Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

A világ egyik legjobb zenekaránál kamatoztatja tudását a BME hallgatója

2026. 07. 01.
Zentai Róbert, Vissi András

Vissi András a KJK-n elsajátított logisztikai ismereteivel segíti a Budapesti Fesztiválzenekar koncertturnéinak tervezését.

A logisztika és a klasszikus zene első pillantásra távoli világoknak tűnhetnek. A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának (KJK) hallgatója, Vissi András azonban nap mint nap azt tapasztalja, hogy egy nemzetközi hírű szimfonikus zenekar működéséhez ugyanúgy precíz tervezésre, jól szervezett folyamatokra és mérnöki szemléletre van szükség, mint egy komplex logisztikai rendszer irányításához. A Budapesti Fesztiválzenekarnál (BFZ) végzett szakmai gyakorlata során 

amellett, hogy betekintést nyerhetett egy világszínvonalú kulturális intézmény működésébe, az egyetemen megszerzett tudását is azonnal alkalmazhatta a gyakorlatban.

A világ vezető koncerttermeiben rendszeresen fellépő BFZ Magyarország egyik legismertebb kulturális nagykövete. Az együttest 1983-ban Fischer Iván és Kocsis Zoltán alapította azzal a céllal, hogy nemzetközi mércével is a legjobbak közé tartozó zenekart hozzanak létre. Így is lett: a zenekar a világ élvonalába tartozik, rendszeresen szerepel rangos nemzetközi listákon, a legjelentősebb hangversenytermekben koncertezik.

Háttérlogisztika

A világszínvonalú művészi teljesítmény mögött kevésbé látható, rendkívül összetett háttérmunka áll. Egy több mint százfős együttes próbáinak, koncertjeinek, külföldi turnéinak és hangszerszállításának megszervezése olyan logisztikai feladat, amely komoly szakértelmet, pontos tervezést és folyamatos koordinációt igényel. Ebbe a világba kapcsolódhatott be gyakornokként Vissi András – aki egyébként maga is zenél, bár más műfajban –: a KJK hallgatójaként a zenekar technikai csapatát segíti.

„Egy szabadon választható tantárgy keretében hallottam először arról, hogyan működik egy koncertturné logisztikája. Már akkor úgy éreztem, hogy ez egy egészen különleges terület, ahol a közlekedésmérnöki tudás teljesen más környezetben jelenik meg, mint azt korábban elképzeltem – idézi fel az alábbi videóban András.” A tantárgy végén felvette a kapcsolatot a zenekarral, és a kezdeti beszélgetéseket hamarosan szakmai gyakorlat követte.

Remote video URL

Ma már András feladatai közé tartozik többek között a rakodási tervek készítése, a színpadrajzok összeállítása, a logisztikai dokumentációk fejlesztése, valamint olyan vizuális segédanyagok készítése, amelyek megkönnyítik a technikai csapat mindennapi munkáját. Valódi mérnöki szemléletet igénylő problémákon dolgozik tehát , az egyetemen tanultakat hasznosítva. „Különösen emlékezetes volt, amikor az egyik órán a közúti szállítmányozás szabályairól tanultunk, majd néhány nappal később ugyanezekkel a kérdésekkel találkoztam a zenekar külföldi turnéjának előkészítése során. Akkor értettem meg igazán, hogy az egyetemen tanult elmélet milyen közvetlenül kapcsolódik a gyakorlathoz.”

Kíváncsiság és gyakorlati hozzáállás

Zentai Róbert, a BFZ technikai vezetője szerint András egyik legnagyobb erőssége a kíváncsisága. „Már az első időszakban látszott rajta, hogy nem egyszerűen el szeretné végezni a rábízott feladatokat, hanem meg akarja érteni a folyamatok működését. Kérdez, utánanéz a részleteknek, és folyamatosan azon gondolkodik, hogyan lehetne még hatékonyabban dolgozni.” Ez a hozzáállás különösen értékes egy olyan szervezetben, ahol minden koncert más kihívás. „Egy turnén rengeteg váratlan helyzet adódhat. Olyan kollégákra van szükségünk, akik rendszerekben gondolkodnak, gyorsan reagálnak és képesek megoldásokat találni. Andrásban ezt a szemléletet látjuk.”

Zentai Róbert szerint a BME-n megszerzett tudás jól érzékelhető András munkájában. „A mérnöki gondolkodás nemcsak műszaki problémák megoldásánál fontos. Ugyanilyen hasznos a szervezésben, a folyamatok elemzésében vagy akár egy turné előkészítésében. András munkáján látszik a rendszerszemlélet.” A BME-hez egyébként neki is van kötődése. Egyik fia a Villamosmérnöki és Informatikai Karon , a másik a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon tanul. 

„Otthon is sok szó esik arról, milyen kihívásokkal találkoznak az egyetemen. Azt látom, hogy a BME nemcsak tudást ad, hanem olyan gondolkodásmódot is, amelyet később a munka világában kiválóan lehet hasznosítani.”

Rektori Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság