Hol lehetnek az információátvitel határai? – interjú Imre Sándorral

Mit jelent ma egy műegyetemi kutatónak az akadémiai rendes tagság?

Nagy megtiszteltetés, mert bár sokan vannak az országban, akik érdemesek rá, véges számú akadémikust lehet megválasztani. Másfelől azt is gondolom, hogy ez nagyon nagy felelősség, hiszen mégiscsak a magyar tudományos élet meghatározó szereplőiként állítanak minket ország-világ elé. Ez azt jelenti, hogy felelősségünk van mind a tudományos élet szervezésében, mind a tudományos élet utánpótlásának megteremtésében. Az MTA komoly átalakuláson megy keresztül. A közelmúltban lezajlott tisztújítás során felerősödtek azok a hangok, miszerint az Akadémiának a 21. században is meg kell találnia a helyét és szerepét. A világ változik körülöttünk, erre tekintettel kell lennünk.

2024 novemberében lett a VIK dékánja. Milyen volt az azóta eltelt másfél év?

Szerencsére a napi rutinba viszonylag gyorsan beletanultam, majd sikerült elindítani néhány folyamatot olyan területeken, amelyek szerintem változtatásra szorulnak. Jó volt látni, hogy a kollégák partnerek ebben, sokan sok munkát tesznek abba, hogy javíthassunk a működésen. Eközben figyelnem kell arra is, hogy a fenntartóváltás után, az egyetemi struktúrák átalakulása során a kar képviselete megfelelő legyen.

Melyek voltak a legjelentősebb újdonságok ebben az időszakban?

Az egyik a mesterséges intelligencia informatikus mesterszak előkészítése. Ez komoly tervezést igénylő erőforrás-gazdálkodási kérdés is, hasonlóan a GTK-val közös gazdaságinformatikus alapképzés elindításához. Aztán nekiláttunk a TDK keretében felkarolni az innovációs tehetségeket is. 

Szeretnénk felerősíteni azokat a tehetséggondozási formákat, ahol nem feltétlenül tudományos eredmények megalkotása a cél, hanem a gyakorlati, mérnöki irányba mutató tevékenységet folytathatnak a hallgatók. 

Ehhez nemcsak keretet kell adni, támogatni is kell az ilyen köröket, csoportokat. Elindultunk abba az irányba is, hogy a belépő fiatal kollégákat próbáljuk felkészíteni, hogy oktatóként is helyt tudjanak állni. Az egyetemen tipikusan nincs pedagógiai képzettségük az oktatóknak, miközben az utóbbi években azt érzékeljük, hogy a középiskolás korosztály változása miatt egyre nagyobb szükség van az oktatók pedagógiai attitűdjére. A demonstrátor hallgatókkal kezdjük, folyamatosan támogatjuk őket. Már egyeztettünk a Mérnöktovábbképző Intézettel, szeretnénk tőlük olyan képzést kapni, amellyel föl tudjuk készíteni az oktatókat az egyetemre most bekerülő korosztályokra.

A dékáni feladatok és a tanítás mellett a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratóriumot vezeti és az IEEE nemzetközi szervezetben is aktív. Hogyan lehet ennyi fronton helytállni?

Valóban feladathalmozó vagyok, de a tanszékvezetést már átvette tőlem Bacsárdi László kollégám. Ez fontos lépésnek tartom: a dékán hitelesebben tud a kar tanszékei felé fontos ügyeket képviselni, ha nem vetődhet fel az a kérdés – akár a legjobb szándékkal –, hogy ezt most dékánként mondja, vagy tanszékvezetőként, és vajon hol válik el a kettő. A Kvantuminformatika Nemzeti Labort azért nem szívesen engedném el, mert meggyőződésem, hogy egy egyetemi vezetőnek maradjon meg a szakmai, kutatói tevékenysége is, és intellektuálisan is hiányozna, ha nem csinálhatnám. Abban, hogy ezt megtehetem, nagy szerepe van a dékánhelyetteseknek és a Dékáni Hivatal munkatársainak. Köszönet nekik érte!

A kvantuminformatikai területen az utóbbi években több látványos fejlesztés volt a BME-n. Lehet az egyetemből európai kvantum-hub?

Akár lehet is, de természetesen reálisan kell értékelni a helyzetünket, a lehetőségeinket. Mindenesetre mostanra beérni látszik az a több mint 25 évnyi munka, amit a kollégákkal ezen a téren folytattunk. Ez egy nagyon erős csapat az elméletben és a gyakorlati megvalósításban egyaránt. A verseny ugyanakkor szintén erős. 

Tizenöt éve csak néhány tudományos műhely foglalkozott a kvantuminformatikával, ma már nagy cégek óriási összegeket fektetnek bele. Ugyanakkor minket is számontartanak, nemzetközi szinten is jó a beágyazottságunk.

Vannak olyan jelentős együttműködések ezen a területen, amelyekről a közvélemény még nem értesült?

