Ismét első a Műegyetem a magyar építészképzések között

A Buildner University Ranking versenyeredmények alapján készülő rangsorának többéves összesítése szerint világszinten az első 30 közé került a BME Építészmérnöki Kara.

Buildner, korábbi nevén Bee Breeders a világ egyik vezető építészeti versenyszervezője, amely 2019 óta rangsorolja az építészeti és műszaki karral rendelkező egyetemeket az alapján, hogy hallgatóik hány építészeti versenyen vettek részt az előző évben. A Buildner Architecture University Rankings összesen 1287 egyetem teljesítményét vizsgálja.

A Buildner a tavalyi évhez hasonlóan idén is kiadta az eddigi évek összes eredményét figyelembe vevő „All Time Best” listát. Ez alapján 2023-ban (a cikk megjelenésének időpontjában) a BME immár a rangsor 29. helyén áll, 12 helyet javítva a tavalyi eredményhez képest, amivel továbbra is megelőzi az összes többi magyarországi egyetemet.

Magyarországi egyetemek sorrendje a Buildner University Ranking „All Time Best” rangsorában (2023. január 19-i adat)

Helyezés

egyetem/kar

rangsorban elfoglalt helye

1.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

29.

2.

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

59.

3.

Pécsi Tudományegyetem

97.

4.

Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar

135.

5.

Óbudai Egyetem

138.

6.

Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar

140.

7.

Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

144.

8.

Debreceni Egyetem

147.

8.

Soproni Egyetem

147.

9.

Metropolitan Egyetem

148.

„A BME Építészmérnöki Karon a szakmai képzést az újító hallgatói projektek teszik teljessé, ezért vagyunk különösen büszkék a Buildner rangsorban elért eredményünkre, ami igazolja, hogy a szemléletmódunk nemzetközi összehasonlításban is sikeres” – hangsúlyozta az eredménnyel kapcsolatban Alföldi György egyetemi tanár, a BME Építészmérnöki Kar (BME ÉPK) dékánja. „Ez a rangsor arról is szól, hogy hallgatóink külső  közegben is szeretnék megmutatni, mit tudnak, amely törekvés a BME nemzetközi szerepét is erősíti. Ez a hallgatói kiválóság visszatükröződik a magyar rangsorokban is, ahol a műszaki karok közül az elmúlt években mindig elöl végeztünk. Jelen helyezés a hallgatóink érdeme, amit magas színvonalú képzésünk és oktatóink  inspiráltak.”

A korábbi, éves rangsorokban is jól szerepelt a Műegyetem, 2022-ben is bekerült az első 60 egyetem közé, 2023-ban pedig már a 31. helyen listázza a Buildner. A magyarországi egyetemeket vizsgálva évről évre első a BME az éves, és tavaly óta az „All Time Best” rangsorokban is. A most megjelentett és a 2022-es versenyeredmények alapján összeállított legfrissebb éves rangsorban a BME 31. helyét a Pécsi Tudományegyetem követi a 65. helyen, míg az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara a 73. helyen végzett.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

31

Pécsi Tudományegyetem

65

Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar

73

Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

75

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

75

 

 

Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság – Tudományos és Innovációs Igazgatóság