Történelem, hitelesség, információ és nélkülözhetetlenség

Létrehozásának 50. évfordulóját ünnepelte a BME OMIKK szervezetében működő egyetemi levéltár. 

Az egyetemi hétköznapok része a levéltár, amely a múlt, a jelen és a jövő közötti kapocs – hangsúlyozta köszöntőjében Czigány Tibor. A BME rektora szerint a levéltár életében az 50 év még gyermekkor, hiszen maga az egyetem is 240 éves, amelynek történeti értékű, mintegy 13 millió oldalnyi iratállományát őrzi és szolgáltatja. „Hogy ne csak 50 éves múltja, de jelene és jövője is legyen a levéltárnak – ehhez a Műegyetem vezetése továbbra is minden segítséget meg fog adni” – zárta gondolatait Czigány Tibor.

„A hazai felsőoktatási intézmények egyedi iratanyaggal rendelkeznek, amelyek megőrzése, feldolgozása és megismertetése kiemelt kulturális érdek” – hívta fel a figyelmet Szóllás Péter, a levéltári ágazatot irányító Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Könyvtári és Levéltári Főosztályának vezetője. „Az egyetemek vállalt feladata a levéltáraik működtetése, amely a történetükre büszke intézmények javára válik” – vélekedett a KIM képviselője. Erre kiváló példát jelent a Műegyetem, amelynek iratai a hazai műszaki élet egyedülálló forrásai, de az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei is kevéssé érthetők meg a hazai diákság, köztük a Műegyetem hallgatóinak története nélkül. Szóllás Péter emellett valódi 21. századi szolgáltatásokkal rendelkező levéltárnak minősítette az országban másodikként, 1972-ben alapított egyetemi levéltárat.

Vajda Tamás, Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség elnöke a szakmai szervezet erős pillérének nevezte egyik alapító tagintézményét, amely aktív résztvevője az egyetemi levéltárosok 1993-ban létrejött szakmai közösségének.

Marton József, a levéltárat is működtető BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár főigazgatója pedig kollégái elkötelezettsége mellett a megfelelő elhelyezési körülmények biztosítását emelte ki.

Az egyetem – a könyvtár alagsora, majd a Z épület 10. emelete után – 2013-ban biztosította történeti iratai méltó elhelyezését a Központi épület földszintjén az ország egyik legkorszerűbb levéltári raktárában, a közel 1900 polcfolyóméternyi befogadókapacitás pedig idén bővült tovább mintegy a felével az OMIKK egyik mélyraktárában. 

Az 50 évvel ezelőtti levéltáralapítás körülményeit Szögi László címzetes egyetemi tanár, az MTA-ELTE Egyetemtörténeti Bizottság kutatásvezetője, a BME első levéltárosa idézte fel.

Batalka Krisztina levéltárvezető pedig életképekkel színesítve mutatta be a levéltári anyag elmúlt évtizedekben történő használatára és az ott dolgozók munkájának hasznosulására vonatkozó adatokat.

A rendezvényen a hazai felsőoktatási levéltárügyért végzett példaértékű és kimagasló munkája elismeréseként Pro Archivo Universitatis (Az Egyetemi Levéltárért) elismerésben részesült Kiss Márton nyugalmazott főlevéltáros. 

 

 

 

 

 

Összességében elmondható, hogy a BME Levéltár a felsőoktatási levéltári területen a működési körülményeket és a levéltári anyag hasznosulását is tekintve az egyik legsikeresebb intézmény, amely a Műegyetemen belül is ismert és elismert – erről nyertek megerősítést a résztvevők a 2022. november 16-án megrendezett 10. Műegyetemi Levéltári Napon. Az ünnepi konferencia további részében a felsőoktatási levéltárak jelenéről és jövőjéről zajlott szakmai kerekasztal-beszélgetés.

 

BK

Fotó: Geberle Berci, Homor Péter, Philip János