Falling Walls, Masters súlyemelő Eb, nyelvtanulás

Az online sajtó hírei a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről  2018. június 13. és június 20. között.

2018. június 13. A Terrán ügyvezetője lett Az Év Üzletembere

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elektronikus Eszközök Tanszékével partnerségben tavaly elindult a napelemes tetőcserép fejlesztése is, amely egyedülálló Terrán innováció. „Jó úton haladunk, hiszen Az Év Üzletembere Díjon kívül a „Best Buy Award”-ot is elnyertük, azaz 2017-ben a vásárlók a Terránt nevezték meg a legjobb ár-érték arányú tetőcserépmárkának Magyarországon” – mondta Gódi Attila.

http://profitline.hu/A-Terran-ugyvezetoje-lett-Az-Ev-Uzletembere-379779

További megjelenés:

https://forbes.hu/uzlet/romaniaban-nyit-gyarat-a-terran/

 

2018. június 13. Egy fiatal egyetemista megváltoztatná a cukorbetegek életét

Diabéteszmonitorozó alkalmazással vesz részt Magyarország a Falling Walls Lab novemberi nemzetközi döntőjében, Berlinben – közölte a hazai versenyt lebonyolító – közölte a hazai versenyt lebonyolító Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A második helyezett Fülöp Ádám (BME) előadása egy vak és gyengénlátó emberek számára kifejlesztett olvasó szerkezetet mutatott be, amely segítségével az írott szöveg Braille-írássá konvertálódik, így visszaadva a látássérültek számára az olvasás örömét.A dobogó harmadik fokán álló Dávid Bálint (BME) projektje témájául a laporoszkópia forradalmasítását választotta. Az általa megálmodott szerkezetnek köszönhetően a sebész műtét közben információkat kap a beteg állapotáról, ezzel megkönnyítve számára a megfelelő beavatkozás kiválasztását.

http://hvg.hu/tudomany/20180613_falling_walls_lab_budapest_donto_nyertes_projektek

További megjelenés:

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/cukorbeteg-magyartalalmany-diabtrend-havlikkaroly/

http://hir6.hu/cikk/139896/egy_egyetemista_megvaltoztatna_a_cukorbetegek_eletet

http://eduline.hu/felsooktatas/2018/6/14/Falling_Walls_Lab_innovacios_verseny_XT3NE1

http://gyartastrend.hu/cikk/ledontottek_a_tudomany_falait_a_falling_walls_labon

https://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/uj_applikacio_segithet_a_cukorbetegeken/20180613151259

http://insiderblog.hu/blogzine/2018/06/18/ledontottek-a-tudomany-falait-a-falling-walls-lab-budapest-gyoztesei/

 

2018. június 14. Masters súlyemelő Eb Budapesten több mint 500 versenyzővel

Az eseményt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Sportközpontjában bonyolítják le, a MAFC és az Ózdi Súlyemelő FC közös rendezésében.

http://www.bumm.sk/sport/2018/06/14/masters-sulyemelo-eb-budapesten-tobb-mint-500-versenyzovel

További megjelenés:

http://propeller.hu/sport/3358335-budapesten-rendezik-masters-sulyemelo-eb-felezer-versenyzovel

http://www.erdon.ro/masters-sulyemelo-eb-budapesten-felezer-versenyzovel/3891551

https://www.szekesfehervar.hu/gyolcsos-ferenc-megnyerte-a-sulyemelo-masters-europa-bajnoksagot-budapesten

 

2018. június 13. Akinek az adat üzlet, költ is a biztonságra

Szilágyi György termékfejlesztésért felelős vezetővel a BME-n megrendezett Business & Technology konferencián tartott előadása után beszélgettünk. „A nagyvállalatoknál sokkal erősebb tudatosságot és hajlandóságot látok, hogy az IT biztonsággal foglalkozzanak. A kis- és középvállalkozásoknál erre jóval kevesebb figyelem jut – mondta Szilágyi György. – Bármilyen rendszert kiépíthet az IT, ha az nem felhasználóbarát. A beszerzéseknél ez az egyik utolsó szempont. Az teljesen egyértelmű dolog, hogy aki a beszerzést végzi, arra törekszik, hogy a személyes karrierkockázatát minimálisra szorítsa le, emiatt az iparágban leginkább elterjedt megoldásokat fogja választani.”

http://kreativ.hu/cikk/akinek_az_adat_uzlet__kolt_is_a_biztonsagra

 

2018. június 18. Robotinas az okosgyárban

A számítógépgyártó Dellel, valamint a felhőre optimalizált analitikai és gép tanulást segítő szoftvermegoldásokat szállító Clouderával közösen megalkotott referenciaarchitektúrája májusban megjelent a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által működtetett Ipar 4.0 Technológia Központban.

http://gyartastrend.hu/cikk/robotinas_az_okosgyarban

További megjelenés:

https://bitport.hu/egy-fiatal-magyar-startup-elavult-gyartouzemeket-okosit

http://www.linemonitor.hu/gyartas-automatizalas/intelligens-gyartas/mesterseges-intelligencia-a-gyartasban-20180619

http://www.techmonitor.hu/piacmonitor/elemezes-velemeny/mesterseges-intelligencia-a-gyartasban-20180619

 

2018. június 16. Kerekesszék és pénzügyek, úgy is lehet ügyfelet szerezni, hogy egyszerűen hagyjuk bejönni az ajtón

Az OTP a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal, a BME Beszédtechnológia és Intelligens Interakciók Laboratóriumával és a Kézenfogva alapítvánnyal együttműködve tett egy nagy lépést ennek irányában.

https://fintechradar.hu/befektetes/0618/ugy-lehet-ugyfelet-szerezni-hogy-egyszeruen-hagyjuk-bejonni-az-ajton/

 

2018. június 18. Újabb energiaköveteket választottak a MEKH pályázatán

A szakmai zsűri végül három olyan hallgatót választott ki, akik Energiakövetként egy ország szupertanárai lehet Dubai Gergely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnöki mesterképzési szak, I. évfolyam

http://www.energiainfo.hu/ujabb-energiakoveteket-valasztottak-mekh-palyazatan/

További megjelenés:

http://magyarhirlap.hu/cikk/121090/Egyetemista_energiakovetek_a_diakok_szemleletformalasaert

http://nrgreport.com/cikk/2018/06/19/megvannak-2018-energiakovetei

 

2018. június 19. Meg kell tanulni jól tanulni az idegen nyelveket

A lapunknak nyilatkozó Kiszely Zoltán, aki a BME nyelvvizsgaközpont vezetője, többek között abban látja a probléma gyökerét, hogy sok diák nem tanulja meg azt, hogyan kell nyelvet tanulni, majd szinten tartani a megszerzett tudást. Az is fontos lenne a szakértő szerint, hogy a közoktatásban a nyelvtanítás ne nyelvtan-, hanem beszédközpontú legyen.

https://magyaridok.hu/belfold/meg-kell-tanulni-jol-tanulni-az-idegen-nyelveket-3209053/

 

2018. június 19. Megközelítette a 460 ezret a cégkaput használók száma

A 9,434 milliárd forint értékű fejlesztésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Idomsoft Zrt., a KDIV Kft. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség vesz részt. Az elektronikus ügyintézésről szóló 2015-ös törvény idén január 1-jétől kötelezi a gazdálkodó szervezeteket elektronikus kapcsolattartásra az állami szervekkel.

http://www.debreceninap.hu/orszag/2018/06/19/megkozelitette-a-460-ezret-a-cegkaput-hasznalok-szama/

További megjelenés:

http://jogaszvilag.hu/rovatok/cegvilag/mar-csaknem-460-ezren-hasznaljak-a-cegkaput

http://makronom.mandiner.hu/cikk/20180620_nisz_zrt_megkozelitette_a_460_ezret_a_cegkaput_hasznalok_szama

https://www.vg.hu/kozelet/jog/csaknem-felmillio-ceg-hasznalja-mar-a-cegkaput-963582/