Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Érdemes eltanulnunk, hogyan működik a világelső ökoszisztéma

2026. 06. 08.
Charaf Hassan az M1 stúdiójában

Charaf Hassan, a BME rektora az M1 műsorában beszélt a keddi Svájci–Magyar Innovációs Fórumról.

„Ötletből, kutatási eredményből nincs kevés Magyarországon, de lényeges kérdés annak a folyamatnak a hatékonysága, hogy miként lehet ezekből piacképes terméket, szolgáltatást fejleszteni” – mondta a BME rektora hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában, ahol a kedden a Műegyetemen tartandó Svájci–Magyar Innovációs Fórumról kérdezték.

Charaf Hassan szerint leginkább azt tanulhatjuk el a globális innovációs rangsor élén álló svájciaktól, hogy hogyan épül fel az ottani innovációs ökoszisztéma, milyen elemeit lehetne átvenni. Ilyen ökoszisztéma persze itthon is van, a hazai egyetemek számos techtranszfer-céget alapítottak az elmúlt években, de „érdemes figyelni, miféle hibákat követtek el az előttünk járók, hogy nekünk  már ne kelljen elkövetni ugyanazokat, amellett fontos lenne a gyorsítás is” – tette hozzá.

A rektor megemlítette, hogy a svájciak eközben leginkább a magyar műszaki képzésre kíváncsiak, mert látják, hogy a magyar mérnökök nagyon jól teljesítenek a nemzetközi környezetben is. 

Ezért is lesz a fórum a BME-n, hiszen „ez az egyetem a mérnökoktatás és a műszaki kutatás-fejlesztés fő bázisa Magyarországon” 

– mondta Charaf Hassan.

Úgy vélte, a BME számára az előadások mellett a networking lesz az elsődleges, hiszen ott lesz Alexander Zender, az ETH Zürich előző elnöke, továbbá számos világcég képviselője, az ipari digitalizáció, a mesterséges intelligencia, az energetika, a fenntarthatósággal kapcsolatos megoldások és az egészségügyi szolgáltatások területéről – a BME-n pedig van nagyjából 70 olyan labor, ami k+f szolgáltatásokat nyújt hazai és külföldi cégeknek.

Az interjút itt lehet megnézni.

Rektori Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság