Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

A BME-n szerzett tudással a CERN-ben és a világ 10. legjobb egyetemén is elboldogulsz

2026. 08. 19.
Sebők Lili

Sebők Lili nyáron a svájci kutatóközpontban dolgozott, a következő félévben pedig a Szingapúri Nemzeti Egyetem vendéghallgatója lesz. A Műegyetemen szerzett alapszakos diplomát, és a mesterképzést is itt végzi.

Évente 3-400 diák lehetőséget kap, hogy nyáron a világ egyik legkülönlegesebb kutatóhelyén, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) genfi részecskefizikai központjában dolgozzon. Az idén két magyar egyetemistát választottak be a csapatba a több mint 20 ezer jelentkezőből – egyikük, Sebők Lili a BME mérnök-informatikus mesterszakos hallgatója.

Lili nyolchetes genfi programja már véget ért, mégis csak Teamsen tudtunk vele beszélgetni, mert 

a CERN-ből majdnem egyenesen a Távol-Keletre utazott: a következő félévet a National University of Singapore-on tölti. 

Ez a legjobb ázsiai felsőoktatási intézmény, a QS aktuális világrangsorában bekerült a top 10-be, csak az angolszász akadémiai világ tradicionális intézményei és az ETH Zürich előzte meg.

„Még csak egy hét telt el, így sokat egyelőre nem tudok elmondani az oktatásról. De amit látok belőle, az alapján nincs nagy eltérés, hasonló tárgyakat hallgatok, mint a BME-n” – mondta első kérdésünkre Sebők Lili. Hozzátette, másban viszont egészen nagy különbségeket érzékel, és itt nemcsak az utcákon szabadon növő banánfákra gondol, hanem arra is, hogy a kollégiumban posztereken tájékoztatnak: mi a teendő, ha a konyhába az ablakon át betéved egy majom.

Ilyesmi nemcsak a BME-n, hanem a CERN-ben sem fordulhatott elő, de ez nem jelenti azt, hogy a genfi két hónap eseménytelenül telt volna. Lili a helyi kutatók és mérnökök munkáját támogató szoftverek optimalizálásán dolgozott, amellett informatikai kérdésekkel és a CERN tevékenységével, aktuális kísérleteivel foglalkozó előadásokon vett részt.

A CERN főbejárata

A CERN főbejárata (forrás: Wikimedia Commons)

De hogy került egyáltalán a kutatóközpontba? „Egy barátnőmtől hallottam a lehetőségről, aki szintén a BME-re jár, ő tavaly volt itt summer student. Az év elején kellett jelentkezni, interjú nem volt, a motivációs levelek és az önéletrajzok alapján döntötték el, hogy kiket választanak ki a feladatra, részben az alapján, hogy kit milyen szakterület érdekel.”

Megkérdeztük tőle azt is, hogy a BME-n tanultakból mit tudott a leginkább hasznosítani a nyári gyakorlaton. „Azt hiszem, leginkább az önálló feladatmegoldást és azt, hogyan lehet új dolgokat hatékonyan elsajátítani” – válaszolta. „Külföldi tanulmányok során nem elég, ha jó az ember angoltudása, mert így is nehéz lehet követni az előadásokon a gondolatmenetet. A BME-n többek között olyan biztos matematikai alapokra tettem szert, hogy amikor például futtában említették a sajátvektor és a sajátérték fogalmakat, nem kellett sokat gondolkoznom ahhoz, hogy meglévő tudásomhoz kötni tudjam” – tette hozzá Sebők Lili.

A CERN irányítóközpontja

A CERN irányítóközpontja (forrás: Wikimedia Commons)

Megemlítette még, hogy sokat segített egy konkrét műegyetemi projekt: az önálló laboratórium tárgya keretében a konzulense, Antal Péter egy valódi, a Semmelweis Egyetemmel közös kutatásba vonta be, amely az endometriózis korai diagnózisával foglalkozik. 

„Ez a tapasztalat sokat segített, hogy önállóan is képes legyek egy kutatási feladaton dolgozni a CERN-ben.”

Olyannyira megtetszett neki a Genfben végzett, innovációs fókuszú munka, hogy most úgy érzi, az MSc-diploma megszerzése után ilyen típusú munkahelyen szeretne dolgozni. „Most tehát az a tervem, hogy kipróbálom magam az iparban, igyekszem mélyebben megismerni több kutatási témát, és utána, ha valami nagyon megtetszik, akkor talán visszamegyek PhD-zni. Akár a BME-re, akár valamilyen külföldi egyetemre.”

gp