Hírfolyam
Németh Bálint a CIGRE idei díjazottjai között
2026. 08. 13.A BME kutatója a villamosenergia-rendszerekkel foglalkozó nemzetközi szervezetben végzett munkájával nyerte el a CIGRE Fellow címet. Ő az első magyar, aki ezt elmondhatja magáról.
Németh Bálint egyetemi docens, a BME Villamos Energetika Tanszékének tanszékvezető-helyettese lett az idén a CIGRE Fellow díj egyik kitüntetettje. A rövidítés a Nagy Teljesítményű Villamosenergia-rendszerek Nemzetközi Tanácsa nevű szervezetet takarja, amelynek ez a legrangosabb elismerése.
Németh Bálint első magyarként, a villamosenergia-rendszerek szakmai közösségében végzett kiemelkedő, hosszú távú tudományos és vezetői munkájáért kapta meg a díjat, melyet kétévente 5 szakembernek ítél oda a globális tudásmegosztó hálózatként működő, több mint 15 ezer szakembert és 1250 tagszervezetet tömörítő szövetség.
Teljes spektrum
„Ezen a területen két nagy nemzetközi szervezet van, az elsősorban az amerikai földrészen aktív IEEE és az európai fókuszú CIGRE, amelyek azonban nem riválisok, inkább kiegészítik egymást. A CIGRE az erőművektől a szállításon át a fogyasztóknak nyújtott szolgáltatásokig minden szegmenst lefed, tagja az összes érdekelt jelentős vállalat” – mondta a bme.hu-nak Németh Bálint.
A tagok nagy száma miatt működnek nemzeti bizottságok is, a hazait 5 éve Németh Bálint vezeti, ami önmagában érdekes, hiszen más országokban jellemzően nem az akadémiai szférában dolgozók, hanem óriásicégek felsővezetői töltik be ezt a pozíciót.
Alighanem a BME tekintélyének és szakmai kompetenciáinak is szól, hogy nálunk másképp van.
A CIGRE nem egyszerű érdekvédelmi szervezet, a jó gyakorlatok megosztása és az új szabványok kidolgozása mellett a tevékenységének része az innováció is, „itt, a Műegyetemen is vannak a CIGRE-hez kapcsolódó kutatási, fejlesztési projektjeink.”
Az eredmények bemutatására is szolgál a kétévente megrendezett fő konferencia és kiállítás, a Paris Session, amelyet az idén augusztus 23. és 26. között tartanak – itt adják majd át a CIGRE Fellow díjakat is, a csaknem egyéves jelölési és kiválasztási procedúra után. Németh Bálint szervezeten belüli elismertségét jelzi, hogy három kontinens öt különböző országának egy-egy képviselője jelölte a kitüntetésre.
„Fontos hangsúlyozni, hogy a szervezetben végzett feladataink alapvetően csapatmunkában oldhatók meg:
itt nincs one-man-show, a kollégáim nélkül nem kaptam volna meg ezt a díjat”
– mondta a kutató, akit az Egyesült Államokban értünk el telefonon. Néhány héttel korábban az IEEE montreali éves közgyűlésén vett részt, azóta pedig kanadai és amerikai cégekkel meglévő és kialakítandó együttműködésekről egyeztet.
Az IEEE és a CIGRE egyébként októberben éppen Budapesten, a BME társszervezésében tart közös konferenciát, közel 500 fő részvételével. A fő téma az okoshálózatok (smart grid) fejlesztése lesz, de szó esik majd az ágazat más fontos kérdéseiről is, így a Németh Bálint fő kutatási területének számító nagyfeszültségű távvezetékekről és a digitális ikrekről is.
Rektori Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság
