Hírfolyam
Filmekben előforduló anyagtudományi képtelenségeket kellett felismerni a BME versenyén
2026. 08. 12.És ez csak egy egyik feladat volt a Gillemot László szakkollégium által rendezett vetélkedőn. A középiskolás kategóriában a legjobban teljesítők felvételi pontokat is szereztek.
Idén kilencedik alkalommal rendezte meg az Anyagtudományi Versenyt a BME Gillemot László Szakkollégiuma, mégpedig két kategóriában, az egyetemisták mellett középiskolásoknak is.
A verseny első, online fordulója két részből állt: egy anyagtudományi tesztből, valamint egy képes kérdéssorból. A feladványok számos témakört érintettek, többek között a roncsolásos és roncsolásmentes anyagvizsgálatot, a hegesztési eljárásokat, az anyagszerkezettant és a hőkezelési eljárásokat.
A legjobban szereplő csapatok meghívást kaptak a második fordulóba. A középiskolásoknak egy szabadon választható anyagtudományi mérést kellett elvégezni és azt teljes körűen dokumentálni. A zsűri itt a kreativitást és a jegyzőkönyv minőségét értékelte. Több csapat videós dokumentációt is készített a méréséről, amit a bírálók külön pontszámmal jutalmaztak. Az egyetemistáknak fémes anyagtudományi jelenségekhez kapcsolódó demonstrációs eszközöket kellett kitalálniuk és 3D-s modell szintjén létrehozniuk, valamint a működésüket elméleti szinten leírniuk.
A döntőbe 10 középiskolás és 5 egyetemista csapat jutott be. A középiskolai döntőre június 5-én került sor a BME MT épületében, egész napos rendezvény keretében. A délelőtt folyamán elméleti feladatokkal mérték össze tudásukat a diákok – ehhez előre kiadott tananyagok nyújtottak segítséget – és kitöltöttek egy kvízt is Gillemot Lászlóról.
Délután a csapatoknak különböző gyakorlati feladatokban kellett megmutatniuk a rátermettségüket, a nap utolsó szakmai programja pedig Kovács Dóra interaktív, orvostechnikai témájú előadása volt. A diákok számos eszközt és implantátumot maguk is kézbe vehettek. Ez a kézzelfogható tapasztalás nagyban segíti a tanulást és a megértést, amellett rávilágított arra, hogy az orvostechnika szorosan összefonódik az anyagtudománnyal, hiszen egy beültethető eszköz sikere alapvetően a felhasznált anyagok tulajdonságain múlik.
Az első 6 helyezett csapat tagjai 30 intézményi felvételi pontot szereztek a BME-re.
Ezen túl a 2. forduló és a döntő során kiemelkedő teljesítményt nyújtók tehetségútlevelet kaptak, amellyel egyszerűsített eljárásban kaphatnak tagjelölti státuszt a szakkollégiumban, amint megkezdik felsőoktatási tanulmányaikat.
Az egyetemisták döntőjét június 12-én délután rendezték a BME K épületében. A csapatok több területen is megmérkőztek egymással: egy anyagtudományi kvíz kitöltése után meg kellett oldaniuk egy összetett anyagválasztási és egy számolási feladatot, majd anyagtudományi jelenségekkel kapcsolatos filmes bakikat is fel kellett ismerniük, amelyekről rövid jelentést írtak.
A versenyt a Nemzeti Tehetség Program „Tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása” című pályázata (pályázati azonosító: NTP-TMV-25-0116), valamint a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozata és a Gépészmérnök-képzésért Alapítvány támogatta. Nem jöhetett volna létre a Gépészmérnöki Kar és különösen Anyagtudomány és Technológia Tanszék – a feladatok lektorálását vállaló – munkatársai, valamint a további partnerek (Trumpf Hungary Kft., Atlas Copco Group, Semilab Félvezető Fizikai Laboratórium Zrt., MVM Services Zrt., Szkéné Színház, Stabilo International GmbH) nélkül.
Rektori Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság
