Professzori székfoglaló, BME-Rangsor, Online Nyílt Hét

Az online sajtó hírei a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről 2020. november 18. és november 24. között.

bme.hu - 2020.11.18.

„A műegyetemi kiválóságok erősítik a BME hazai és nemzetközi presztízsét”

Virtuálisan kapták meg okleveleiket a rangos hazai és nemzetközi pályázatokon részt vevő műegyetemi nyertesek, ami után online székfoglaló előadást tartott a BME 5 új egyetemi tanára. A közelmúltban megjelent nemzetközi felsőoktatási rangsorban a Műegyetem kitűnően szerepelt. Akik kiválóságát a mai ünnepség elismeri, a jövő előkelő helyezéseinek megalapozói lesznek – emelte ki köszöntőjében Józsa János rektor a Magyar Tudomány Ünnepe „Jövőformáló tudomány” országos programsorozat keretében rendezett „Akikre büszkék vagyunk – tudományos kiválóságaink 2020” online díjátadó és professzori székfoglaló ünnepségen. Az eseményt negyedik alkalommal szervezték meg, de a pandémia miatti korlátozó intézkedésekre tekintettel idén először átkerült a digitális térbe. Az akadémikus ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a március óta tartó járványügyi veszélyhelyzethez lassanként hozzászoktak a BME polgárai, amit időnként ezért már nem is éreznek rendkívülinek. (….)

https://www.bme.hu/hirek/20201118/A%20_muegyetemi_kivalosagok_erositik%3A_a_BME_hazai_es_nemzetkozi_presztizset

 

bme.hu- 2020.11.20.

Vezető helyen a BME a hazai felsőoktatási rangsorokban

A HVG felmérése minden eddiginél előkelőbb helyen, országosan másodikként rangsorolta a Műegyetemet, a hallgatói és oktatói kiválóság alapján, a Figyelő listáján pedig az egyes tudományterületi összesítésekben teljesített jól. „A BME kiválóságát idén is kifejezik a rangsorokban elért helyezései, amelyek az oktatók és a hallgatók teljesítményének egyaránt köszönhetők. Az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya, valamint a tudományos fokozatot szerzett tanárok száma alapján is előkelő helyen végzett a listákon a Műegyetem” – mondta Józsa János rektor az intézmény eredményeiről.(…)

http://www.bme.hu/hirek/20201120/Vezeto_helyen_a_BME_a_hazai_felsooktatasi_rangsorokban

 

eduline.hu - 2020-11-20

Itt a HVG 2021-es felsőoktatási rangsora: ezek a legjobb egyetemek és főiskolák

Az elmúlt évek rangsorait nézve nem meglepő módon idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti a HVG 2021-es felsőoktatási rangsorát. Azonban a friss listán komoly helyezést zsebelt be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is. Újságárusoknál a HVG Diploma 2021 kiadványa.

 

http://eduline.hu/felsooktatas/20201120_HVG_Diploma_rangsor_2021

http://eduline.hu/kozoktatas/20201120_het_hirei

https://www.nyugat.hu/cikk/hvg_2021_egyetemi_rangsor_felsooktatas_elso_tiz

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/itt-a-friss-ranglista-ezek-a-legjobb-egyetemek-magyarorszagon/

https://24.hu/belfold/2020/11/20/egyetem-rangsor-elte/

 

Tudományos, innovációs és egyéb hírek a Műegyetemről

bme.hu-2020.11.24.

Jövőformáló újításokkal ismerkedhetnek meg a felvételizők a BME Online Nyílt Héten

Csaknem száz virtuális eseményen mutatkoznak be a Műegyetem alap- és mesterképzései 2020. november 27. és december 4. között. Az érdeklődők emellett a jövő technológiáiról is hallhatnak. A digitális térbe költözött előadásokkal indul a BME Online Nyílt Hét  2020. november 27-én. Az interaktív eseménysorozat célja a felsőoktatási felvételi jelentkezést tervező középiskolások tájékoztatása az intézmény sokszínű képzési kínálatáról, benne a nemzetközi részképzésekről, a kari hallgatói önkormányzatok tevékenységéről, valamint a közösségi kezdeményezésekről és sportlehetőségekről. A rendezvényre mind a nyolc kar saját programokkal készül, emellett az egyetem Idegen Nyelvi Központja, valamint Sportközpontja is bemutatkozik.(…)

http://www.bme.hu/hirek/20201124/Jovoformalo_ujitasokkal_ismerkedhetnek_meg_a_felvetelizok_a_BME_Online_Nyilt_Heten

 

 

bme.hu-2020.11.25.

