A BME is hozzátette a magáét a legsikeresebb magyar gyógyszerhez

Szeptemberben volt 10 éve, hogy a Richter skizofrénia elleni gyógyszere, a cariprazine, megkapta az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) engedélyét, és ezzel megkezdődött az évtizedek óta első, teljes egészében itthon kifejlesztett és nemzetközileg is elismert originális gyógyszer sikertörténete. Az USA-ban Vraylar®, Európában Reagila® néven forgalmazott, ma már világszerte évi több mint 3 milliárd dollár bevételt termelő készítmény jól ismert, de az már kevésbé, hogy a fejlesztés egy fontos epizódja annak idején a BME-n zajlott. Hegedűs László, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar habilitált egyetemi docense elmesélte, hogyan járult hozzá egy olyan termék megszületéséhez, amelyről csak évekkel később szerzett tudomást.

„Magának a molekulának a felfedezéséhez nem volt közöm, az teljes egészében a richteres kutatók érdeme” – szögezte le rögtön a beszélgetés elején a Szerves Kémia és Technológia Tanszék vezetője. Amikor ugyanis a cég szakemberei felvették vele és kollégáival a kapcsolatot, a cariprazine-ról még szó sem volt. Egy olyan intermedier előállításához kértek segítséget, amit sokféle, az idegrendszerhez kapcsolódó hatóanyag szintézisében fel lehet használni.

A transz-4-aminociklohexilecetsav-etil-észter.HCl jelentősége, hogy biztosítja a hatóanyag molekularészeinek megfelelő kapcsolódását az agyban lévő receptorokhoz, azaz egy ún. távtartó csoport. Ismert anyag, viszont nagy kihívásokkal járt a gyártása.

Az eredeti eljárás szerint, melyet még szovjet kutatók írtak le, 150 Celsius-fok, továbbá 150 bar nyomás szükséges, 

tehát olyan, a finomkémiai iparban extrémnek számító körülmények, amilyeneket még egy nagy gyógyszergyárban sem feltétlenül könnyű biztosítani. Ráadásul olyan vázkatalizátor is kell, az úgynevezett Raney-nikkel, amely a zománcozott berendezéseket tönkreteszi.

A Richter persze megtehette volna, hogy megveszi a piacon ezt a köztiterméket, de ez alaposan megdrágította volna a projektet. A vállalat ezért arra kötött szerződést a BME-vel, hogy a kutatók találnak egy egyszerűbb és olcsóbb módszert, amellyel legalább 95 százalékos tisztaságot lehet elérni. Hegedűs László és néhai mentora, Máthé Tibor ki is dolgoztak egy hidrogénezési technológiát, amely teljesíti a követelményeket, amellett a palládiumkatalizátor és a hidrogén mellett gyakorlatilag csak vízre, valamint nagyon enyhe reakciókörülményekre (50 °C, 4 bar) van hozzá szükség.

„Átadtuk a kutatási jelentést 2001-ben, elfogadták, aztán sokáig nem történt érdemi dolog. Hat évvel később telefonáltak, hogy beszéljük meg a továbbiakat. Először azt sem tudtam hirtelen, miről van szó, már rég nem gondoltam a projektre. Elsősorban azt kellett tisztázni, hogy kik a feltalálók és milyen arányban” – idézte fel a VBK oktatója. Mint kiderült, az intermedier kulcsfontosságú a cariprazine szintézisében, 

„olyan, mint bármelyik fogaskerék egy drága órában: apró elem, de nélküle nem működik a szerkezet”.

Mindez azt is jól mutatja, mennyire összetett folyamat ma egy gyógyszer kifejlesztése – ez esetben szükség volt többek között olyan speciális, a heterogén katalitikus hidrogénezésre vonatkozó tudással rendelkező vegyészmérnökökre, mint Hegedűs László és csapatának tagjai. Ha megvan a megoldás, akkor persze már a gyártó feladata, hogy méretnövelje, és néhány gramm helyett ipari körülmények között több száz kilogrammnyi anyagot is elő tudjon állítani.

A történet érdekes mellékszála, hogy az új technológiát többen is bírálták éppen abból a szempontból, hogy nagyon egyszerű, tehát látszólag nem innovatív. Csakhogy az egyszerű megfejtésre rá kellett találni, ez pedig korábban senkinek sem ment, így az eljárás 2014-ben meg is kapta a szabadalmi védettséget, először Európában, majd a világ számos más részén (például az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Kínában) is. Jobbat nem sikerült kitalálni azóta sem.

gp