A kutatói-oktatói pálya első lépcsőfoka

Ünnepi keretek között átadták az idei TDK Rektori Különdíjait, a TDK munkáért Oktatói emlékérmeket, valamint a Pro Progressio Alapítvány Tudományos Diákköri és Oktatói TDK Ösztöndíjait.

A Műegyetemen hagyománnyá vált, hogy házi Tudományos Diákköri Konferencián I. díjat nyert dolgozatok közül a karok Tudományos Diákköri Tanácsai "Rektori Különdíj"-ra terjesszék fel abban az évben az arra legérdemesebb dolgozat készítőit és a munkát segítő oktatóikat. Az idei díjátadón jelen volt Czigány Tibor rektor, Szilágyi Brigitta, a Tudományos Diákköri Bizottság elnöke, Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Radácsi Kristóf Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke is.

Czigány Tibor köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az elmúlt években idén az egyik legmagasabb számban 701 hallgató, összesen 585 dolgozattal vett részt a Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) megmérettetésen. „A TDK a kutatói-oktatói pálya első lépcsőfoka, arra bíztatom önöket, hogy ne álljanak meg itt. Tegyék meg a következő lépést, ami a diploma megszerzése. majd a PhD fokozat következik, folytassák az utat, hogy végül kutatók és oktatók legyenek.”- bátorította a hallgatókat Czigány Tibor rektor, aki maga is hasonló utat járt be. Beszédében kiemelte, hogy ebben az évben két új szekció is szerepelt a TDK programok között: az először nevesített Zöld és Fenntartható szekció, valamint a Középiskolás TDK szekció, mely résztvevői reményei szerint jövőre már a BME hallgatói lesznek. Beszéde végén megköszönte a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumi elnökének Pakucs Jánosnak az alapítvány több évtizedes múltra visszatekintő TDK támogatását.

Rektori Különdíjakat Czigány Tibor rektor és Szilágyi Brigitta egyetemi docens, az Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság elnöke adta át.

Tudományos Diákköri Konferencia „Rektori Különdíj”

 

Építőmérnöki Kar: Horváth András hallgató

Témavezetők: Dr. Kollár Dénes adjunktus és Dr. Kövesdi Balázs egyetemi docens a Hidak és Szerkezetek Tanszékről

Gépészmérnöki Kar: Szabó Bence és Wágner Árpád hallgatók

Témavezető: Tamás Kornél egyetemi docens, Gép- és Terméktervezés Tanszék

Kovács László Ipar 4.0 témavezető és Grad-Gyenge László tudományos segédmunkatárs az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékről

Építészmérnöki Kar: Jelinek Dorka, Karakas Barnabás és Márkus Dávid hallgatók

Témavezető: Kronavetter Péter DLA adjunktus a Középülettervezési Tanszék Tanszékről

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Lőrincz Balázs hallgató

Témavezető: Nagy Péter tudományos munkatárs a Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékről

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Antal Péter hallgató

Témavezető: Péni Tamás és Dr. Tóth Roland a SZTAKI-ból, valamint Harmati István egyetemi docens az Irányítástechnika és Informatika Tanszékről

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Tóth Ádám hallgató 

Témavezetők: Bóna Krisztián egyetemi docens az Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszékről

Természettudományi Kar: Krasznai Anna hallgató

Témavezető: Takács Gábor egyetemi tanár az Elméleti Fizika Tanszékről

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Csaba Nikolett hallgató

Témavezetők: Tófalvy Tamás egyetemi docens a Szociológia és Kommunikáció Tanszékről

Az 1987-ben alapított „TDK Munkáért” oktatói emlékplakettek díjazottjai – szintén a karok Tudományos Diákköri Tanácsai javaslatára – sok éven keresztül, életük részévé tették a hallgatók tudományos munkára történő nevelését. Szabadidejükben is foglalkoztak a diákokkal és jelentős szerepet vállaltak a díjazott dolgozatok elkészítésében.