Gyerekegyetem Plusz: Fizikai kísérletek otthon, csináld utánam!

Az online térbe költözött program a nézőit lakásban is elvégezhető tudományos vizsgálódásokra buzdítja. „Tudós eleink által kitaposott úton kell továbbmennünk nekünk is: a megfigyelést kövesse a kísérlet, majd az elméletgyártás, és végül ennek ellenőrzése” – foglalta össze a fizikai gondolkodás lényegét Härtlein Károly, a BME Természettudományi Kar (TTK) Fizikai Intézetének közelmúltban Pro Urbe Újbuda-díjjal kitüntetett mesteroktatója, aki a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben sem mondott le az igényes ismeretterjesztésről és a fiataloknak szóló izgalmas, kreatív bemutatóról.

http://www.bme.hu/hirek/20201125/Gyerekegyetem_Plusz_Fizikai_kiserletek_otthon_csinald_utanam

 

bdpst24.hu - 2020-11-19

UNICEF: Milliókkal nőhet az alultáplált kisgyerekek száma a COVID miatt

(...) Többek között kék fényben úszik majd a Szabadság-szobor, a Müpa, a Duna Aréna és a Puskás Aréna, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egy-egy épülete, a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómja továbbá a Debrecenben a Nagyerdei Stadion, a Nagyerdei Víztorony, a tatai Fellner Jakab Kilátó és a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó. (...)

https://bdpst24.hu/2020/11/19/unicef-milliokkal-nohet-az-alultaplalt-kisgyerekek-szama-a-covid-miatt/

http://www.bme.hu/hirek/20201120/A_gyermekjogok_vilagnapjan_iden_is_kek_szinben_pompazik_a_BME_Q_epulete

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/milliokkal-nohet-az-alultaplalt-kisgyerekek-szama-a-covid-miatt/nkr4j4b

https://infostart.hu/kultura/2020/11/19/egy-egesz-generacio-jovoje-kerult-veszelybe-a-covid-miatt

https://nepszava.hu/3099803_egy-egesz-generaciot-fenyeget-a-koronavirus

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kekbe-borult-az-orszag-a-gyermekek-vilagnapjan/

https://hvg.hu/elet/20201120_Kekbe_borulnak_ma_este_a_varosok

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-kek-szin-uzenetet-hordoz-4732516/

 

24.hu - 2020-11-22

Magyar matematikus is segíthet a klímaváltozás vizsgálatában

ifj. Székelyhidi László, a Lipcsei Egyetem szakértője a matematika azon szeletével foglalkozik, amely a meteorológia és a klímakutatás számára is igen hasznos lehet. A kutató nyerte idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez fűződő Neumann professzori címet, így már hivatalos kapcsolata is van a magyarországi egyetemmel.(…)

https://24.hu/tudomany/2020/11/22/ifj-szekelyhidi-laszlo-matematikus-lipcsei-egyetem/

 

autopro.hu - 2020-11-18

A BME közreműködésével készítenék fel a jövőre az autóipari dolgozókat

(...) A tagok között szerepel például az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA), három autógyártó, melyek a Volkswagen, a Renault Csoport és a Hyundai, míg hazánkat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) képviseli. Sokba fog kerülni, de így is megéri A program keretében évente az autóipari dolgozók 5 százalékát, vagyis mintegy 700 ezer főt fognak képzésben részesíteni. (...)

https://autopro.hu/hr/a-bme-kozremukodesevel-keszitenek-fel-a-jovore-az-autoipari-dolgozokat/435031

 

objektivhir.hu - 2020-11-18

Digitális jövőkép a hazai közutakon

(...) Hogy ezek pontosan mit jelentenek, hol és hogyan kapcsolódik be a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az autonóm autóvezetés támogatásába, miért mondhatjuk el magunkról, hogy Európán belül is élen járunk a jármű és infrastruktúra közötti kommunikációs technológiák tesztelésében és kiépítésében, arról rendhagyó módon és a jelenlegi pandémiás helyzet miatt egy online workshopot tartott a Magyar Közút, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Commsignia – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (...)

http://www.objektivhir.hu/display/hir.php?hirid=56468

https://iotzona.hu/auto/digitalis-jovokep-a-hazai-kozutakon

https://www.civilhetes.net/digitalis-jovokep-a-hazai-kozutakon

 

bme.hu- 2020.11.19.

Siker a nemzetközi autóipari cégeknek inkubációs tesztkörnyezetet biztosító projektben

A BME részvételével megvalósult osztrák-magyar együttműködés világviszonylatban is egyedülálló lehetőséget nyújtott a teljesen önvezető járművek fejlesztéséhez. 2020. október végén sikeresen lezárult a “Központi rendszer architektúra fejlesztése autonóm jármű tesztek és működtetéshez kapcsolódó szolgáltatásokhoz (2019-2.1.14-ÖNVEZETŐ-2019-00001)” elnevezésű osztrák-magyar együttműködésben megvalósuló projekt, amelynek első nemzetközi eseménye idén február 18-án a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán rendezett projektindító találkozó volt. A konzorciumi formában megvalósult projekt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. konzorciumi együttműködésével a Magyar Közút, a Budapest Közút, az Ericsson, és a Magyar Telekom, valamint a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya partneri támogatását tudhatta maga mellett.

http://www.bme.hu/hirek/20201119/Siker_a_nemzetkozi_autoipari_cegeknek_inkubacios_tesztkornyezetet_biztosito_projektben

 

autopro.hu - 2020-11-23

Hihetetlen technológiai újdonsággal áll elő a Schaeffler Savaria

(...) Elkerülnék a tömeges elbocsátásokat Beszámoltunk róla, hogy egy új európai együttműködés indult azzal a céllal, hogy évente több százezer autóipari dolgozót képezzenek át. A program egyik partnere a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Végül pedig megírtuk, hogy egy amerikai cég hogyan használja a mesterséges intelligenciát a jelzőlámpák működésének, és általa a forgalom optimalizálására.(…)

https://autopro.hu/elemzesek/hihetetlen-technologiai-ujdonsaggal-all-elo-a-schaeffler-savaria-ez-tortent-a-47-heten/437185

 

startuponline.hu - 2020-11-24

Még jelentkezhetsz a régió egyetlen kiberbiztonsági inkubátor programjába!

(...) Az OXO Cybersecurity Lab a csapatok mentorálásán túl célul tűzte ki a kiberbiztonsági területen az innovációs kedv fokozását. Ennek érdekében októberben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem közreműködésében megszervezték az első felsőoktatási hallgatóknak szóló hackathont, melyen több mint 30 hallgató vett részt. (...)

https://startuponline.hu/meg-jelentkezhetsz-a-regio-egyetlen-kiberbiztonsagi-inkubator-programjaba/

startuponline.hu -2020-11-24

Izgalmas okosváros fejlesztésekkel indultak el a Startup Campus őszi inkubációs programjai

Tizenegy csapattal indultak a Startup Campus, az EIT Urban Mobility RIS HUB Magyarország és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures őszi inkubációs programjai, amelyekben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem szakmai partnerként vesz részt. A legjobb csapatok az inkubáció végén 20 milliós kezdőbefektetést szerezhetnek.

https://startuponline.hu/izgalmas-okosvaros-fejlesztesekkel-indultak-el-a-startup-campus-oszi-inkubacios-programjai/

https://bdpst24.hu/2020/11/24/izgalmas-okosvaros-fejlesztesekkel-indultak-el-a-startup-campus-oszi-inkubacios-programjai/

 

bme.hu-2020.11.19.

Műegyetemistáé az „Év információbiztonsági szakdolgozata”

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület rangos elismerését a VIK alapszakos diákja szerezte meg. „Egy olyan biometrikus sablonrendszert találtunk ki, amely az arcfelismerést a személyes adatok magas szintű védelme mellett valósítja meg” – foglalta össze szakdolgozata témájáról a BSc-kategória díjazottja, Toppantó Tamás, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) mérnök-informatikus hallgatója (szakdolgozatának címe: „Beépített adatvédelem vizsgálata biometrikus azonosítókat kezelő kamerás rendszerekhez” - szerk.), aki mentorával és konzulensével, Gulyás Gábor Györggyel, a VIK Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének tudományos munkatársával közösen dolgozott választott témáján. (…)

http://www.bme.hu/hirek/20201119/Muegyetemistae_az_Ev_informaciobiztonsagi_szakdolgozata

 

heol.hu - 2020-11-20

Az idei visszaesés után jövőre fellendülés várható az ingatlanfejlesztési piacon

(...) Az IFK Talentum 2020-díjat a HORUS – Ideiglenes tartózkodásra alkalmas város című pályamunka nyerte. A győztes pályázó csapat – a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának hallgatói – 800 ezer forint pénzjutalmat kap és kiutazhat 2021-ben a müncheni Expo Real világkiállításra. (...)

https://www.heol.hu/gazdasag/hazai-gazdasag/az-idei-visszaeses-utan-jovore-fellendules-varhato-az-ingatlanfejlesztesi-piacon-3185500/

http://hir6.hu/cikk/158572/az_idei_visszaeses_utan_jovore_fellendules_varhato

https://www.origo.hu/gazdasag/20201119-jovore-varhato-fellendules-az-ingatlanfejlesztesi-piacon.html

https://kamaraonline.hu/jovore-fellendules-varhato-az-ingatlanfejlesztesi-piacon/

 

magyarepitestechnika.hu - 2020-11-24

Tizedik alkalommal díjazzák az értéket az építészetben – indul az Év Homlokzata 2021 pályázat

(...) Az Év Homlokzata díj zsűritagjai: Jánosi János Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész, Dr. Tari Gábor PhD egyetemi docens, a BME Rajzi és Formaismereti Tanszék, Színdinamika Szakmérnöki Műhely, Vadász Bence Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész, valamint A nevezéseket az www.evhomlokzata.hu felületen keresztül lehet benyújtani 2021. április 30-ig. (...)

https://magyarepitestechnika.hu/index.php/palyazat/tizedik-alkalommal-dijazzak-az-erteket-az-epiteszetben-indul-az-ev-homlokzata-2021-palyazat/

 

urbanlegends.hu -2020-11-24

Veszélyes-e az 5G? Az MTA is beszállt a téma megvitatásába

(...) Nagy Lajos, a BME-VIK Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék tanszékvezetője elmondta, hogy biológus kollégákkal együtt folyamatosan vizsgálják a különféle elektromágneses sugárforrás-elrendezések – köztük a később bevezetendő 26 GHz körüli tartomány – hatását biológiai mintákon, így ha valahol túlzottan magas térerősség lép fel, ezt észlelik a kísérletekben. (...)

https://www.urbanlegends.hu/2020/11/veszelyes-e-az-5g-az-mta-is-beszallt-a-tema-megvitatasaba/

https://telex.hu/tech/2020/11/24/mta-5g-kutatas-megbeszeles

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201124/karos-az-5g-vagy-sem-az-mta-elmagyarazza-hogy-allunk-most-ezzel-458726

https://nepszava.hu/3100422_attekintette-az-mta-hogy-barat-vagy-ellenseg-az-5g

https://www.informed.hu/eletmod/kornyezet/5g:-barat-vagy-ellenseg-241339.html

https://24.hu/tech/2020/11/24/mta-5g-egeszsegugyi-hatasok/

https://hvg.hu/tudomany/20201124_mta_5g_vizsgalat_mobilhalozat_frekvencia

 

index.hu - 2020-11-23

Újra megrendezik a Kutatók éjszakáját

(...) A Kutatók éjszakája éppen tizenöt éve kezdődött 2005-ben a Fizika Évében. Akkor egy helyszínen, a Műegyetemen. 2005-ben a Fizika Évében a Műegyetem Fizikai Intézete adott otthont az első, és abban az évben egyetlen helyszínen a Kutatók éjszakájának.  (...)

