Hírfolyam
Orvosi diskurzusok és testelbeszélések a Szoc40 eseménysorozat keretében
2025. 11. 04.Különleges témájú médiakonferencia lesz november közepén a GTK-n. A 40 éves Szociológia és Kommunikáció Tanszék eseménysorozata keretében jártak már itt vendégek Oxfordból és a Yale-ről is.
A BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának Szociológia és Kommunikáció Tanszéke tudományos és ismeretterjesztő események sorozatával ünnepli 40 éves fennállását. Ennek részeként rendezték meg május 29–30-án a „Perspectives on Music Streaming” minikonferenciát és workshopot, melynek vezető előadója Robert Prey, az oxfordi egyetem docense volt. Tartott még előadást a tanszéken Szabó Zoltán, a Yale professzora nyelvfilozófiáról és Böröcz József, a Rutgers University emeritusa a rasszizmus szociológiájáról.
November 13–14-én pedig „Orvosi diskurzusok és testelbeszélések” címmel szerveznek médiakonferenciát a BME és az ELTE médiakutatóinak „Kultúra a Digitális Forradalom Idején” című konferenciasorozatának hetedik állomásaként.
Melyek az orvoslásról, egészségügyről szóló kommunikáció meghatározó felületei? Hogyan jelenik meg a digitális technológia és a mesterséges intelligencia az egészséghez kötődő tudományos beszédmódokban? Milyen gyógyítással kapcsolatos témákat dolgoznak fel a művészeti alkotások és a populáris kultúra? Többek között ezekre a kérdésekre keresik a választ az eseményen.
A meghívott plenáris előadók között bioetikus, kultúrorvostan-szakértő, pszichiáter, tudományfilozófus és dizájnkutató is van. Külön szekciót kap a közösségi média, valamint a fogyatékosságtudomány, több előadás érinti a jogi perspektívákat. A két nap során
szó esik majd az anatómiai Vénuszokról, egészségügyi influenszerekről, chatbot-terapeutákról, valamint a gyerekhospice-ellátásról és a sürgősségi betegellátás mediatizált képéről is.
Jövő tavasszal az MI, atipikus munka és a platformgazdaság témájáról szervez a tanszék nemzetközi gazdaságszociológiai konferenciát.
Rektori Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság
