Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Stratégiai innovációs megállapodást kötött a BME és a BorsodChem

2025. 12. 10.
Charaf Hassan és Alex Liu Junchang

Kutatók és ipari szakemberek közösen dolgoznak majd a gyártást hatékonyabbá tevő technológiai fejlesztéseken, miközben a hallgatók gyakorlatorientált képzési lehetőségekhez jutnak.

Hosszú távú innovációs és képzési együttműködésről írt alá megállapodást a BME rektora és a BorsodChem Igazgatóságának elnöke. A BME karai szerteágazó területekre képeznek mérnököket, a BorsodChem sokrétű képzettséggel bíró mérnököket alkalmaz, így a szerződés a közös érdekeltségű szakterületek mindegyikére kiterjed. Az egyetemi oktatók, hallgatók és az ipari szakemberek együttműködésétől olyan ismeretek feltárását várják, amelyek termelésbe való bevonása eredményesebbé, hatékonyabbá teszi a gyártási technológiát, az oktatásba való bevonásuk pedig tovább emeli a gyakorlatorientált mérnökképzés színvonalát.

Szakmai gyakorlatok, diplomamunkák

A felek vállalták, hogy a jövőben olyan innovatív technológiai fejlesztéseken dolgoznak együtt, amelyeket a vállalat a termelésében a gyakorlatban hasznosítani tud. Emellett, amennyiben lehetőség nyílik, közösen pályáznak kutatás-fejlesztési felhívásokra és az elért eredményeiket kölcsönös egyetértés esetén publikálják, szabadalmaztatják. A BorsodChem gyakorlati képzőhelyként gyárlátogatások és szakmai gyakorlatok helyszíne lesz, témákat és ipari tapasztalatokkal rendelkező konzulenseket biztosít szakdolgozatok és diplomamunkák elkészítéséhez, és lehetőség ad PhD-témák kidolgozására is, akár a Kooperatív Doktori Program keretében.

A kínai Wanhua Chemical Group részét képező BorsodChem Zrt. Európa egyik piacvezető műanyagalapanyag- és szervetlenvegyianyag-gyártója. A tavaly 75 éves vállalat termékei olyan iparágak nélkülözhetetlen alapanyagai, mint az építőipar, az autóipar, a bútoripar, a ruha- és cipőipar, a fa- és bútoripar vagy a háztartási gépek gyártása. Termékeinek nagy részét Európában értékesíti, de jelen van az észak- és dél-amerikai, az afrikai, valamint a közel- és távol-keleti piacokon is. Kiemelt figyelmet fordít az innovációra, amihez külön kutatás-fejlesztési centrumot hozott létre Gödöllőn.

„A BME-vel kötött együttműködés számunkra egyszerre jelent befektetést a jövő mérnökgenerációjába és a vállalatunk innovációs képességének erősítésébe. Szeretnénk megmutatni a hallgatóknak, hogy a BorsodChemnél valós, perspektivikus szakmai és karrierlehetőségek várják őket. Az akadémiai tudás és az ipari tapasztalat összekapcsolása olyan fejlesztési irányokat nyithat meg, amelyekre külön-külön egyik fél sem lenne képes – közösen viszont kézzelfogható értéket teremthetünk a hazai vegyipar számára” - hangsúlyozta Alex Liu Junchang, a BorsodChem Igazgatóságának elnöke.

A tárgyalás

„A BME számára stratégiai jelentőségű minden olyan partnerség, amely az oktatói és kutatói munkát közvetlenül kapcsolja össze az ipari gyakorlattal. A BorsodChem Magyarország egyik meghatározó vegyipari vállalata, ezért különösen értékes számunkra ez az együttműködés, amely új lehetőségeket ad a kutatás-fejlesztés, a mérnökképzés és az innováció terén. 

A megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy hallgatóink valós ipari problémákon dolgozhassanak, a BorsodChem pedig a legkorszerűbb tudományos eredményekre és tehetséges fiatal mérnökökre támaszkodhasson"

 – mondta Charaf Hassan, a BME rektora.

Rektori Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság