ChaosStack, Solar Decathlon Europe 2019, szolárcserép

Az online sajtó hírei a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről  2017. szeptember 20. és szeptember 27. között.

2017. szeptember 20. Nem tudta időben bizonyítani a Roszatom, hogy biztonságos atomerőművet épít

Ősz János, a BME docense például azt mondta róla, hogy „finoman fogalmazva nem túl jó konstrukciót vettünk”.

http://civilhetes.net/nem-tudta-idoben-bizonyitani-a-roszatom-hogy-biztonsagos-atomeromuvet-epit

 

2017. szeptember 20. Még ebben az időben is több tízezren izzadnak

A Fővárosban kiemelt központi esemény is lesz a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája koordinációjában, a BME, az ELTE és az NKE szervezésében: a Budapesti Egyetemi Sportfesztivál a Lágymányosi Sportközpontban, ahol a 10 órai megnyitó után a klasszikus sportok mellett, az akadályfutás nehéz kihívása után „kollégiumi” sportokat is kipróbálhatnak a hallgatók, mint pl. a rekeszmászás és a sörpong. A rektori szünetet kihasználva az Inkluzív Sportnapra is ellátogathatnak az érdeklődők, ahol egyedülálló lehetőségként parasportokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

http://www.hirado.hu/2017/09/20/meg-ebben-az-idoben-is-tobb-tizezren-izzadnak/

További megjelenés:

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/sportert-felelos-allamtitkarsag/hirek/tobb-tizezer-hallgato-sportolt-az-egyetemi-sport-nemzetkozi-napjan

http://os.mti.hu/hirek/130191/az_emmi-sportert_felelos_allamtitkarsag_kozlemenye-1_resz

 

2017. szeptember 20. Kiválasztották a Siemens Press Award 2017 hazai győzteseit

A pályázatokat értékelő szakértő zsűrit Dr. Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai tanszék-ének tanszékvezetője, Zákányi Virág, a Gyártástrend főszerkesztője, Deák Bálint a Világgazdaság főszerkesztője, és Virágh Adrienn, a Siemens Zrt. kommunikációs igazgatója alkotta.Kiválasztották a Siemens Press Award 2017 hazai győzteseit

http://hirek.prim.hu/cikk/2017/09/20/kivalasztottak_a_siemens_press_award_2017_hazai_gyozteseit

További megjelenés:

http://bitport.hu/kolleganonk-nyerte-a-nemzetkozi-ujsagiroi-palyazat-hazai-etapjat

http://www.technokrata.hu/frissinfo/2017/09/21/kiderultek-a-siemens-press-award-2017-hazai-nyertesei/

 

2017. szeptember 20. Várost szépítettek a műegyetemisták

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Egyetemi Hallgatói Képviselete nemes tradícióit gazdagítja, hogy immár hetedik éve minden ősszel Önkéntes Napot szerveznek, amely során a diákok ízelítőt adnak, és jó példát mutatnak önzetlenségből.

http://btl.hu/cikk/2017/09/20/varost-szepitettek-a-muegyetemistak

További megjelenés:

http://bevezetem.eu/2017/09/20/varost-szepitettek-a-muegyetemistak

http://www.news4business.hu/kozlemenyek/press_release.php?id=34353&referer_id=rss

 

2017. szeptember 20. Egyetemisták, fiatal pályakezdők: még lehet regisztrálni a ChaosStackre

Idén első alkalommal rendezi meg a ChaosStack fejlesztő versenyt a JÉG- Jövőt Építők Generációja BME diákszervezet. A kezdeményezés újraértelmezi a hackathonok világát.

http://www.hirado.hu/2017/09/20/egyetemistak-fiatal-palyakezdok-meg-lehet-regisztralni-a-chaosstackre/

 

További megjelenés

http://www.minuszos.hu/vigyazat-hamarosan-zarul-a-regisztracio-a-chaosstackre/

http://www.digitalhungary.hu/e-volution/Fejleszd-magad-ChaosStack-el/4941/

http://hirek.prim.hu/cikk/2017/09/22/hamarosan_zarul_a_regisztracio_a_chaosstackre

 

2017. szeptember 21. Három tehetséges magyar fiatal a szeptemberi EU Fiatal Tudósok Versenyén

Kocsis Ábel (a Soproni Széchenyi István Gimnázium végzett diákja, jelenleg a BME hallgatója) a „Mennyire vagyunk tartósak? (Gerincgörbületek kirajzolása Tolival)” nevű gerincvizsgáló eszközzel, Molnár Áron (a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium végzett diákja, jelenleg szintén a BME hallgatója) az „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor” c. projekttel, Puskás Dávid (a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja) pedig a „3D nyomtatott Holdbázis” c. munkájával méri össze tudását a többi résztvevővel.

http://hirek.prim.hu/cikk/2017/09/21/harom_tehetseges_magyar_fiatal_a_szeptemberi_eu_fiatal_tudosok_versenyen

További megjelenés:

http://www.technokrata.hu/egazdasag/2017/09/21/megint-buszkek-lehetunk-fiainkra-most-epp-tudomanyos-teruleteken-hoditanak/

http://www.innoportal.hu/harom-magyar-fiatal-a-szeptemberi-eu-fiatal-tudosok-versenyen

http://www.lokal.hu/2017-09-eu-fiatal-tudosok-versenye-magyar-fiatal-jutott-tovabb-a-tudomanyos-versenyek-olimpiajara/

 

2017. szeptember 21. Év háza 2017 díjátadó ünnepség

Az "Év háza" pályázat filozófiája szerint a zsűri állandó tagjai mellé minden évben az előző évben Ybl Miklós-díjjal jutalmazott építészeket kérte fel. Az előző évekhez hasonlóan az idei zsűri elnöke Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, tagjai pedig Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke, Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Szoják Balázs, az „Év háza” díj kurátora, Tóth Balázs, építész és az ÉMI Nonprofit Kft. szakértője és Dr. Tóth Elek DLA, a BME Magasépítési Tanszék ny. egyetemi docense.

http://epiteszforum.hu/ev-haza-2017-dijatado-unnepseg

 

2017. szeptember 21. Rágógumi nyert az OMÉK élelmiszer-innovációs versenyén

Az Ecotrophelia magyarországi történetében már számos innovatív megoldást sikerült kifejleszteniük a magyar résztvevőknek, amellyel a nemzetközi megmérettetésen is elindulhattak. 2013-ban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem csapata egy GabonArt névre hallgató búzaliszt alapú sütőkeverék termékcsaládot fejlesztett ki.

http://elelmiszer.hu/cikk/ragogumi_nyert_az_omek_elelmiszer_innovacios_versenyen

További megjelenés:

http://www.hirado.hu/2017/09/21/innovativ-ragogumi-nyert-az-omek-versenyen/

http://www.debreceninap.hu/egyetem/2017/09/22/innovativ-ragogumival-taroltak-a-debreceniek/

http://civishir.hu/eletmod/2017/09/szenzacio-innovativ-ragogumit-fejlesztettek-debreceniek

http://szabolcsihir.hu/eletmod/2017/09/szenzacio-innovativ-ragogumit-fejlesztettek-egyetemistak

 

2017. szeptember 21. A 21. századi modern város – Dr. Bokor József előadása a kecskeméti Városházán

Az előadásban – a nemzetközi kitekintést követően – az autonóm járművekkel kapcsolatos hazai kutatásokat mutatjuk be. Az autonómiát a légi és földi járművekre korlátozva ismertetjük, kitérve a járműdinamikai problémák, a környezet érzékelés és az irányítás kérdéseire. A kutatási eredmények az MTA SZTAKI a BME és a velük együttműködő más egyetemi kutatócsoportok és ipari kapcsolataik munkái alapján születtek.

http://montazsmagazin.hu/21-szazadi-modern-varos-dr-bokor-jozsef-eloadasa-kecskemeti-varoshazan/

 

2017. szeptember 21. Nemzetközi innovációs házépítő versenyt rendeznek Szentendrén

Elnyerte a nemzetközi Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő verseny rendezési jogát a Miniszterelnökség háttérintézményeként működő ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI), partnerségben Szentendre önkormányzatával, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME).

http://webradio.hu/hirek/gazdasag/nemzetkozi_innovacios_hazepito_versenyt_rendeznek_szentendren

További megjelenés:

http://www.erdon.ro/nemzetkozi-innovacios-hazepito-versenyt-rendeznek-szentendren/3624192

http://tervlap.hu/cikk/show/id/5605

http://epiteszforum.hu/nemzetkozi-innovacios-hazepito-verseny-rendezesi-jogat-nyerte-el-az-emi

http://www.lokal.hu/2017-09-nalunk-lesz-az-egyetemistak-hazepito-versenye/

 

2017. szeptember 22. Hagyja otthon az autóját!

Csiszár Csaba a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának tanára a közlekedés átalakulásáról tartott előadást a Klímabarát Települések estjén. Csiszár Csaba az InfoRádiónak elmondta, hogy a városi közlekedésben egyre népszerűbbek a villanyautók.

http://inforadio.hu/belfold/2017/09/22/hagyja_otthon_az_autojat/

További megjelenés:

http://ww2.infovilag.hu/2017/09/21/az-auto-elso-helyettese-zold-utat-kapott-a-supraways

 

2017. szeptember 24. Erre készüljön, ha valaha elektromos autót akar venni

A technológiai fejlődésnek köszönhetően már a közeljövőben várható az akkumulátorok teljesítményének jelentős növekedése, amely a hatótáv növekedését is magával hozza az elektromos autók esetében. A jelenleg 120 kilométeres átlagos hatótáv pár éven belül 300 km-re emelkedhet – mondta az InfoRádiónak Csiszár Csaba, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának tanára.

http://inforadio.hu/belfold/2017/09/24/kornyezettudatok_kozlekedes/

 

2017. szeptember 24. XXIV. Akadémiai Nap – A Szenátus ünnepi ülésének eseményei

Új doktorok: Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola Teiter Zoltán (építőmérnöki tudományok. Az építési technológia hatása az öszvér gerendahidak viselkedésére. Dr. Lőrincz György CSc ny. egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, dr. Szabó Bertalan ny. egyetemi docens, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem).

http://gyorplusz.hu/article/xxiv_akademiai_nap_a_szenatus_unnepi_ulesenek_esemenyei.html?rss

 

2017. szeptember 24. Az e-járművek hozhatják el a közlekedés zöld forradalmát

Dr. Csiszár Csaba, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszékének docense ’Hogyan alakul át a közlekedés? – Elektromobilitás és autonóm járművek’ című előadásában a közúti közlekedés jövőjét érintő kérdéseket járta körbe.

https://www.vg.hu/vallalatok/elektromos-onvezeto-jarmuvek-hozhatjak-el-kozlekedes-zold-forradalmat-623621/

További megjelenés:

http://www.presztizs.com/auto/e-mobilitas-ut-kornyezetbarat-kozlekedes-fele

http://bevezetem.eu/2017/09/25/az-e-mobilitas-lehet-az-ut-a-kornyezetbarat-kozlekedes-fele

http://ingreen.hu/kornyezetipar/ut-a-kornyezetbarat-kozlekedes-fele/

http://www.piacesprofit.hu/klimablog/keves-helyen-tolthetjuk-e-autonkat/

 

2017. szeptember 24. Magyar Fiatal Tudósok Társaságának 16. Országos Találkozója   

Elsőként Józsa János, a BME rektora tartott előadást „A víz ereje és elkeverő hatása” címmel, melynek fókuszában az árvíz állt. A fiatalok sok érdekességet tudhattak meg a magyarországi áradó folyókról, szakadó gátakról, veszélyes folyadékokról és vízszennyezésekről. Az előadás végén a ma nagyon divatos drónok használatáról is szó volt. A rektor útravalóként hangsúlyozta, hogy minden tudós egy egyéniség, ezt az egyéniséget nem szabad elveszíteni, hanem ennek mentén kell tovább haladni, tovább fejlődni.

http://www.innoportal.hu/magyar-fiatal-tudosok-tarsasaganak-16-orszagos-talalkozoja

 

2017. szeptember 24. Századvég – Gazdaságkutató: A jövő energetikája konferencia

Energetikai trendek, energetika felsőfokon:             Dr. Bihari Péter egyetemi docens, tanszékvezető-helyettes, Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

http://hirlevel.egov.hu/2017/09/24/szazadveg-gazdasagkutato-a-jovo-energetikaja-konferencia/

 

2017. szeptember 25. Ilyen volt az idei Schönherz Mátrix - a kollégium ablakai hatalmas kijelzővé változtak

Budapest egyik legeredetibb eseménye a Schönherz Mátrix, ami minden év őszén kerül megrendezésre. Ilyenkor a fiatalok - és akár az idősebben is - összegyűlnek a Rákóczi híd budai hídfőjénél, hogy együtt figyeljék, amint a kollégium ablakai hatalmas kijelzővé változnak.

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/vasarnap-este-ismet-oriaskijelzove-valtozik-a-schonherz-kollegium/

 

2017. szeptember 25. EIT Digital: kihívás kezdőknek csinos jutalommal

A budapesti csomópont 2012-ben konzorciumként alakult azzal a céllal, hogy felgyorsítsa a magyarországi és a közép-kelet európai innovatív infokommunikációs környezet fejlesztését. A konzorciumot az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az Ericsson Magyarország és a Magyar Telekom alapította; azóta csatlakozott az OTP, az MTA Sztaki, az Evopro és az E-Group.

http://ww2.infovilag.hu/2017/09/25/eit-digital-kihivas-kezdoknek-csinos-jutalommal

További megjelenés:

http://insiderblog.hu/blogzine/2017/09/26/fel-millio-euros-europai-startup-versenyt-hirdet-az-eit-digital/

http://webradio.hu/hirek/gazdasag/otszazezer_euro_osszdijazasu_pan-europai_startup_versenyt_hirdet_az_eit_digital

https://www.beol.hu/gazdasag/otszazezer-euros-startup-versenyt-hirdet-az-eit-digital-1032585/

http://www.napi.hu/tech/nagy_lehetoseg_a_magyar_startupoknak.648024.html

https://www.heol.hu/gazdasag/otszazezer-euros-startup-versenyt-hirdet-az-eit-digital-875963/

https://www.elemzeskozpont.hu/otszazezer-euro-osszdijazasu-pan-europai-startup-versenyt-hirdet

http://www.erdon.ro/otszazezer-euro-osszdijazasu-pan-europai-startup-versenyt-hirdet-az-eit-digital/3628697

 

2017. szeptember 25. Magyar Épületgépészek Napja 2017 - részletes program

A rendezvény helyszínei: BME K, D és R épületek, a kapcsolódó laboratóriumokkal és szabad területekkel.

http://www.e-gepesz.hu/?action=show&id=17003

 

2017. szeptember 25. Facing Post-War Urban Heritage in Central and Eastern Europe

Október 6-án kezdődik, a BME Urbanisztika Tanszék által még 2015-ben elindított, a közép-kelet európai térség építészettudományi doktori kutatói és intézményei közti nemzetközi együttműködést ösztönző "DOCONF" sorozat második eseménye, a "Szembenézni a háború utáni városi örökséggel Közép és Kelet-Európában" című konferencia.

http://epiteszforum.hu/facing-post-war-urban-heritage-in-central-and-eastern-europe

 

2017. szeptember 26. Átadták az idei Gyurós Tibor díjakat

Az év IKT-menedzsere Szigetvári József, a szallas.hu ügyvezetője lett; az év IKT innovációja a Tresorité, IKT-projektje a NAV e-SZJA rendszere; a digitális oktatás nagykövete Dr. Jakab László, a BME dékánja.

http://www.marketinginfo.hu/hirek/article.php?id=47505&referer_id=rss

 

2017. szeptember 26. Jövőre már magyar szolárcserepet is vásárolhatunk

A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. szolárcserép fejlesztésébe kezdett, a tetőcserép felületébe integrált napelemek kifejlesztésében együttműködnek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME), az új cserép jövőre kerülhet kereskedelmi forgalomba  - jelentette be a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten

http://www.delmagyar.hu/gazdasag/jovore_mar_magyar_szolarcserepet_is_vasarolhatunk/2533850/

További megjelenés:

http://www.origo.hu/gazdasag/20170926-szolarcserepet-fejleszt-a-terran-tetocserep-gyarto-kft.html

https://forbes.hu/uzlet/napelemes-tetocserepet-dob-piacra-egy-magyar-ceg/

http://index.hu/tech/2017/09/26/tetocserepbe_epitett_napelemet_fejleszt_egy_magyar_ceg/

http://www.kisalfold.hu/gazdasag/jovore_mar_magyar_szolarcserepet_is_vasarolhatunk/2533850/

http://www.portfolio.hu/vallalatok/jon-a-magyar-napelemes-tetocserep.263283.html

http://iszolnok.hu/2017/09/26/szolarcserep-fejlesztesebe-kezdett-a-terran-tetocserep-gyarto-kft/

https://www.vg.hu/vallalatok/szolarcserepet-fejleszt-a-terran-tetocserep-626327/

http://www.piacesprofit.hu/klimablog/napelemes-tetocserepet-fejlesztett-ki-a-magyar-csaladi-vallalkozas/

http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=142548

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/jovore-mar-kaphato-lesz-a-magyar-napelemes-cserep/

http://nrgreport.com/cikk/2017/09/26/szolarcserepet-fejleszt-egy-magyar-ceg

http://kamaraonline.hu/cikk/javult-a-fizetesi-fegyelem

http://kamaraonline.hu/cikk/sulyos-birsaggal-es-plusz-koltseggel-jarhat-a-szabalytalan-lakasfelujitas

http://amiotthonunk.hu/aktualis/10070-napelemes-tetocserep-a-terrantol

http://www.alternativenergia.hu/jon-a-napelemes-magyar-tetocserep/81070

 

2017. szeptember 26. Molnár Áron a világ ifjú tudósainak élvonalában

Tovább jutott a világdöntőbe Molnár Áron (a képen), a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium végzett diákja, a Műegyetem hallgatója az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyén. A Tallinban ma véget ért megmérettetésen 38 ország legjobbjai vettek részt.

http://ww2.infovilag.hu/2017/09/26/molnar-aron-a-vilag-ifju-tudosainak-elvonalaban

További megjelenés:

http://24.hu/tudomany/2017/09/26/eszveszejto-magyar-siker-kijutott-a-tudomanyos-versenyek-olimpiajara-a-bme-hallgatoja/

http://www.hirado.hu/2017/09/26/kiemelkedo-magyar-eredmenyek-szulettek-a-fiatal-tudosok-versenyen/

http://www.zetapress.hu/kulfold/81659

http://promenad.hu/cikk/3d-nyomtatott-holdbazis-181853