Tanévnyitó, Egyetemi Napok, Év Háza 2021, Goldmann menza

Az online sajtó hírei a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről 2021. szeptember 08. és szeptember 15. között.

bme.hu-2021.09.06.

„AZ OKTATÁS, A KUTATÁS ÉS AZ ÚJÍTÓ INNOVÁCIÓ EGYSZERRE JELEN VAN EGYETEMÜNKÖN”

Ünnepélyes keretek között és prominens vendégek jelenlétében elkezdődött a Műegyetem 240. tanéve.

A BME első elődintézményének közel két és fél évszázados alapítási évfordulóját és a Műegyetem mintegy negyed évezredes történetét is ünnepli 2021 szeptemberétől.

„Az oktatás, a kutatás és az újító innováció egyszerre jelen van egyetemünkön, hiszen a BME jövőformáló egyetem, közel két és fél évszázada határozzuk meg azokat a technológiai és műszaki újításokat, melyek hazánk és sokszor a világ működését formálják” – hangzott el Czigány Tibor, a BME rektora tanévnyitón elhangzott köszöntő beszédében. Az egyetem első éves hallgatóit az alábbi szavakkal üdvözölte: „Legyenek büszkék arra, hogy felvételt nyertek a Műegyetemre, hiszen a BME-n kiemelkedően magas a felvettek átlagpontszáma. Egyetemünk nemzetközi elismertsége, a nemzetközi rangsorokban elfoglalt helye is imponáló, mert a világ egyetemeinek első 5%-ban vagyunk. Nem véletlen, hogy 3000 külföldi hallgató tanul nálunk, és számuk évről-évre növekszik.”

https://www.bme.hu/hirek/20210903/Az_oktatas_a_kutatas_es_az_ujito_innovacio_egyszerre_jelen_van_egyetemunkon

 

Egyéb megjelenések:

http://startuponline.hu/jubileumi-240-tanevnyito-a-muegyetemen/

 

 

bme.hu-2021.09.08.

„A MŰEGYETEM MINDIG MEG TUDOTT ÚJULNI AZ ELMÚLT 240 ÉVBEN”

Hagyományteremtő céllal közös vezetői tanévnyitó munkaértekezletet tartott a BME rektora és kancellárja.

A karok, a tanszékek, a Kancellária és egyéb szervezeti egységek mintegy másfélszáz vezetője kapott meghívót a BME rektora és kancellárja által hagyományteremtő céllal szervezett közös tanévnyitó munkaértekezletre, amelyen az új tanév feladatait, az intézmény közeli és távolabbi céljait, valamint aktuális kérdéseit mutatták be, és a kollégák kérdéseire is válaszoltak.

Czigány Tibor rektor és Kotán Attila kancellár közös prezentációban vázolta az aktuális helyzetképet az intézményről, és beszélt a tervekről, a megoldandó feladatokról. (…)

https://www.bme.hu/hirek/20210908/A_Muegyetem_mindig_meg_tudott_ujulni_az_elmult_240_evben

 

 

bme.hu-2021.09.14.

DÜBÖRÖGVE TÉR VISSZA A BME EGYETEMI NAPOK!

Szeptember 14. és 16. között rendezik meg Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválját, ahol a hazai zenei világ kedvelt előadói és az elmúlt évek felfedezettjei lépnek fel.

Haverok, buli, összetartozás, BME Egyetemi Napok – az egyetemi és fesztiválérzés közös ereje! 4 színpadon és további 2 zenés helyszínen közel 60 koncerten lépnek fel a különböző zenei stílust képviselő előadóművészek a 2021. szeptember 14. és 16. között megrendezendő DORKO BME Egyetemi Napok rendezvényen. A pandémia miatt tavaly elmaradt szórakoztató esemény idén új névvel és megújult erővel tér vissza a műegyetemi hallgatói közösség szórakoztatására. A fesztiválegyetemet a lágymányosi kampusz területén, az Infoparkban rendezik meg. (…)

https://www.bme.hu/hirek/20210914/Duborogve_ter_vissza_a_BME_Egyetemi_Napok

 

Egyéb megjelenések:

https://welovebudapest.com/cikk/2021/9/9/szabadido-kraft-sorfesztival-posztfelnott-kiallitas-budapest100-programajanlo-09-09-15

 

Tudományos, innovációs és egyéb hírek a Műegyetemről

 

kamataonline.hu-2021.09.14.

