Több díjat is bezsebeltek műegyetemisták a pneumobilok nemzetközi versenyén

Négy kategóriában is aranyérmet nyertek, és több különdíjat is kiosztottak a BME sűrített levegővel működő járműveket építő versenycsapatainak.

XIV. alkalommal hirdették meg az Emerson Nemzetközi AVENTICS Pneumobile Versenyt, amelyre pneumatikus hajtással rendelkező járművek tervezésével és építésével foglalkozó hallgatói csapatok jelentkezését várták. A pandémiás helyzet miatt az eredetileg májusra tervezett döntőt többször elhalasztották, majd a finálét végül ősszel rendezték meg a mérnökhallgatói megmérettetés életre hívói.

A fiataloknak olyan, egy fő fedélzeti vezetős, 4 kerekű és pneumatikus járművet kellett megtervezniük, majd kivitelezniük, amely a sűrített levegő energiáját alkalmazva, pneumatikus vezérlő és végrehajtó elemek felhasználásával viszi át a nyomatékot a hajtott kerekekre. A csapatok számára a versenyt kiíró Emerson biztosította az Aventics pneumatikus elemeket. A diákoknak elsőként az elképzelt járművük tervdokumentációját és az igényelt elemek listáját kellett bemutatniuk a zsűri számára, majd a szakmai bizottság jóváhagyása után foghattak neki a tényleges kivitelezésnek. A végső döntőn több kategóriában zsűrizték a járműveket.

Idén a Műegyetemet képviselve a BME Műszakik Air-115 Team  és a Löködönc  csapat is egy-egy normál kategóriájú járművel állt rajthoz.

A műegyetemi csapatok 2021-es versenyeredményei:

50 méteres gyorsulási futam: 1. hely – BME Műszakik Air-115 Team

vezetőváltás futam: 1. hely  BME Löködönc

100 méteres repülőrajt futam: 1. hely - BME Műszakik Air-115 Team

műszaki kategória: megosztott 1. hely - BME Műszakik Air-115 Team

A szervezők több díjat is kiosztottak a csapatok által készített kisfilmekkel kapcsolatban. Legjobb csapatfilm elismerést kapott a BME Löködönc, míg az Eger TV a csapat filmkészítésének operatőri feladatait ismerte el egy különdíjjal.

„A vírushelyzet a verseny szokványos menetét is átalakította: az elvégzendő feladatok egy része újra az online térbe költözött. Ilyen keretek között kevesebb lehetőség volt a személyes konzultációra, emiatt a nevező csapatoknak a korábbiaknál több, előre meghatározott tartalmú videót kellett határidőre elkészíteniük. A hagyományosnak számító gépátvétel helyett egy ún. biztonsági videót készítettek a formációk, amelyben a versenyszabályzat előírásaival összhangban megépített járművüket mutatták be, kitérve az egyes elemek részleteire, szabályosságára és a biztonságos működésre. A zsűri jóváhagyása után léphetett a csapat a következő fázisba: elkészítették a műszaki videót, amelyben a járművük különleges műszaki megoldásait és menetteljesítményét illusztrálták. Ez a kisfilm helyettesítette a hagyományos dinamikus versenyszámokat, ami most a pilótaváltás idejének adott szintidőn belüli teljesítése mellett a gyorsulási, a sebesség, továbbá az ügyesség és a hosszútáv kategóriákat tartalmazta” – részletezték az idei verseny menetrendjéről Bolgár Milán a BME Műszakik Air-115 Team csapatkapitánya, és Farkas Zsolt, a GPK Gép- és Terméktervezés Tanszékének adjunktusa, a hallgatókat segítő oktató.

BME Műszakik Air-115 Team versenyzők és járművük

Részlet a BME Műszakik Air-115 Team versenyfilmjéből

„A gyorsulási futamon az az idő számít, ami alatt a versenyautók álló helyzetből megteszik az 50 méteres útszakaszt; az időeredmények alakítják a sorrendet a sebességi futamon is, ahol repülőrajttal teszik meg az autók a 100 méteres távot. Az ügyesség és a hosszútáv versenyszámokban is álló helyzetből indulnak a pneumobilok, és egy előre meghatározott, mindenki számára azonos, bójákkal kirakott pályán mennek végig. Utóbbi két kategóriában az idő, az átlagsebesség és a nyomásesések határozták meg a végleges sorrendet. Ezeket a versenyszámokat is virtuálisan, vágatlan videókon mutatták be a csapatok, külön megjelenítve a mért időt és a nyomásesést. További előnyre tehettek szert a hallgatók azzal a csapatvideóval is, amelyben kreatív módon mutatták be magukat és alkotásukat” – számolt be további részletekről Szabó Tibor, a GPK Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék – MOGI mestertanára, aki a BME Löködönc csapatot segítette oktatóként, mentorként.