 „TDK Munkáért” oktatói emlékérem

 

Építőmérnöki Kar: Barsi Árpád egyetemi tanár

Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék                                                                                                                                            

Gépészmérnöki Kar: Czmerk András adjunktus,

Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék

 

Építészmérnöki Kar: Fehér Eszter adjunktus,

Morfológiai és Geometriai Modellezés Tanszék

 

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Salgó András Professor Emeritus,

Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék

 

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Harmati István egyetemi docens,

Irányítástechnika és Informatika Tanszék

 

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Lindenmaier László PhD hallgató,

Közlekedés- és Járműirányítás Tanszék         

 

Természettudományi Kar: Takács Gábor egyetemi tanár,

Elméleti Fizika Tanszék

 

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Kósi Kálmán címzetes egyetemi tanár,

Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszék

Idén először a TDK konferencián különálló szekciókban versenyeztek a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos dolgozatok. Három szekció indult a témában, és mindegyik szekcióban odaítélésre került egy-egy Fenntartható BME különdíj is.

Zöld és Fenntartható Interdiszciplináris szekció: Biró Bence hallgató

Témavezető: Aszódi Attila egyetemi tanár, Atomenergetika Tanszék

 

Zöld TDK - Térségi és ágazati fenntarthatóság szekció: Erőss Viktória hallgató

Témavezető: Pálvölgyi Tamás egyetemi docens, Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszék

 

Zöld TDK - Környezetmenedzsment szekció: Vajda Péter István hallgató

Témavezető: Csigéné Dr. Nagypál Noémi egyetemi adjunktus, Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszék

A rektori különdíjak átadása után a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumának elnöke, Pakucs János beszédében felsorolta a 26 évvel ezelőtt életre hívott alapítvány céljait, beszámolt eddigi tevékenységéről. A Pro Progressio Alapítvány pályázatok útján évente közel 300 hallgatói, valamint 90 oktatói ösztöndíj támogatást ítél oda. Alaptevékenységük, a tudományos munkában, kutatásban és innovációban részt vevő hallgatók elismerése, támogatása mellett, az alapítvány az egyetem történeti emlékeinek ápolására is gondot fordít. 1998-ban hozták létre a hallgatói TDK ösztöndíjat, melyet karonként egy hallgató nyerhet el TDK tevékenységének sikeres folytatása érdekében.

Pro Progressio Alapítvány Tudományos Diákköri díjazottjai:

 

Építőmérnöki Kar: Laczó Gergely

Témavezető: Csanády Dániel doktorandusz és Szalay Zsuzsa egyetemi docens

 

Gépészmérnöki Kar: Korsós Krisztián

Témavezetők: Kovács Dorina, adjunktus

 

Építészmérnöki Kar: Almádi Gergő

Témavezetők: Regős Krisztina, doktorandusz és Domokos Gábor egyetemi tanár

             

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Hegyi Mihály

Témavezető: Kózelné Dr. Székely Edit egyetemi tanár

 

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Békési Gergő Bendegúz

Témavezető: Hartmann Bálint tudományos főmunkatárs

 

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Angyal Bálint Gergő

Témavezető: Kővári Bálint doktorandusz

 

Természettudományi Kar: Berke Martin

Témavezető: Csonka Szabolcs egyetemi docens

 

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Szakmár Tamás

Témavezető: Szabó Mariann adjunktus

A Pro Progressio Oktatói TDK díj létrehozására 2000-ben került sor, melyet évente a BME azon nyolc oktatója nyerhet el, akiknek folyamatosan van TDK dolgozatot benyújtó hallgatója, akik az országos TDK konferencián eredményesen szerepelnek.

TDK oktatói díjban részesültek:

 

Építészmérnöki Kar: Szabó Julianna PhD egyetemi docens

Urbanisztika Tanszék

 

Gépészmérnöki Kar: Budai Csaba adjunktus

Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék

 

Építészmérnöki Kar: Vasáros Zsolt DLA egyetemi tanár

Exploratív Építészeti Tanszék

 

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Kózelné Dr. Székely Edit egyetemi tanár

Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék

 

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Hartmann Bálint tudományos főmunkatárs,

Villamos Energetika Tanszék

 

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Kővári Bálint PhD hallgató

Közlekedés- és Járműirányítás Tanszék

 

Természettudományi Kar: Babcsány Boglárka adjunktus

Nukleáris Technikai Intézet

 

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Tófalvy Tamás egyetemi docens

Szociológia és Kommunikáció Tanszék

Az ünnepélyes díjátadó végén csoportkép készült a díjazottakról.              

                                                               

 

Rektori Kabinet Kommunikációs Csoport-KJ

Fotók forrása: Trenka Attila