Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Informatikai versenyt nyert a BME VIK hallgatója

2026. 02. 23.
Kovács Nóra Anna, Ekler Péter

Kovács Nóra Anna az érfalgyulladás diagnosztizálására dolgozott ki újszerű megoldást.

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának (VIK) mérnök-informatikus hallgatója, Kovács Nóra Anna nyerte el a K&H STEM verseny a 400 ezer forinttal járó 1. díját az érfalgyulladás korai detektálására fejlesztett, mesterséges intelligencián és gépilátás-technikákon alapuló megoldásával. A legtöbb dolgozatot beküldő intézmény a VIK lett, az erről szóló oklevelet Udvary Eszter nemzetközi dékánhelyettes vette át a díjátadó ünnepségen.

A STEM területen (science, technology, engineering, mathematics – természettudomány, technológia, mérnöki tudomány, matematika) belül is az informatikai képzésen tanuló alapszakosok számára kiírt pályázatra olyan dolgozattal lehetett nevezni, amely értékteremtő innovációt tartalmaz, a folyamatoptimalizálás, az automatizáció, az AI-technológia, a big data, a felhőalapú megoldások vagy az IT-biztonság terén.

Nóra Láthatóvá tenni a láthatatlant: mesterséges intelligencia és photon-counting CT az érfalgyulladás korai diagnosztikájában című munkája 

„nemcsak az MI és a gépi látás területén mutatott magas szintű technikai kiválóságot bizonyítja, hanem azt is, hogy mélyen érti, miként járulhatnak hozzá a fejlett digitális technológiák az orvosi diagnosztikához és a betegellátáshoz” 

– kommentálta tanítványa sikerét Ekler Péter, az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék docense. (A konzulens már a tavalyi intézményi TDK-n is örülhetett Kovács Nóra Anna sikerének, a dolgozat akkor a VIK Orvosi alkalmazások szekciójában 3. díjas lett.)

A díjazottak

A K&H STEM zsűrijét Imre Sándor, a VIK dékánja, Várady Géza, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának tudományos dékánhelyettese, Sági Gyöngyi, a digitrendi.hu főszerkesztője és Ozorai Dénes, a névadó bank IT-vezetője alkotta.

A versenyen tavaly is jól szerepeltek a műegyetemisták: az 1. díjat akkor Kertész Domokos Magaslégköri ballon fejlesztése földmegfigyelési célra című, a harmadikat pedig Czimber Márk Robot- és térképfüggetlen szemantikus navigáció című dolgozata vitte el.

Rektori Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság