Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Sportban a 3. legjobb hazai egyetem lett a BME

2025. 09. 25.
A BME-s férfistrandkézilabda-csapat

Remek helyezéseket értek el a hallgatók az elmúlt szezonban a magyar egyetemi bajnokságokon és a nemzetközi porondon is.

A 3. helyen végzett a Műegyetem a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) 2024-2025-ös összesített pontversenyében. A BME sportolóit a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, valamint a Pécsi Tudományegyetem hallgatói előzték meg – csak ez a három intézmény lépte át az 1000 pontos határt. 

A sorrend elsősorban a MEFOB-versenyek eredményei alapján alakul ki, de számítanak a nemzetközi versenyeken elért helyezések, az Universiade, sőt az olimpia is – a BME ezeken is rendre jól teljesít, gondoljunk csak Nagy Dávidra és Varga Ádámra.

A BME-s futsalcsapat

A futsalcsapat

„Ne feledjük, hogy mindkét előttünk végzett egyetemen van testnevelőtanár-képzés, és náluk érthető okokból sokkal több pénz jut a sportra, mint a BME-n” – mondta megkeresésünkre Bartha Zsolt, a Testnevelési Központ igazgatóhelyettese. Hozzátette, a sikerek mellett arra is nagyon büszke, hogy 

„szinte minden sportágban tudtunk indítani versenyzőket”. 

A bme.hu kérésére kiemelt néhányat az eredmények közül. 

„Női strandröplabdában Kristóf Dóra és Vasvári Zsófia országos bajnoki aranyat szerzett, az Európai Egyetemi Játékokon (EEJ) pedig a 7. helyen végzett. Zsófi testvérével, a Semmelweis Egyetemen tanuló Eszterrel az 5. helyig menetelt az Universiadén. Somodi Soma párbajtőrben egyéniben és csapatban is ezüstérmet hozott haza az Universiadéról, ezzel a magyar csapat legeredményesebb tagja lett. Kézilabdában a férfiak bejutottak a legjobb 4 közé a MEFOB-on, strandkézilabdában (nyitó képünkön( a döntőben kaptak csak ki. A férfi-vízilabdacsapat amellett, hogy az országos bajnokság második vonalában játszik, az EEJ-n második lett. Az is szép fegyvertény, hogy Tóth Botond kijutott a felnőtt cselgáncs-vb-re” – sorolta Bartha Zsolt.

A vízilabdacsapat

A vízilabdacsapat

Megemlítette, hogy Bologa Eduárd informatikát és sporttudományt ötvöző, egy új pontszámítási rendszerről szóló dolgozata jól szerepelt az OTDK-n és az EELISA európai egyetemi szövetség versenyén is, olyannyira, hogy várhatóan doktori értekezés lesz belőle. 

Bartha Zsolt a jövő miatt sem aggódik, mert az idén felvett elsősök közül több mint 300-an vállalták, hogy részt vesznek az egyetemi versenysorozatokban, „úgy tűnik, különösen atlétikában lesz jó csapatunk. Szerencsére sokat segítenek a klubok, a műegyetemiek és a külsők is” – jegyezte meg. 

A BME-s férfikosárcsapat

gp