Újabb partnerség a hazai high-tech ipar megerősítéséért

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a világ egyik élenjáró műszaki minősítő és fejlesztő cégével, a TÜV Rheinland vezetőivel tárgyalt a vállalat lehetséges további magyarországi beruházásairól Kölnben. A megbeszélésen részt vett Szalay Zsolt professzor, a Műegyetem tanszékvezetője. (…)

https://kamaraonline.hu/ujabb-partnerseg-a-hazai-high-tech-ipar-megerositeseert/

 

Egyéb megjelenések:

https://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/20210910-ujabb-partnerseggel-erosodik-a-hazai-high-tech-ipar

https://www.itbusiness.hu/technology/kozigazgatas_n/partnerseg-a-hazai-high-tech-ipar-megerositeseert

https://www.hirextra.hu/2021/09/09/ujabb-beruhazast-hozhat-a-tuv-rheinland/

https://webradio.hu/hirek/belfold/itm-ujabb-partnerseg-a-hazai-high-tech-ipar-megerositeseert

https://computerworld.hu/uzlet/nalunk-embertelenitik-el-a-mezogazdasagot-299240.html

https://novekedes.hu/hirek/ujabb-partnerseg-a-hazai-high-tech-ipar-megerositeseert

https://autopro.hu/gazdasag/tuv-partnerseggel-erosodik-a-hazai-high-tech-ipar/544845

https://www.dehir.hu/gazdasag/tuv-rheinland-ujabb-partnerseg-a-hazai-high-tech-ipar-megerositeseert/2021/09/09/

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2021/09/tovabb-erosodhet-a-hazai-high-tech-ipar

https://hir.ma/kozlekedes/itm-ujabb-partnerseg-a-hazai-high-tech-ipar-megerositeseert/775673

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/itm-ujabb-partnerseg-a-hazai-high-tech-ipar-megerositeseert-5566307/

http://www.sajomente.hu/reszletek/hirek/116914

 

 

eseménymenedzser.hu-2021.09.08.

ITBUSINESS AWARD 2021 – TOP 25

Idén is összeállította az év legsikeresebb ICT-menedzsereinek TOP 25-ös listáját az ITBUSINESS, amelyet hagyományosan az INSIDE ITB szezonnyitó rendezvény díjátadó estjén hozott nyilvánosságra – az ITBUSINESS AWARD győzteseivel egyetemben.

Az év legsikeresebb ICT-menedzsere díjat megosztva Csányi Péter és Jászai Gellért kapta, míg a kiadó által alapított szakmai díjakat az RG-Net, a BME & Nokia, valamit a MedInnoScan nyerték el.(…)

Az ITBUSINESS AWARD projektfejlesztés kategóriájának győztese a BME & Nokia konzorcium lett a telekommunikációs működési anomáliák jelzéséről szóló pályázatukkal. (…)

https://esemenymenedzser.hu/esemeny-2/esemenyek-rendezvenyek/item/30893-itbusiness-award-2021-top-25.html

 

Egyéb megjelenések:

https://www.itbusiness.hu/technology/cegvilag_n/itbusiness-award-2021---az-innovacio-diadala

https://www.itbusiness.hu/technology/cegvilag_n/csanyi-peter-es-jaszai-gellert-megosztva-nyerte-el-az-ev-legsikeresebb-ict-menedzsere-2021-dijat-

 

 

bitport.hu-2021.09.13.

Electrosub: Digitalizációs kényszer az elektronikai iparban

Két év után ismét várja látogatóit az Electrosub. Szeptember 28-30-án az elektronikai ipar és az ipar 4.0 kapcsolatáról lesz szó a Lurdy Házban. (…) A konferencia nyitó előadását Charaf Hassan egyetemi tanár, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja tartja Új szakma születik: Digital Coach képzés az Ipar 4.0 szolgálatában címmel. Az előadás többek között megoldási javaslatokat vázol fel a digitalizáció egyik legnagyobb akadályának, a szakemberhiánynak a felszámolására. A dékán bemutatja a nemzetközi összefogással szerveződő új, ún. digital coach képzést is. Ők lesznek azok a jövőbeni szakemberek, akik látják az üzleti igényeket, de kellő mélységben ismerik a gyártási folyamatokat is. (…)

https://bitport.hu/electrosub-digitalizacios-kenyszer-az-elektronikai-iparban

 

Egyéb megjelenések:

http://www.jovogyara.hu/electrosub-digitalizacios-kenyszer-az-elektronikai-iparban.html

https://www.muszaki-magazin.hu/2021/09/13/electrosub-digital-coach/

http://www.mernokkocsma.hu/programgyar-ajanlo/uj-szakma-szuletik-digital-coach-kepzes-az-ipar-4-0-szolgalataban-20210908

http://www.autogyar.hu/rendezveny-esemeny/uj-szakma-szuletik-digital-coach-kepzes-az-ipar-4-0-szolgalataban-20210908

http://www.techmonitor.hu/szakember/kepzes-oktatas/uj-szakma-szuletik-digital-coach-kepzes-az-ipar-4-0-szolgalataban-20210908

 

 

mta.hu-2021.09.09.

„Bolyaisok” – Molnár György pedagógus, oktatáskutató, mérnöktanár

Hogyan lehet a tanítási-tanulási folyamatba úgy bevonni a hallgatókat, hogy az előadás alatt használják a mobiltelefonjukat, de a figyelmük végig fennmaradjon? Milyen eszközök és technológiák segítségével motiválhatók a fiatal generációk, a digitális nemzedékhez tartozó diákok? Hogyan tehető hatékonyabbá a tanulás, hogyan érhetünk el jobb eredményeket? Ezekre a kérdésekre keresett választ az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának támogatásával Molnár György, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Műszaki Pedagógia Tanszékének docense. Kutatásai ismertetésével folytatjuk a legkiválóbb „bolyaisokat” bemutató sorozatunkat. (…)

https://mta.hu/mta_hirei/bolyaisok-molnar-gyorgy-pedagogus-oktataskutato-mernoktanar-111558

 

 

autoszektor.hu-2021.09.11.

Titkos tesztek a kémmentes zónában

Monumentális beruházás, izgalmas pályákkal, autókkal, emberekkel.

Egyre több új résszel gyarapodik a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya komplexum, melynek csapata izgalmas programokat szervez tehetséges mérnököknek, profi sportolóknak, autóversenyzőknek és csapatoknak, melyeknek valóságos Kánaán a kétszázhatvan hektáros terület.(…)

A ZalaZONE K&I, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, és a M1RA kutatócsoportjainak együttműködésében megvalósuló program keretében a M1RA csapatnak lehetősége nyílt egy világszínvonalú hazai tesztpályán az autóversenyek felkészüléséhez fontos kutatási-fejlesztési tesztek biztonságos körülmények között való teszteléséhez.

 Fejlesztés és kutatás

A ZalaZONE és a BME kutatói végre magyarországi helyszínen is megfelelő szakmai környezetben tudnak kompetens mérnöki háttértámogatást nyújtani az autósport legfrissebb fejlesztéseinek kipróbálásához. A kutatási együttműködés legfontosabb célja, hogy felkeltse a mérnöki pálya és az autósport iránt érdeklődő fiatalok figyelmét, és népszerűsítse, vonzóvá tegye a műszaki pályát, ahol innovatív környezetben csúcstechnológiát képviselő járművek között szerezhetnek világszínvonalú és biztos jövőt megalapozó elméleti, valamint gyakorlati tudást, végzettséget.(…)

https://www.autoszektor.hu/hu/content/titkos-tesztek-kemmentes-zonaban

 

 

mmk.hu-2021.09.10.

A Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat tisztújító taggyűlése

Az ülés kezdetén köszöntőt mondott Wagner Ernő, az MMK elnöke, dr. Baranya Sándor, a BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Tanszékének vezetője, valamint Lábdy Jenő, az OVF műszaki főigazgató-helyettese.

Tisztújító taggyűlést tartott szeptember 9-én a kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozata.

Az elnökség, valamint a szakértői testület beszámolójának elfogadását követően a Signum Aquae-díjak átadása következett. 2020-ban Signum Aquae-díjban részesült Buchberger Pál és Hullay Gyula. 2021-ben Signum Aquae díjban részesült Novák Gyula, a tagozat leköszönő elnöke, valamint Fekete György. (…)

https://www.mmk.hu/informaciok/hirek/vizgazdalkodasi-tagozat-tisztujito-20210910

 

 

mmk.hu-2021.09.15.

Megtartotta beszámoló és tisztújító taggyűlését a Geodéziai és Geoinformatikai Tagozat

Házigazdaként dr. Takács Bence köszöntötte a taggyűlést, majd Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara júliusban megválasztott elnöke ismertette a kamara előtt álló feladatokat.

Mérsékelt érdeklődés mellett tartotta tisztújító taggyűlését szeptember 11-én a tagozat. A BME Általános és Felsőgeodézia Tanszéken, az Oltay teremben sajnálatosan kevesen, 44 tag és három vendég jelent meg. Házigazdaként dr. Takács Bence köszöntötte a taggyűlést, majd átadták a tagozati díjakat. A Hazay-díjat ketten kapták meg: Kunfalvi János, a Geodézia Kft. Szekszárd vezetője, és dr. Takács Bence a BME docense. A diplomadíj pályázatra 5 munkát nyújtottak be, kettőt díjaztak, Hrutka Bence Péter (BME, MSc) „Pontfelhő automatizált feldolgozásának vizsgálata ingatlan-nyilvántartási térkép előállítása során” és Mayer Christoph (BME BSc) „Útburkolat ellenőrző, minősítő mérése drón fotogrammetriával” című dolgozatát. A további három pályázó Bor Gabriella (GEO BSc) „Digitális légifényképező kamerák kalibrációi”, Horváth Viktor Győző (BME BSc) „Road Damage Detection Using Deep Neural Network Based on Smartphone Imagery” és Zsiger Georgina (GEO BSc) „Földmérési díjszabások elemzése, saját tervezet készítése” díszoklevelet kapott. (….)

https://www.mmk.hu/informaciok/hirek/geodezia-tisztujito-20210915

 

 

novekedes.hu-2021.09.10.

77 milliárd forint áll rendelkezésre a hazai víziközművek fejlesztésére

Nemrégiben nyílt meg a jelentős keretösszegű pályázat az önkormányzatok és szolgáltatók előtt a víz- és szennyvízkezelő rendszerek fejlesztésére, korszerű, környezetbarát és hatékony kialakítására. Ehhez igazodva egy új ágazati kezdeményezéssel, a KÉK – Közmű Értékelési Keretrendszer felállításával pedig olyan minőség-ellenőrzési rendszer lesz alkalmazható, amely biztosítja, hogy ezek a pénzek a lehető leghatékonyabban, a későbbiekben is fenntartható beruházásokra legyenek elköltve. A szakmai konferencia keretében adták át a KÉK Minősítést az annak elsőként megfelelő önkormányzatnak.(…) Ilyen értelemben a KÉK, amelynek kidolgozásában és alkalmazásában számos ágazati szakember mellett a Budapesti Műszaki Egyetem is részt vesz, egy új, különösen hatékony eszköz az önkormányzatok kezében, amire kellő tudatossággal támaszkodhatnak a források megszerzése és a fejlesztések megvalósítása során.(…)

https://novekedes.hu/hirek/77-milliard-forint-all-rendelkezesre-a-hazai-vizikozmuvek-fejlesztesere

 

Egyéb megjelenések:

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210910/77-milliard-forint-all-rendelkezesre-a-hazai-vizikozmuvek-fejlesztesere-500064

https://profitline.hu/77-milliard-forint-all-rendelkezesre-a-hazai-vizikozmuvek-fejlesztesere-426569

https://uzletem.hu/palyazat/kek-biztositek-77-milliard-forintnyi-vizikozmu-fejlesztesre/rsslink/rss2

https://index.hu/gazdasag/2021/09/09/uj-eszkoz-a-vizmuberuhazasok-elokeszitesehez/

https://bdpst24.hu/77-milliard-forint-all-rendelkezesre-a-hazai-vizikozmuvek-fejlesztesere/

 

 

hírbalaton.hu-2021.09.14.

Őszintén a Balatonról: fókuszban a Balaton tápanyagterhelése

A 2019-es őszi algavirágzás óta sokszor napirendre kerül a balatoni algakérdés. Az idei nyár sem volt algamentes, többször is az egészségügyi határértéket meghaladó klorofill koncentrációt mértek a nyugati öbölben. Az algák szaporodásához tápanyagra van szükség és általában a foszfor az az elem, ami meghatározza szaporodásuk mértékét. Balatoni Limnológiai Kutatóintézet által szervezett tudományos előadóülésen,  2021. szeptember 21-én kedden 10 órától a Balaton tápanyagterhelése lesz a téma. (…) „A BALATON TÁPANYAGTERHELÉSE” TUDOMÁNYOS ELŐADÓÜLÉS PROGRAMJA (…) 10.35-10.55   A Balaton külső tápanyagterhelése: források, trendek és nagyságrendek Clement Adrienne (BME Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék) (…)

http://www.hirbalaton.hu/oszinten-a-balatonrol-fokuszban-a-balaton-tapanyagterhelese/

 

 

greeninfo.hu-2021.09.12.

Év háza 2021 pályázat díjátadója

(…) Hamarosan elérkezik a várva várt pillanat, hogy kihirdessük a 2021-es Év Háza pályázat nyerteseit! A legrangosabb hazai, független, szakmai építészeti pályázat ünnepélyes díjátadó eseményét, szeptember 22-én, szerdán  követhetik élőben az érdeklődők, ahol a zsűri a két abszolút fődíj mellett, két szakmai és öt támogatói különdíjat oszt ki, illetve megtekinthetők lesznek a pályaművek és köztük a közönségdíjasok is. Az ünnepélyes keretek között megrendezett eseményt online, a Build Communication Youtube csatornáján közvetítjük.
Időpont: 2021. szeptember 22. 19:00 (…) A díjazott pályaműveket méltatják a 2021. évi pályázat Bíráló Bizottságának tagjai (…) Dr. Tóth Elek DLA, a BME Magasépítési Tanszék címzetes egyetemi tanára (…)

http://greenfo.hu/sajtotajekoztatok/ev-haza-2021-palyazat-dijatadoja/

 

baon.hu-2021.09.14.

A hatékony tűzbiztonságról tanácskoztak a Lakitelek Népfőiskolán

A tűzvédelem áll a középpontjában annak a kétnapos konferenciának, amely kedden kezdődött a Lakitelek Népfőiskolán. (…) Elhangzott, hogy Pap Zoltán volt a magyar automatikus tűzjelzés atyja, számos újítás és találmány fűződik a nevéhez. Így például irányításával dolgozták ki és hozták létre a füstérzékelőkre alapozott tűzjelző-rendszert.

Megalkotta az úgynevezett impulzus üzemű protokollt, amely a téves riasztások csökkentését szolgálja. Ugyanakkor megszervezte a tűzjelző-tűzoltó berendezés és vagyonvédelmi riasztó képzést a BME Mérnök Továbbképző Intézettel együttműködve. (…)

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-hatekony-tuzbiztonsagrol-tanacskoztak-a-lakitelek-nepfoiskolan-4260623/

 

itbusiness.hu-2021.09.09.