https://index.hu/techtud/2020/11/23/kutatok_ejszakaja_tudomany_rendezveny_budapest/

 

greenfo.hu 2020-11-23

Sajtótájékoztatók Az Externáliáktól a fenntarthatóságig

A rovat kizárólagos támogatója Dátum: 2020. november 27. Helyszín: virtuális tér - internet A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtan Tanszéke ezúton szeretettel meghívja Önöket a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett jubileumi konferenciájára. (...)

https://greenfo.hu/sajtotajekoztatok/az-externaliaktol-a-fenntarthatosagig/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=az-externaliaktol-a-fenntarthatosagig

 

qubit.hu - 2020-11-21

Közel a fizika leghíresebb paradoxonjának megoldása – vagy mégsem?

(...) Az elmélet ismertetése egy képzelt párbeszéddel fejeződik be. Ha az űrhajós megkérdezi, biztosan kijut-e majd a fekete lyukból, arra igen a válasz. De ha azt is megkérdezi, hogyan, arra a válasz már az, hogy fogalmunk sincs.  Ezen írás szerzője ehhez még hozzáteszi: élve biztosan nem fog kijutni, mert a hatalmas gravitáció már azelőtt kioltja életét, hogy a fekete lyuk beszippantaná. A szerző fizikus, a BME és az ELTE címzetes egyetemi tanára.  (...)

https://qubit.hu/2020/11/21/kozel-a-fizika-leghiresebb-paradoxonjanak-megoldasa-vagy-megsem

 

bme.hu-2020.11.23.

Kiváló hallgatói teljesítmények az első online műegyetemi TDK-n

A koronavírus-járvány miatt a digitális térbe áthelyezett rendezvényre a tavalyinál is többen neveztek. „Az idei programon több mint 600 hallgató mutatta be tudományos eredményeit, ami nagyon örvendetes, mert a pandémia miatti távolléti oktatásra való átállás okán úgy véltük: a fiatalok nehezített körülmények között tudnak csak méréseket végezni, kísérletezni, ez pedig csökkenti majd a dolgozatok számát. Ha néhány tudományterületen volt is ilyenfajta visszaesés, többségében inkább a növekedés volt megfigyelhető. A művészeti szekcióknál, különösen a képzőművészetinél, ahol makettet, tervet, installációt kell bemutatni, online keretek között ugyancsak korlátozottak a lehetőségek, ezért ott több hallgató visszalépett. Reméljük, hogy lesz számukra egyéb kvalifikációs fórum pályaműveik ismertetésére” – összegezte a BME TDK közelmúltban lezajlott virtuális konferenciájának tapasztalatait a bme.hu-val Szilágyi Brigitta, az Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság új elnöke, hozzátéve: a mennyiséginél azonban fontosabb és örömtelibb a minőségi változás: az az általános tapasztalat, hogy a korábbi évekhez képest magasabb színvonalú munkákkal érkeztek a fiatal előadók.(…)  

http://www.bme.hu/hirek/20201123/Kivalo_hallgatoi_teljesitmenyek_az_elso_online_muegyetemi_TDK_n

 

jochapress.hu - 2020-11-18

Végső búcsú Dr. Hencsei Páltól

(...) A római katolikus szertartást vezető pap imái mellett több megszólalásra is lehetőség adódott. Dr. Nyulászi László, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a munkában eltöltött közös évtizedekre emlékeztetve nyomatékkal szólt arról a magas színvonalú, igen tartalmas és elmélyült szakmai tevékenységről, amely a most eltávozott professzort egészen az utolsó időkig jellemezte. (...)

http://jochapress.hu/vegso-bucsu-dr-hencsei-paltol/

 

Idegen nyelvű hírek a Műegyetemről

dailynewshungary.com - 2020-11-23

These are currently the best universities in Hungary

(...) The second-best university is the Budapest University of Technology and Economics, but this institution has a different profile compared to ELTE. BME is also in Budapest, and it is the leader of the Hungarian technical higher education.  It has more than 110 departments and institutes operating within the structure of eight faculties. (...)

https://dailynewshungary.com/these-are-currently-the-best-universities-in-hungary/