Mars Poetica - a műegyetemi Mars-robot diadalmaskodott

Dányádi Bulcsú, a győztes BME-s csapat tagja elmondta, hogy a villamos- és gépészmérnökökből álló kilenctagú csapat két és fél hónapot dolgozott a roboton.

A nyolcadik alkalommal megrendezett Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén a végső győzelmet 2012-höz hasonlóan a műegyetemisták alkotta Mars Poetica szerezte meg. A csapatok feladata olyan kétkerekű robotok építése volt, amelyek képesek a zord marsi körülmények között minimális emberi beavatkozással navigálni. A cél minél több területet meghódítani, és megvédeni az elfoglalt bázisokat a többi robottól.

A BME csapata a kétkerekű szerkezet szinte összes alkatrészét saját maguk tervezték meg háromdimenziós szoftverrel, és gyártást is önállóan végezték. Dányádi Bulcsú szerint a döntőben már szinte minden a stratégián múlott, csak kis részben számított a robot gyorsasága és ügyessége, ahhoz azonban, hogy eljuthassanak eddig, a szerkezetnek ki kellett bírnia a korábbi fordulók küzdelmeit. Az első helyet pedig azzal sikerült megszerezniük, hogy robotjuk karjaival össze tudta gyűjteni az ellenfelek kincseit a bázisokról.

Tovább az Index teljes cikkére.