki Kar osztatlan építészmérnök képzésén (62,7%), valamint az egyetem doktori képzésein, ahol ez az arány 32,2%. Különösen nagy növekedés figyelhető meg a lányok arányában a Villamosmérnöki és Informatikai Karon, ahol a 2010-es évek 4%-ához képest 2021-re már 15%-ra nőtt ez a mutató, köszönhetően a szakterületet népszerűsítő, szemléletformáló programoknak.

A K épületben egy közös, megújult összegyetemi standnál valamennyi kar hallgatói és oktatói is jelen lesznek, a látogatók közvetlenül hozzájuk is fordulhatnak a kérdéseikkel. A szervezők azt ajánlják a tanulóknak, hogy a rendezvény előtt látogassanak el az egyes műegyetemi szervezeti egységek honlapjára és tájékozódjanak a képzési lehetőségekről, majd a helyszínen célirányosan keressék fel a karok képviselőit.

Idén is lesz Technikai érdekességek kiállítás a K épület emeleti kerengőjén, ahol látványos kísérleteket, bemutatókat, kézzel fogható műegyetemi fejlesztéseket, jövőbemutató innovatív technikákat láthatnak és próbálhatnak ki a pályaorientációs nap résztvevői. Jelen lesz több szakkollégium is, akik a szakmai közösség mellett azokról a lehetőségekről, programokról is beszélnek, amelyek a tanulmányokon túl várják a fejlődni vágyó hallgatókat. Személyesen találkozhatnak a diákok a Műegyetemi Versenycsapat Közösség (MVK) formációival is, akik bemutatják versenyautóikat, kutatórakétáikat, aktuális fejlesztéseiket, és mesélnek azokról az (verseny)élményekről, amelyet a csapat kötelékében szereztek. A K épület Dísztermében ezúttal olyan egyetemi ipari partnerek (MOL, Audi) is jelen lesznek, akikkel kutatás-fejlesztési és egyéb szoros együttműködési kapcsolatot ápol a Műegyetem.

„A korábbi évek online eseményei után nagy örömmel térünk vissza a korábbi, megszokott forgatókönyvhöz és a személyes találkozás lehetőségéhez. Online nyílt hetünk és a februári felvételi jelentkezési határidő előtt megtartott, szintén online kari programok is sok érdeklődőt vonzottak, számos pályakezdőket foglalkoztató kérdést megválaszoltak a karok képviselői, ám a személyes részvételű programok népszerűsége továbbra is élen jár. A pandémia előtt évről évre nőtt az eseményre látogatók száma, a legutóbbi még vírusmentes évben 5000 főt is meghaladta a programokra regisztrálók száma. Nagy várakozásokkal nézünk a koronavírus-járvány utáni első jelenléti program elébe, és idén is több ezer érdeklődőre számítunk. Látogatóink törzsközönsége a továbbtanulás előtt álló diákok, ám mellettük felsőfokú végzettséggel már rendelkezőkre és a műegyetemi mesterképzések iránt érdeklődőkre is számítunk” – árulta el a programmal kapcsolatos előzetes várakozásairól Németh Ákos.

A rendezvény ingyenesen látogatható, ám elsősorban a diákok számára regisztrációhoz kötött: néhány személyes adat megadása után a regisztráló e-mailben kapja meg a belépésre jogosító, egyedi QR kódját, amelyet elektronikus és nyomtatott formában is elfogadnak a szervezők. (A 16 éven aluliaknak szülői, gondviselői nyilatkozat is szükséges a regisztráció mellé és a belépéshez.) A regisztrációs oldal az alábbi linken érhető el.

(Belépés és egyben QR kód regisztrációs pontok: Központi (K) épület főbejárat, K épület Sóhajok hídja felöli bejárat, St. épület, Q épület, I épület.)

 

A BME Nyílt Naphoz kapcsolódó kérdésekkel a szervező BME Kancellária HSZI munkatársaihoz fordulhatnak az érdeklődők a nyiltnap@m365.bme.hu e-mail címen, amelyre minden esetben válaszolnak a rendezők.

 

A szervezők valamennyi érdeklődőt várnak a BME Nyílt Napra 2022. november 25-én 8:00 és 15:00 óra között!

 

További információk:

 

Központi és kari programok részleteiÍ

Regisztráció a BME Nyílt Napra

Fb-esemény linkje

 

 

TZS-KJ

Fotók forrása: BME Kancellária HSZI