Vannak működő és előkészítés alatt álló partnerségek is. Nem titok, hogy azért lobbiztunk a tavaly bejelentett műholdas kvantumképes vevőállomásért, mert lehetővé teszi, hogy ne csak a közvetlen szomszédos országokban, hanem Európában gyakorlatilag bárhol működő hasonló csoportokkal tudjunk együttműködni. Ez az egész ország számára megtérülő beruházás lesz, lényegesen kibővíti a lehetőségeket azzal, hogy műholdon keresztül egész Európát le tudjuk fedni.

Milyen személyes kutatási tervei vannak?

Mostanság nagyon érdekel a kvantumkommunikációnak az a vetülete, hogy hol lehetnek az információátvitel határai. Van olyan kérdés, amire már biztos válaszunk van, és van, amire nem tűnik egyszerűnek a megoldás. Személyesen is nagyon izgat, hogy mindazt, amit hallgatóként megtanultam a klasszikus kommunikáció világáról, aztán fiatal oktatóként tanítottam is, hogyan lehet átültetni ebbe az új világba.

Félig komolyan meg lehet tippelni, hogy hova juthat 15 éven belül a kvantuminformatika?

Tippelni minden további nélkül lehet. Azt gondolom, teljesen reális, hogy 10-15 éven belül lesznek olyan központi telepítésű kvantumszámítógépek, amelyek már nagy számítási kapacitásúak, reményeink szerint energiahatékonyabbak, mint a mostani szuperszámítógépek, és ezekbe a világból bárhonnan eljuttathatók majd számítási feladatok. 

Nem valószínű, hogy kvantumlaptopokkal fogunk rohangálni, erre nem is biztos, hogy szükség van, bár nem kizárt. 

De az, hogy a gépeinkkel tudjunk kapcsolódni ilyen centrumokhoz és használni a képességeiket, az szinte biztos, hogy megoldható lesz. Ehhez egyrészt a kvantumszámítógépekkel kell még néhány technológiai kihívást megoldani, ami nem lesz egyszerű, illetve a kvantumkommunikációs hálózatokat kiépíteni. Azokat az optikai szálakat, amelyek most többnyire klasszikus információt továbbítanak, fel kell készíteni arra, hogy kvantumosan is össze tudják kötni az eszközeinket.

A ’90-es évek elején végzett a BME-n, akkoriban kezdődött egy nagy fejlődés az informatikai technológiában. Az volt a nagyobb ugrás, vagy az, ami most előttünk áll?

Nehéz megmondani. Az első órán azt szoktam mondani a hallgatóknak, hogy én 30 év alatt három technológiai forradalmat éltem meg – előbb a személyi számítógépek, aztán a mobiltávközlés, és már ide sorolom a kvantuminformatikát is –, de fel kell készülniük rá, hogy nekik 30 év alatt több lesz. A tudomány szempontjából is érdekes változás, ahogy leng az inga: valaha voltak a mindenhez értő tudósok, aztán jött az egyre erősebb specializálódás időszaka, és most megint jó, ha az embernek nagyobb a látóköre, ha a saját szakmája határterületein is otthon van. Az informatika már mindenhova beszivárgott, az orvostudománytól a földtudományokig, sőt a régészetig, ezért szükség van olyan szakemberekre, akik több dologhoz értenek. Ez nyilván nagyon nehéz, mert hihetetlen mennyiségű tudást halmoztunk fel néhány ezer év alatt.

És oktatói szemmel hogyan változtak a hallgatók 30 év alatt?

Fontos különbség, hogy régen a különböző felvételik miatt már a középiskolában nagyon céltudatosan készültek a diákok az egyetemre, és ez a céltudatosság átsegítette őket a középiskola és az egyetem közötti váltáson. A mai fiatalok szerintem nehezebb helyzetben vannak, mert a rendszer kevésbé ösztönzi őket erre. Vannak persze más változások is, például az, hogy mennyit tud valaki egy helyben ülni, a figyelmét mennyi ideig képes fókuszálni. Az oktatók felelőssége minderre felkészülni, hogy ne személyes támadásnak vegyék, hanem megoldandó kihívásnak lássák a folyton változó hallgatói attitűdöt. 

A BME is további nagy változások előtt áll a fenntartóváltás nyomán. Mire számít?

Két dolgot várok. Az egyik, hogy a finanszírozásunk bőkezűbb lesz – az utóbbi években sok olyan program volt, amit anyagi okokból nem, vagy csak nagyon visszafogottan tudtunk elindítani. A másik, hogy a szervezeti működésben is kiváló lehetőséget kaptunk a megújulásra. Sok, történelmi örökségként megmaradt folyamat, módszertan valaha bizonyára hatékony és hasznos volt, de mára meghaladta a világ. Nemcsak az adminisztratív működést értem itt, hanem bizonyos oktatási formákat is. Bízom benne, hogy ha az anyagi lehetőségek bővülnek, akkor az oktatók teljesítményarányos motiválásával is előrébb léphetünk.

gp