A BME Löködönc csapat és versenyjárműve

Az érintettek beszámoltak arról is, hogy a pandémiás helyzet miatt megváltoztak a szponzorációs források, a gyártási lehetőségek, és jelentősen megdrágultak a járműépítéshez szükséges alapanyagárak. Ezeket mérlegelve például a BME Műszakik Air-115 Team úgy döntött, az idei szezonra nem változtat a járműve mechanikus részein, ám az elektronikus részeket és a telemetriát saját forrásból és javarészt otthoni munkával teljes mértékben lecserélte. A vírushelyzet miatt a személyes jelenlét hiánya a közös járműépítési lehetőségeket visszavetette, nehezítette a csapategységet, az együttműködést, logisztikában a járművek szállítását, az új tagok toborzását és a tudásátadás folytonosságát is a teameken belül.

A BME Műszakik Air-115 Team versenyre nevezett tagjai:

Bolgár Milán (GPK, géptervező MSc)

Detzky Ádám Gergely (GPK, gépgyártástechnológia MSc)

Németh Zsolt (GPK, alkalmazott mechanika MSc)

Szlobodnik Tamás (GPK, géptervező MSc)

Szentes Máté (GPK, géptervező MSc)

Zundel Rudolf (VIK, mérnökinformatikus MSc)

 

További tagok:

Bessenyei Réka (VIK, mérnökinformatikus MSc), Bolyki Zsolt (GPK, géptervező MSc), Fater Zoltán (GPK, alkalmazott mechanika MSc), Gödri András (GPK, gépgyártástechnológia és folyamatmérnök MSc), Katona Bence (GPK, géptervező MSc), Kimpán Gergő (GPK, géptervező MSc), Kovács Bálint (GPK, géptervező MSc), Lengyel Gábor (GPK, géptervező MSc), Lukács Levente (GPK, géptervező MSc), Nagy Nándor (GPK, géptervező MSc) Németh András (GPK, géptervező BSc), Németh Ferenc (GPK, géptervező MSc), Örökös-Tóth István (GPK, géptervező MSc), Rózsa Ádám (GPK, géptervező MSc), Schmidtka Vince (GPK, géptervező MSc), Szabó Balázs (GPK, géptervező BSc), Szabó Péter (GPK, géptervező MSc), Takács Zoltán (VIK, villamosmérnök BSc), Tobak Réka (GPK, gépgyártástechnológia BSc), Tóth Imre (VIK, villamosmérnök BSc)

A csapat felkészítő tanára: Farkas Zsolt (GPK, Gép- és Terméktervezés Tanszék adjunktus)

 

A BME Löködönc csapat versenyre nevezett tagjai:

Bartos Marcell Ákos (GPK, mechatronikai mérnök BSc)

Gáspár Tamás (GPK, gépészmérnök BSc)

Giczi Alexandra (GPK, mechatronikai mérnök BSc)

Kazup Dániel (GPK, mechatronikai mérnök BSc)

Mátyás Dávid (GPK, mechatronikai mérnök BSc)

Nemes Enikő (GPK, mechatronikai mérnök BSc)

Petrőtei Tamás József (GPK, mechatronikai mérnök BSc)

Szalay János Zsombor (GPK, mechatronikai mérnök BSc)

Széles Zoltán (GPK, gépészmérnök MSc)

Toldi Ákos (GPK, gépészmérnök MSc)

Tóth Tamás (GPK, mechatronikai mérnök MSc)

Varga Dorina Írisz (GPK, gépészmérnök BSc)

Zöllner András (GPK, mechatronikai mérnök BSc)

 

További tagok

Adravecz Balázs (GPK, gépészmérnök BSc), Balogh Dávid (VIK, mérnökinformatikus BSc), Bertalan Regő (GPK, mechatronikai mérnök BSc), Fabrinczius Zorán György (GPK, mechatronikai mérnök BSc), Halász Lajos Tibor (GPK, gépészmérnök BSc), Horváth Bianka (GPK, gépészmérnök MSc), Kovács Boglár (GPK, gépészmérnök BSc), Laczkó Levente Csaba (GPK, gépészmérnök BSc), László Barnabás (GPK, mechatronikai mérnök BSc), Mihályházi Péter (GPK, mechatronikai mérnök BSc), Németh Bálint (GPK, mechatronikai mérnök BSc), Szalay Szabolcs Kornél (GPK, gépészmérnök MSc), Zsigri-Zágori Dániel (GPK, mechatronikai mérnök BSc)

 

A csapat felkészítő tanára: Szabó Tibor (GPK, Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék – MOGI, mestertanár) és Czmerk András (GPK, Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék – MOGI, adjunktus)

Mindkét műegyetemi csapat nagyon örült az elért sikereknek, és úgy vélik, hogy a járvány miatti nehezített helyzetben kihozták magukból a lehető legtöbbet. Céljuk most a járművek megbízhatóságának növelése, és reményeik szerint 2022-ben már nyugodtabb körülmények között, személyes jelenléttel egybekötött versenyen is starthoz állhatnak pneumobiljaikkal.

A BME Löködönc csapatának különdíjat nyert bemutató videója ezen a linken érhető el.

A BME Műszakik AiR-115 Team versenyen bemutatott műszaki videója pedig itt látható.

 

TZS-HA

Képek forrása: BME Műszakik Air-115 Team, BME Löködönc