Továbbra is népszerű a Műegyetem: teltházas érdeklődés a BME standjánál

Több ezren érdeklődtek a Műegyetem alap-, duális és mesterképzései, ösztöndíjprogramjai és hallgatói élete iránt az idei EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon.

Január 12. és 14. között a budapesti Hungexpón 23. alkalommal rendezték meg az EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, ahol személyes jelenlét mellett és az online térben is várták a továbbtanulás előtt álló diákokat, szüleiket és tanáraikat, valamint az intézményfenntartókat. 3 napon át 18 országból, közel 200 kiállító 20.000 négyzetméteren, és több mint 50.000 résztvevő volt jelen az eseményen, emellett szakmai előadásokon is tájékozódni lehetett az egyes szakterületekről és a kínált képzésekről.

A felvételi jelentkezés határideje előtti utolsó hajrában személyesen, közvetlenül a karok és az egyetem képviselőinek tehették fel kérdéseiket a BME felsőoktatási és felnőttképzései iránt érdeklődők. A pályaválasztás és továbbtanulás előtt állók ezrei látogatták meg a minden oldalról körbejárható műegyetemi standot, ahol a BME képviselői bemutatták az intézmény széleskörű képzési palettáját, a tanulmányokon túli szakmai fejlődési és nyelvtanulási lehetőségeket, különböző ösztöndíjprogramokat, szakkollégiumokat, a versenycsapatok közösségét, a kollégiumokat és az egyetemi hallgatói közéletet is. „Minden kari egységünknél sorban álltak a leendő hallgatók, akiket többségében a megváltozott műegyetemi felvételi eljárás részletei érdekeltek, emellett az egyes szakokról, azok sajátosságairól és a külföldi ösztöndíjlehetőségekről kértek információkat. Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok egyre tudatosabbak: sokan már arról is kérdeznek, hogy műegyetemi diplomával milyen esélyekkel indulnak majd a munkaerőpiacon. Ezek a szempontok is komoly szerepet játszanak a pályát választó fiatalok döntésében” – osztotta meg a helyszíni tapasztalatokról a műegyetemi megjelenést szervező BME Kancellária Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (BME Kancellária HSZI) vezetője, Németh Ákos.

 

A BME-s standnál a műegyetemi közösséget erősítve idén először (közel) egységes öltözetben várták a látogatókat az egyetem képviselői. Újból látványos installációkkal és kísérletekkel készültek az érdeklődőknek: a technikai érdekességek között látható volt például egy digitális homokozó, egy 3D nyomtató, valamint egy hordozható nagyfeszültségű villanylabor is.

A műegyetemi stand idén is megújult: az innovatívabb és formabontóbb tartószerkezet mellett a kari tájékoztatók plexitábláit is lebegő megoldással jelenítették meg, amely jobb belátást és átláthatóbb standképet eredményezett.

Idei újdonságként személyesen is jelen voltak a Műegyetemi Versenycsapat Közösség (MVK) tagjai, köztük a BME Formula Racing Team (BME FRT), amelynek legújabb versenyautóját is megtekinthették az érdeklődők. A csapat tagjai beszámoltak versenyélményeikről, és megosztották, hogyan tervezik meg, majd építik fel a mostani szezon járművét. A helyszínen kérdezhették a látogatók BME Suborbitals rakétafejlesztő csapatot is, akik élőben mutatták be saját tervezésű rakétáikat. A formáció nemrégiben szenzációs eredményt ért el: Európa tíz legjobb rakétaépítő formációja közé került 2022-ben.

A rendezvényre ellátogatottak az intézmény vezetői: Czigány Tibor rektor, valamint Verseghi-Nagy Miklós, a BME január 1-től hivatalba lépett kancellárja, akik az egyetemi standnál is jelen voltak.

A nagyszabású oktatási börze mindhárom napján színpadi szakmai előadásokat is tartottak a BME oktatói, hallgatói és alumni tagjai. „BME - Fedezzük fel együtt a jövőt!” címmel háromszereplős pódiumi beszélgetésekben olyan témákról esett szó, mint a műegyetemi közösségi élet jelentősége, karrierlehetőségek a műegyetemi diplomával, munkaerőpiaci igények: kereslet és kínálat viszonya a hazai piacon; oktatók a BME-n, mennyire nehéz vagy éppen mennyire könnyű elvégezni egy műegyetemi képzést, ehhez milyen tudásra és kompetenciákra van szükség. A panelbeszélgetések végig teltházas nézőtér előtt zajlottak. A három nap témái különbözőek voltak, ahogyan a beszélgetőpartnerek is minden nap megújultak: a beszélgetéseket Balogh Blanka (PhD-hallgató, Ergonómia és Pszichológia Tanszék, BME GTK) moderálta, a pódiumon beszélgetőpartnerként jelen volt Berezvai Szabolcs (adjunktus, Műszaki Mechanikai Tanszék, BME GPK), Nagy Balázs (adjunktus, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék BME ÉMK), Markovits-Somogyi Rita (alumni tag, BME KJK), Ilinyi Blanka (gépészmérnök hallgató, csapatkapitány – Solar Boat Team), valamint Smuk András (mérnökinformatikus hallgató, BME VIK delegált, Egyetemi Hallgatói Képviselet – EHK).

„Az EDUCATIO Szakkiállítás látogatottsága évről évre arról árulkodik, hogy a felvételizők, valamint az egy-két éven belül pályaválasztás elé kerülő fiatalok már korán tájékozódnak a lehetőségeikről. Nyomon követik az intézményi újításokat, változásokat, informálódnak arról, milyen közeg várja őket hallgatóként, és az is az érdeklődés középpontjában van, hogy egy műegyetemi vagy adott szak diplomájával mire számíthatnak majd munkavállalóként. Az EDUCATIO egy olyan alkalom, amikor személyesen – sőt, az online térben is – egyszerre, egy helyen vannak jelen valamennyi műegyetemi kar képviselői, akik személyes tapasztalataikat is megosztják az érdeklődőkkel. A felvételi előtti hajrában segítünk tisztázni a még nyitott kérdéseket, ami mérvadó lehet a végső döntés meghozatalában is. Reméljük, minél többeknél a BME javára” – emelte ki a rendezvény fontosságát Németh Ákos.

A szervezők továbbra is ajánlják a műegyetemi Felvételi Kalauzt, ahol fontos információk olvashatók az intézményről és felvételiről, továbbá a karok honlapján közzétett képzési és felvételi tájékoztatókat is megtekintésre javasolják.

A BME YouTube-csatornáján az egyetemet és karokat népszerűsítő videók mellett szakmai előadások, egykori műegyetemisták portré interjúi és egyetemi élménybeszámolói is megtalálhatók.

 

Elérhetőségek:

BME Facebook

BME YouTube-csatorna

 

 

Fotók: Geberle B.

Kancellária, HSZI