Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Klaus von Klitzing: A tudománynak alulról kell építkeznie

2026. 10. 09.
Klaus von Klitzing

1980-ban fedezte fel a kvantált Hall-effektust, és öt évvel később, mindössze 42 évesen megkapta érte a fizikai Nobel-díjat. Klaus von Klitzing a napokban nagy érdeklődéssel kísért vendégelőadást tartott a Műegyetemen, és előtte válaszolt a bme.hu kérdéseire. Kiderült, mikor gondolt először a Nobel-díjra, és az is, hogy miért látja problémásnak az ígéretes tudományágak körüli felhajtást.

Miért pont most látogatott a BME-re?

Éppen ráérek a nyári konferenciák után. Áprilisban kaptam a meghívást, és azt mondtam, rendben, októberben lesz rá időm. Ma jelentik be a fizikai Nobel-díj idei kitüntetettjét, és mivel elsősorban azért hívtak meg, mert én is Nobel-díjas vagyok, úgy gondolom, ez szerencsés egybeesés. Különösen azért, mert az előadásomban néhány, a Nobel-díjhoz kapcsolódó történetet is szeretnék megosztani a közönséggel.

Van-e olyan, a BME-n folyó kutatás, amelyet figyelemmel kísér, amelynek az eredményei különösen érdeklik?

Az előadásomra készülve megnéztem az egyetem honlapját, és láttam, hogy a kvantumtudomány és -technológia a kutatási prioritások között szerepel. Azt is észrevettem, hogy nemrég konferenciát rendeztek itt az úgynevezett kétdimenziós anyagokról. Napjainkban nagyon sok kutatás folyik az úgynevezett Quantum 2.0 területen, többek között a kvantum-számítástechnika és az egyfoton-technológiák terén. A múlt hónapban Kínában jártam, és azt tapasztaltam, hogy rengeteg pénzt fektetnek ezekbe a területekbe. Igaz, ez a befektetés olykor politikai indíttatású, és szerintem a tudomány számára nem előnyös a felülről vezérelt megközelítés. Szerintem jobb az alulról építkező.

Ezek tehát rendkívül izgalmas tudományterületek, az Egyesült Államokban azonban a kvantum-számítástechnikát már nemzetbiztonsági kérdéssé nyilvánították, így a nemzetközi együttműködés többé nem tekinthető magától értetődőnek. Kissé aggaszt a kapcsolódó felhajtás, mert előfordulhat, hogy maguk a tudósok is túlértékelik a lehetőségeket, ami árthat a hitelességüknek. A kvantumtudomány és -technológia, a kvantumszenzorok és a kvantumszimuláció mind rendkívül fontos, de lehet, hogy az elvárások túl magasak.

Hogyan látja a nyugat- és kelet-európai kutatói közösségek közötti együttműködést?

Ha Oroszországot is ide soroljuk, régebben rengeteg jó barátom és kollégám volt ott, de az orosz tudósokkal mára minden kapcsolat megszakadt. Száz évvel ezelőtt Oroszország meghatározó szerepet játszott az elméleti fizikusok nemzetközi közösségében, ezért különösen szomorú, hogy így alakult. Sajnálatos, hogy a politika így hat az alapkutatás területén megvalósuló nemzetközi együttműködésre. 

Mindig is úgy gondoltam, hogy a tudomány az egyetlen dolog, amely képes átlépni a határokat. 

Németország újraegyesítése előtt például Lengyelországgal kiváló kapcsolataink voltak, jobbak, mint az akkori Kelet-Németországgal. Ma is nagyon jó kapcsolatokat ápolok a régióval.

Beszéljünk egy kicsit a Nobel-díjáról! Nagyon fiatalon kapta meg. Amikor az azóta kvantált Hall-effektusként ismert felfedezés kezdett körvonalazódni, eszébe jutott-e valaha, hogy Nobel-díjat érő eredmény születhet?

Hat hónappal a felfedezésem után találkoztam valakivel Dél-Koreából, aki azt mondta: „Ebből Nobel-díj lesz.” Akkor gondoltam először erre a lehetőségre. Előtte, bár tudtam, hogy érdekes felfedezésről van szó, a Nobel-díj egyáltalán nem jutott eszembe. Még ezután sem gondoltam, hogy valóban megkapom a díjat, másoknak viszont nyilvánvalóan voltak sejtéseik. Minden évben meghívott valaki valamilyen egyetemi rendezvényre a fizikai Nobel-díj bejelentésének napjára. Nyilván egy jó sztoriban reménykedtek, de én minderre csak később jöttem rá; akkor még nem tudatosult bennem, hogy milyen jelentősége van az időpontnak.

A díj odaítélése előtt körülbelül egy évvel azonban már elég egyértelművé vált, hogy komoly esélyes vagyok. Svédországba hívtak előadásokat tartani, és feltűnt, hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémia képviselőinek alá kellett írniuk egy dokumentumot, amely igazolta, hogy részt vettek az előadásaimon. Nem szokás, hogy valakitől megköveteljék, hogy ott üljön a hallgatóság soraiban. Néhányan még a Nobel-előadás helyszínét is megmutatták nekem. Később azt is hallottam, hogy a Nobel-bizottság tagjai felkeresték a doktori témavezetőmet és másokat is, hogy információkat gyűjtsenek rólam. Lehet, hogy a tájékozódásra többet költöttek, mint magára a díjra!

A végső döntés azonban a bejelentés napján születik meg. Amikor a bizottság tagjai megtudták, hogy a nevem előző nap megjelent egy német újságcikkben, bosszúsak lettek, mert nem szeretik a külső nyomásgyakorlást. Még azt is megvitatták, hogy egy évvel elhalasszák-e a díj odaítélését. Szóval az újságíróknak tartózkodniuk kellene a Nobel-díjakkal kapcsolatos találgatásoktól.

Klaus von Klitzing, Charaf Hassan, Zaránd Gergely

Klaus von Klitzing (b) Charaf Hassan rektorral és Zaránd Gergely tudományos rektorhelyettessel

Az idén Francis Halzen professzor, a Wisconsini Egyetem kutatója kapta a fizikai Nobel-díjat „az IceCube Neutrínó Obszervatórium létrehozásához való döntő hozzájárulásáért és az asztrofizikai neutrínók felfedezéséért”. Ön szerint miért érdemes a munkája az elismerésre?

Ez nem az én szakterületem, és még a Nobel-díjasok sem értenek mindenhez. Úgy gondolom azonban, ez az első alkalom, amikor a neutrínókutatást ilyen módon Nobel-díjjal ismerték el. A neutrínók úgy haladnak át a Földön, hogy nem lépnek kölcsönhatásba az anyagával, ezért rendkívül nehéz kimutatni őket. A Déli-sark közelében található, egy négyzetkilométernyi területet lefedő detektor arra szolgál, hogy érzékelje a neutrínóktól érkező jeleket, valamint meghatározza, honnan származnak. A spektroszkópiának ez az új formája rendkívül fontos.

Az én esetem egészen más volt, hiszen azért kaptam Nobel-díjat, mert valami teljesen váratlant fedeztem fel: az eredmény mindenkit meglepett. Halzen professzor és csapata ezzel szemben jelentős kockázatot vállalt, amikor olyan jelenséget vizsgált, amelyről még azt sem lehetett biztosan tudni, hogy egyáltalán kimutatható-e. Fennállt a lehetősége annak, hogy még egy köbkilométernyi jég sem elegendő a neutrínók észleléséhez.

Érdekes, hogy Halzen professzor egyedül kapta meg a díjat, noha egy négyszáz fős kutatócsoportot vezet. Így most ő és én vagyunk a két élő fizikai Nobel-díjas, aki nem megosztva kapta meg az elismerést.

Visszatérve a szakterületére: az eredeti kísérletben erős mágneses térre volt szükség a kvantált Hall-effektus megfigyeléséhez. Lehetséges mágneses tér nélkül is megfigyelni ezt a jelenséget?

Igen. Körülbelül öt évvel ezelőtt megfigyelték a kvantált anomális Hall-effektust, valamint a frakcionált kvantált anomális Hall-effektust. Ha két grafénréteget egymásra helyezünk, majd az egyiket elforgatjuk a másikhoz képest, külső mágneses tér nélkül is megfigyelhetünk a kvantált Hall-effektushoz hasonló jelenségeket. Ennek az az oka, hogy a rendszerben egyfajta effektív belső mágneses tér alakul ki, így a jelenség létrehozásához nincs szükség külső mágneses térre.

Ez nagyon új fejlemény, a tudományos közösséget is teljesen meglepte. Napjainkban az úgynevezett csavartronika (twistronics), vagyis az egymáshoz képest elforgatott rétegekkel foglalkozó kutatás rendkívül felkapott terület. Fogunk egy szénatomokból álló réteget, ráhelyezünk egy másikat, majd kissé elforgatjuk az egyiket a másikhoz képest, és elképesztően sokféle új jelenséget idézhetünk elő.

Vizsgálják még ma is a kvantált Hall-effektust alapkutatás keretében?

Természetesen. Ha megnézzük az eredeti munkámra érkező hivatkozások számát, azt látjuk, hogy exponenciálisan növekszik. A kvantált Hall-effektus számos különböző területre gyakorolt hatást. Napjainkban fontos kutatási témának számít többek között a topologikus szigetelők és a kvantum-számítástechnika, és ezek számos ponton kapcsolódnak a kvantált Hall-fizikához.

Ön szerint melyik a legizgalmasabb kutatási irány ezen a területen?

Számomra a topologikus kvantumbitekben rejlik a legizgalmasabb lehetőség. A kvantum-számítástechnika egyik legnagyobb kihívása a dekoherencia. A kvantumszámítógépek még nem elég stabilak, hajlamosak a hibázásra, ezért rendkívül nehéz ezeket a figyelemre méltó rendszereket úgy felskálázni, hogy valóban használható számítógépet lehessen építeni belőlük. Egyelőre nem tudjuk, melyik megközelítés bizonyul majd a legsikeresebbnek.

A topologikus kvantum-számítástechnika lehetőséget kínál arra, hogy a kvantumbitek védettebbek legyenek a hibákkal szemben és stabilabbá váljanak, de még nagyon hosszú út áll előttünk. 

A kétdimenziós rendszerekben jelen vannak az anyonok, amelyek topologikus kvantumszámítógépek építésére is felhasználhatók. Három dimenzióban csak az ismert fermionokkal és bozonokkal találkozunk, két dimenzióban viszont ezek az egzotikus részecskék is megjelenhetnek és a kvantumbitek vezérlésére is alkalmasak lehetnek.

Klaus von Klitzing

Hogyan látja a tudományról szóló közbeszéd alakulását? Erősödik vagy gyengül a tudományos kutatás társadalmi megbecsültsége?

Azt mondanám, hogy a Covid-járvány óta valamelyest csökkent a tudomány tekintélye. A tudomány támadások kereszttüzébe került, részben azért, mert az összetett rendszerek vizsgálatakor gyakran csak valószínűségeket tudunk megfogalmazni, ahogy például a klímaváltozás esetében is. Az újságírók pedig olykor rámutatnak, hogy egy-egy előrejelzés tévesnek bizonyult. Az Egyesült Államokban még a kormány is beavatkozik a tudományos kérdésekbe.

Szerencsére Németországban a tudomány szabadságát és alapvető jogait erősebben védik. Ebből a szempontból különösen fontos a Max Planck Társaság, amelynek keretében én is kutatok, hiszen lehetővé teszi számunkra az alapkutatást és az új ismeretek létrehozását. Ezt igazi kiváltságnak tartom. Az igazság megismerésére törekszünk, mégis azt látom, hogy sokan nem hisznek abban, amit csinálunk. Ráadásul egyre többen vannak, részben azért, mert a téves információk rendkívül könnyen terjednek. Egyesek azt mondják: „Rendben, már nem értem a világot, ezért nem hiszek a tudományban.” Ez ellen küzdenünk kell.

Van elképzelése arról, hogyan lehetne fellépni ezekkel a tendenciákkal szemben?

Igyekszem minél több nyilvános előadást tartani. Bár ez nem a szakterületem, olyan szakmai konferenciákra is eljárok, ahol arról tájékozódom, hogyan lehetne megakadályozni a tudományos felfedezésekkel való visszaélést. Ez egyre nehezebb feladat.

gp