A BME angol nyelvű diplomaátadó ünnepségén 41 ország 132 diákja vette át diplomáját

A végzősök 2023. február 17-én a BME Q épületében megtartott ünnepi rendezvényen kapták meg oklevelüket.

A diákok legnagyobb létszámban Azerbajdzsánból, Kínából, Tunéziából és Pakisztánból érkeztek, de a frissen végzettek között indiai, brazil, nigériai és egyiptomi műegyetemisták is voltak. Sokak családtagjai is részt vettek az eseményen, így a Simonyi előadóterem megtelt az ünneplőkkel.

„Önöknek, akik most itt ülnek, minden okuk megvan arra, hogy büszkék legyenek az eredményeikre, és arra, hogy Közép-Európa egyik legrangosabb egyetemén, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezték meg a diplomájukat” – köszöntötte a műegyetemi diplomájukat átvevő fiatalokat Koczkáné Csiszár Emília, a BME nemzetközi rektorhelyettese. – „Mint a BME-n végzett mérnökök, gazdasági szakemberek és menedzserek, biztosak lehetnek abban, hogy megszerzett tudásuk és képességeik megfelelő alapot fognak biztosítani a jövőbeni szakmai karrierjüknek.” Jakab Roland, az Ericsson regionális igazgatója, a Műegyetem Támogatói és Baráti Köre (MTBK) elnökeként a BME volt hallgatóit tömörítő szervezet nevében köszöntötte a végzősöket, és kiemelte: „Biztosíthatlak benneteket arról, hogy olyan diplomát vehettek át, amelyre egy életen át büszkék lehettek. Az elmúlt években komoly alapismereteket kaptatok, hiszen ahogy mondani szokás, várat csak szilárd alapokra lehet építeni. Biztos vagyok benne, hogy a Műegyetem képzése lendületet ad majd pályátok során.” Jakab Roland hozzátette, fontos, hogy a barátságokat megőrizzék a hallgatók, és tartsák a kapcsolatot az egyetemmel is. Rámutatott, hogy ez az MTBK küldetése is, összefogni a volt hallgatókat, és olyan kezdeményezéseket támogatni, amelyek a BME-n végzettek tudására, kapcsolatrendszerére építve támogatják az intézményt.

Nagy Levente, az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) nevében szintén a műegyetemi közösség erejét emelte ki. Mik Liner Lauschner Miranda, a BME Vegyészmérnöki Kar hallgatója, végzős hallgatótársai nevében szólt az ünneplőkhöz és a vendégekhez.

A Gaudeamus Igitur dallamára bevonuló elnökség tagjai: Koczkáné Csiszár Emília nemzetközi rektorhelyettes, Németh Ákos Zoltán igazgató (Hallgatói Szolgáltatások Igazgatósága) a Kancellária képviseletében, Jakab Roland elnök (Műegyetem Támogatói és Baráti Köre), Rózsa Szabolcs dékán (BME Építőmérnöki Kar), Hős Csaba dékánhelyettes (BME Gépészmérnöki Kar), Gyetvainé Balogh Ágnes dékánhelyettes (BME Építészmérnöki Kar), Hell Zoltán, az angol nyelvű képzés szakmai vezetője  (BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar), Gerhátné Udvary Eszter egyetemi docens (BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar), Török Ádám dékánhelyettes (BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar), Prok István dékánhelyettes (BME Természettudományi Kar), Szalmáné Csete Mária dékánhelyettes (BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar), valamint Nagy Levente, az Egyetemi Hallgatói Képviselet nemzetközi és Erasmus ügykért felelős képviselője.

 

Az ünnepség moderátora Mozsár Eszter, a Rektori Kabinet ügyvivő szakértője volt.

 

 

 

 

Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság

Fotó: Geberle B.