„A fenntarthatóság ma már egyáltalán nem luxus, hanem kulcs a jövőhöz”

A környezetvédelem terén elért szakmai eredményeiért az alapvető jogok biztosa díjazta Bartus Gábort, a BME GTK adjunktusát.

„A fenntarthatóság kérdése mindannyiunk elemi érdeke. Komolyan kell vennünk, mert válasz lehet arra, amit a felmenőinktől örökültünk, és egyben gondoskodás a jövő generációiról, akiknek mi hagyunk örökséget. Ezt a szempontot tartottam mindig magam előtt a szakmai kérdések mérlegelésekor” – fogalmazott Bartus Gábor, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (BME GTK) Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszékének adjunktusa, akit nemrégiben az emberi jogok alapvető biztosa Justitia Regnorum Fundamentum díjban részesített.

Justitia Regnorum Fundamentum díj

 

Az elismerést 2007-ben alapították, odaítéléséről a nemzetiségek jogainak és a jövő nemzedékek érdekei védelmét ellátó helyettes ombudsmanok javaslatára az alapvető jogok biztosa dönt.

A kitüntetést a kiemelkedő emberi helytállás, szakmai tevékenység vagy életút elismeréseként adományozzák azok számára, akik az alapvető jogok, különösen a gyermekjogok, a veszélyeztetett társadalmi csoportok jogai, a nemzetiségi jogok, illetve a környezetvédelem terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű eredményt értek el, vagy jelentősen hozzájárultak ennek megvalósulásához. A díjat minden évben az ombudsmani hivatal létrejöttének évfordulóján adják át az adott esztendő elismertjeinek.

Bartus Gábornak Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes adta át a kitüntetést.

Bartus Gábor hallgatóként került kapcsolatba a Műegyetemmel: a Vegyészmérnöki Karon előbb vegyész üzemmérnök, majd vegyészmérnök diplomát szerzett. Mindig is érdekelték a társadalomtudományok, már vegyészmérnök hallgatóként szívesen foglalkozott szociológiai, gazdasági témákkal is. A környezetgazdaságtan különböző aspektusai érdekelték, ráadásul e területen jól tudta kamatoztatni vegyészmérnöki ismereteit. Örömmel fogadta el a GTK-ról érkezett oktatói felkérést, ami épp egybeesett azzal az időszakkal, amikor az M4 metró építése miatt a Ch épületben végzett preparatív munkái parkolópályára kerültek. Annyira megszerette a társadalomtudományi területeket, hogy később posztgraduális képzésbe kezdett a GTK-n, 2010-ben gazdálkodástudományi PhD-diplomát szerzett.

1992 óta tanít a BME GTK-n környezetgazdaságtant és rokon tématerületeit. Kezdetben a környezetszennyezés szabályozási alternatíváit kutatta, majd áttért a környezetpolitika általános problémáinak vizsgálatára, és ekkor fordult érdeklődése a fenntarthatóság és annak intézményi megoldási lehetőségei iránt. Egyebek mellett azzal kezdett foglalkozni, hogy a politika világában hol és pontosan hogyan lehet megfelelő és hatékony kereteket találni azoknak a tudományos eredmények, amelyeknek célja a társadalom olyan közös ügyeinek rendezése, mint a környezetvédelem vagy a fenntarthatóság (a fogalom neve science policy interface).

A BME GTK-n környezetgazdaságtant, a fenntartható fejlődés gazdaságtanát és körforgásos gazdaságot tanít gazdálkodási és mérnökszakos hallgatóknak BSc-szinttől egészen a doktori képzésig. Kutatásaiban a környezetpolitikai beavatkozások hatékonyságával és a fenntarthatóság politikájával foglalkozik. E témában készítette társszerzőként a „Környezet, jog, közgazdaságtan” című könyvet. A kötet a környezetpolitikai beavatkozások egyik legátfogóbb, magyar nyelvű összefoglalója. „Oktatóként egy olyan témát képviselek, amelyről az óráimat választó hallgatóknak már biztosan van valamilyen (elő)ismeretük. A kurzusaimra szemléletformáló tantárgyakként tekintek, ahol a fiatalok számára olyan tudást kínálok, amelynek birtokában tisztábban láthatják választott szűkebb szakterületük összefüggéseit, perspektíváját és az ott folytatott tevékenység társadalmi következményeit” – osztotta meg a fenntartható fejlődés gazdaságtana, illetve a körfogásos gazdáság témákat górcső alá vevő kurzusairól a BME GTK díjazott oktatója. Büszkén elevenítette fel a bme.hu-nak adott interjúban, mekkora megtiszteltetés volt számára, hogy néhány hónappal ezelőtt az Oktatás Hallgatói Véleményezése (OHV) felmérésen a Műegyetem 5 legjobb oktatója között végzett.

Bartus Gábor szakmai életpályája

 

1989. vegyész üzemmérnök BSc (BME Vegyészmérnöki Kar)

1992. okleveles vegyészmérnök MSc (BME Vegyészmérnöki Kar)

1998., majd 2003-2010. alapító tag, vezető kutató és igazgató (Magyar Környezetgazdáságtani Központ - MAKK)

1998-2010. a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer tervével kapcsolatos Hágai Nemzetközi Bírósági ítélet végrehajtásáról szóló magyar-szlovák kormányközi tárgyalások résztvevője, a Gazdasági Szakértői Munkacsoport magyar delegációjának vezetője

2002-2003. stratégiai és környezeti igazgató (Energia Központ Kht.)

2010. PhD-diploma, gazdálkodástudomány (BME)

2010-től titkár, Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT)

 

Szakmai szervezeti tisztségek:

az NFFT képviselője (Európai Környezetvédelmi és Fenntartható Fejlődési Tanácsadó Testületek Szervezete / European Environmental and Sustainable Development Advisory Councils - EEAC)

társelnök (EEAC Fenntartható Fejlődési Munkacsoport)

társult partner (Európai Fenntartható Fejlődési Hálózatban / European Sustainable Development Network – ESDN)

alapító tag (Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsadó Szervezetek Nemzetközi Fóruma / Global Forum for National SDG Advisory Bodies)

tag (Magyar Közgazdasági Társaság)

 

Díjak, kitüntetések

BME Rektori Díj

2017. kitüntető oklevél a környezetvédelmi oktatásért (Magyar Mérnöki Kamara – MMK)

2020. Magyar Arany Érdemkereszt

2022. Műegyetem Kiváló Oktatója

 

Kutatási, oktatási területe:

környezetpolitika, fenntartható fejlődés és körforgásos gazdaság; különös érdeklődés: a tudomány és a közpolitika kapcsolata (science-policy interface)

Bartus Gábor oktatói-kutatói feladatai mellett több közéleti szakmai szerepet is vállalt. 2010 óta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) titkára. 1998-tól több mint 10 éven át a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer tervével kapcsolatos hágai nemzetközi bírósági ítélet végrehajtásával foglalkozó tárgyalássorozat magyar delegációjának tagja volt. Számos európai fenntartható fejlődéssel foglalkozó szervezet (pl. Európai Fenntartható Fejlődési és Környezetvédelmi Tanácsok szervezete - EEAC, Európai Fenntartható Fejlődési Hálózatnak - ESDN) munkájába bekapcsolódott, továbbá részt vett az ENSZ Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Testület (IPBES) szakmai módszertanát megalapozó tudományos bizottság munkájában is. „Szakmai munkám során mindig azokat az intézkedéseket hangsúlyoztam, amelyekkel a környezetvédelem egyes elemei, szempontjai beépíthetőek a gazdaság logikájába. Egyszer és mindenkorra tisztában kell lennünk azzal, hogy a fenntarthatóság ma már egyáltalán nem luxus, hanem kulcs a jövőhöz, ezen múlik a saját és gyermekeink jóléte, felépített társadalmunk válságállósága. Életminőségünk és természetünk megóvása műszaki, gazdasági és társadalmi tényezőkön egyaránt múlik. E téren pedig Magyarország nem áll túl jól, bőven van hová fejlődnünk” – nyomatékosította napjaink egyik problematikáját Bartus Gábor. Az általa vizsgált témakörök széles palettán mozognak, a megfelelő területhasználatok kérdésétől a körforgásos gazdaság feltételrendszeréig, a zöld adóreformtól a klímaváltozásig, egyre szélesedő, a változó körülmények által is meghatározott körben.

Aktuális munkáiban többek között arra törekszik, hogy különböző indikátorokkal objektív mércét állítson fel a hazai fenntarthatósági intézkedéseknek, amelyről a társadalom szélesebb rétegeit és a gazdaságpolitikai döntéshozókat is informálni lehet arról, milyen irányba halad Magyarország a fenntarthatóság dimenziójában. Olyan testületek munkájában vesz részt, ahol azon tanácskoznak, milyen (gazdasági) ösztönző rendszerrel lehet motiválni a háztartásokat a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére. Ezek mellett gazdaságpolitikai kutatásokat folytat arról, mely termelési tényezőket érdemes fejleszteni ahhoz, hogy Magyarország kilépjen a közepes fejlettség csapdájából. „Jelenleg olyan rendszerre rendezkedett be a nyugati jóléti társadalom, amelyben a természeti erőforrásokat pénzre, valamint humán és társadalmi tőkére váltjuk. E rendszer hosszútávú fenntarthatósága azonban megkérdőjeleződött azzal, hogy szűkösek lettek a természet erőforrások. Jövőnk érdekében radikális változásra lenne szükség, amelyre azonban a társadalom – mint nehezen mozgó entitás – kevésbé hajlandó. Leginkább csak akkor, ha valóban kritikus szint alá csökken a természeti tőke mértéke, emiatt alapvető funkciók kerülhetnek veszélybe, felborulhat az ökoszisztéma, amiben élünk, és csökkenhet az életminőségünk. A jólétben történő visszalépés egyet jelenthet azzal, hogy már a gyermekeink nem jutnak hozzá bizonyos javakhoz, vagy azok hiánya miatt kénytelenek lesznek többet költeni a megdrágult szolgáltatásokra, erőforrásokra. Sok lehetséges forgatókönyv létezik már a helyzet orvoslására, ám mindegyikhez szükséges, hogy a társadalom gazdasági tevékenységeinek intézményi logikájában, szabályrendszerében megtegyük a szükséges változtatásokat, például a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás ösztönzőit kialakítsuk” – zárta gondolatait Bartus Gábor.

 

 

TZS-KJ

Fotók forrása: Bartus Gábor