Biztonságot teremteni az állampolgárok számára a digitális térben

Biztonságos Digitális Társadalom Innovációs Klaszter néven szakmai-tudományos szervezetek fogtak össze, hogy erősítsék a digitális társadalmat az elektronikus közszolgáltatásokban. Olyan szakmai összefogás valósul meg, amely összekapcsolhatja a 21. század új technológiáit és kihívásait – hangsúlyozza Dr. Karlócai Balázs, a klasztermenedzsment feladatokat ellátó IdomSoft Zrt. vezérigazgatója. (…) Az alapítók között az államigazgatási szaktudást és az infrastruktúrát az IdomSoft Zrt. és a NISZ Zrt. hozza, míg a tudományos-kutatási hátteret az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (vagyis a SZTAKI), illetve a BME biztosítja. Mindezt pedig az Infokommunikációs és Információtechnológiai Nemzeti Laboratórium keretein belül végezzük. (…)

https://www.itbusiness.hu/technology/aktualis_lapszam/kiadvanyok/ict-nagykonyv-2021/kormanyzati-informatika/biztonsagot-teremteni-az-allampolgarok-szamara-a-digitalis-terben

 

 

itbusiness.hu-2021.09.08.

Top 25 – 5. helyezett: Az MI szerény, de határozott nagykövete

2020-ban elnyerte „Az év legsikeresebb ICT-menedzsere” díjunkat, 2019-ben is az élbolyban szerepelt, most pedig összesített listánk ötödik helyét tudhatja magáénak. Neve mindenkinek ismerős az ICT-világban: pályafutása során mind vállalati mind társadalmi szervezeti területeken maradandó, kiemelkedő eredményeket ért el. (…) Jakab Roland vezetésével az Ericsson Magyarország elindította hazánk első egyetemi 5G hálózatát BME-n, majd szintén egyedüliként az országban, az első, kereskedelmi, 5G campushálózatot a Foxconn komáromi gyárában. A mesterséges intelligencia hazai „nagyköveteként” meghatározó sikerelem számára, hogy a cég termékkínálatában MI alapú hálózatmenedzsment-fejlesztések kerültek Magyarországra, és több mint 200 magasan képzett szakemberrel bővült a szervezet. Az informatikus és politológus végzettségű szakember meghatározó szereplője a magyar információs és kommunikációs technológiai iparágnak, széles látókörével és sokrétű tudásával több szervezet munkáját is támogatja. Idén júniustól az IVSZ digitális transzformációért felelős alelnökeként segíti többek közt a digitális stratégia és a régiós együttműködések kialakulását. (…)

https://www.itbusiness.hu/technology/aktualis_lapszam/kiadvanyok/ict-nagykonyv-2021/top-25/top-25--5.-helyezett-az-mi-szereny-de-hatarozott-nagykovete

 

 

itbusiness.hu-2021.09.13.

Top 25 – 25. helyezett: Minőségi junior informatikusokat és cégeket kapcsol össze

A toplistánkon első ízben szerepelő, huszonötödik helyen debütáló értékesítési vezető a cégek és a junior informatikusok munkaerőpiaci egymásra találását támogatja. Az elmúlt évben mindezt olyan sikeresen végezte, hogy egy egyedülálló együttműködés és egy trendi applikáció piaci bevezetése is nevéhez kötődik. A 2020-as év Lovas Istvánt rengeteg kihívás elé állította, a Schönherz Iskolaszövetkezet (SchIS) értékesítési vezetője azonban állta a sarat, a problémákból pedig előnyt kovácsolt. Az országban egyedülálló együttműködést hozott tető alá a Budapesti Műszaki Egyetemmel, és miközben több mint 500 cég 888 projektjére delegált több ezer junior munkavállalót, végigvitte azt a projektet is, amelynek keretén belül kis- és középvállalatok juthattak IT-munkaerőhöz három hónapig teljesen ingyenesen. Nem lehet szó nélkül elmenni a Winder trendi, fiataloknak szóló, swipe alapú diákmunka-appja mellett sem, amelyet vezetőtársaival közösen indított el. Kidolgozta azokat a teljesen online működő ügyviteli folyamatokat is, amelyek révén a SchIS már az ország egész területén rendelkezésre áll.

https://www.itbusiness.hu/technology/aktualis_lapszam/kiadvanyok/ict-nagykonyv-2021/top-25/top-25--25.-helyezett-minosegi-junior-informatikusokat-es-cegeket-kapcsol-ossze

 

eduline.hu-2021.09.10.

