Hírfolyam
Műegyetemi oktatók kaptak kitüntetést a nemzeti ünnepen
2026. 03. 16.Az elismeréseket a Parlamentben, illetve a Vigadóban vehették át a díjazottak.
Március 15-e alkalmából a BME több volt és jelenlegi oktatóját állami kitüntetéssel jutalmazták.
Széchenyi-díjjal tüntették ki
Zaránd Gergely egyetemi tanárt, a BME tudományos rektorhelyettesét, az MTA rendes tagját „a hazai elméleti szilárdtestfizika terén folytatott iskolateremtő kutatásai, a kvantumrendszerek vizsgálatában elért és nagy nemzetközi visszhangot kiváltó eredményei, valamint kimagasló tudományszervezői tevékenysége elismeréseként”;
a Nobel-díjas Krausz Ferencet, a Műegyetem tiszteletbeli doktorát, volt hallgatóját, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját „az anyag és az elektronmozgás vizsgálatában új távlatokat hozó attoszekundumos fizika megszületését támogató, meghatározó és kiemelkedő kutatásai, az alapkutatás mellett a jövő orvosi és technológiai alkalmazásaiban is áttörést ígérő innovációi elismeréseként”;
Gáspár Pétert, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar kutatóprofesszorát „a modellalapú és adatalapú irányításelmélet, illetve az integrált és koordinált járműirányítás területén végzett kimagasló kutatásai és elért eredményei, valamint példaértékű oktatói tevékenysége elismeréseként”.
Levendovszky János egyetemi tanár, a BME kutatási és innovációs rektorhelyettese a Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt kitüntetést vette át „több évtizedes oktatói pályafutása, valamint a BME vezetésében végzett munkája és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó iskolateremtő kutatómunkája” elismeréseként.
„A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként” Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetéssel ismerték el Berta István professor emeritus, korábbi dékánhelyettes, a Közhasznú Alapítvány a Humán Elektrotechnikáért alapítója,
valamint Horváth Miklós Tibor egyetemi tanár, az MTA doktora, a Természettudományi Kar volt dékánja, a Matematika Intézet korábbi igazgatója munkásságát.
A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést kapta Bihari Péter oktatási rektorhelyettes, egyetemi docens „oktatói és oktatásszervezői munkájáért”,
Varga Tamás Ybl Miklós-díjas építészmérnök, egyetemi tanár, az Építészmérnöki Kar dékánja, „több évtizedes építésztervezői és oktatói” tevékenységéért.
valamint Tarnai Géza mérnöktanár, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar professor emeritusa, „a közlekedésmérnöki szakmában több mint fél évszázadon át végzett példaértékű, a hazai és nemzetközi a vasúti irányítás- és biztonságtechnika fejlődését szolgáló munkája, generációk számára meghatározó oktatói, valamint nagy hatású kutatói és publikációs tevékenysége elismeréseként”.
A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Groniewsky Axel, a Gépészmérnöki Kar egyetemi docense „az energetika területén végzett kiemelkedő tudományos, oktatói és szakmai közéleti tevékenysége”, valamint Májlinger Kornél, szintén a GPK egyetemi docense „az anyagtechnológia, különösen a hegesztési eljárások területén végzett, nemzetközileg is jelentős tudományos és oktatói munkája” elismeréseként.
Rektori Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság
fotók: MTI, Hankó Balázs miniszter Facebook-oldala