Jöjjenek a számok: ennyit kereshettek a legnépszerűbb egyetemi képzések diplomáival

Mérnökinformatikus, nemzetközi gazdálkodás vagy pénzügy és számvitel - mutatjuk, mennyit kereshettek velük. Korábbi cikkben összegyűjtöttük az öt legnépszerűbb szak elvégzése utáni kilátásokat, most következzen további öt kedvelt képzés és a diplomaszerzés utáni lehetőségek. (…) Az informatikai képzések évek óta tarolnak a felvételi jelentkezésen, ezt a szakot 4900-an jelölték meg. Mérnökinformatikusként a 2017/18-as tanévben 849 hallgató végzett, legtöbben (346 fő) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte a diplomáját. A hallgatók 68%-a nem folytatja tanulmányait, 30%-uk viszont mesterképzésbe kezd. Jellemzően a diplomaszerzést követő 1,04 hónapban munkába állnak, legtöbben (több, mint 40%-uk) szoftverfejlesztőként helyezkedik el és átlagosan havi 521 015 forintnyi bruttó jövedelmet kapnak. (…)

https://eduline.hu/felsooktatas/20210910_legnepszerubb_szakok_fizetes

 

 

infostart.hu-2021.09.14.

Gyarmati Dezső Uszoda: kezdődik a helyreállítás és folytatódnak a jogi eljárások

Számtalan műszaki és igazságügyi szakértői vélemény után sincs egyértelmű válasz arra, hogy a nagy medencében feltárt hibákért ki a felelős. (…)A polgármester felkereste a Budapesti Műszaki Egyetemet is, hogy adjanak választ arra a kérdésre, létezik-e olyan technológia, aminek segítségével legalább ideiglenesen helyreállítható a medence, amíg az eljárások és a vizsgálatok folytatódnak.

Mivel erre igenlő választ kapott, ezért elrendelte a helyreállítás megkezdését. (…)

https://infostart.hu/belfold/2021/09/14/gyarmati-dezso-uszoda-kezdodik-a-helyreallitas-es-folytatodnak-a-jogi-eljarasok

 

Egyéb megjelenések:

https://index.hu/belfold/2021/09/13/szetvert-medencebol-jelentkezett-orsi-gergely-polgarmester/

https://2.kerulet.ittlakunk.hu/helyi-politika/210913/gyarmati-dezso-uszoda-nyit-telire-lefedett-medence-es-megtudhatsz-egyben

 

 

veol.hu-2021.09.14.

Versenyképes informatikai tudás a Pannon Egyetemen: új hallgatói laborokat adtak át Veszprémben

A versenyképes egyetemi oktatást segítik majd azok az informatikai laborok, amelyeket a Programozd a jövőd! projekt keretében adtak át kedden a Pannon Egyetemen. (…) Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán zajló alap- és mesterképzések szerves részét képezi a hálózati informatikai és hálózatbiztonsági ismeretek gyakorlati átadása is. Ennek során kis-, közép- és nagyvállalatok hálózatainak tervezését és konfigurálását gyakorolják a GINOP 3.1.1 projekt keretében beszerzett laboreszközökkel, de ugyanezen eszközöket fel kívánjuk használni a BME-vel és a HTE-vel közösen megrendezésre kerülő NetSkills Challenge országos hálózati informatikai verseny döntőjében is. (…)

https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/versenykepes-informatikai-tudas-a-pannon-egyetemen-uj-hallgatoi-laborokat-adtak-at-veszpremben-5012438/

 

 

hírhatar.hu-2021.09.09.

http://www.hirhatar.hu/hir/lebontjak-a-goldmann-menza-epuletet

 

 

epítészforum.hu-2021.09.13.

Török Ferenc (1936-2021)

84 éves korában elhunyt Török Ferenc Ybl- és Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, a BME Középülettervezési Tanszékének iskolateremtő mestere, akire több építészgeneráció is példaképként tekint. Emlékét egykori tanítványai, követői és barátai szavaival idézzük meg. (…)

https://epiteszforum.hu/torok-ferenc-1936-2021

 

Egyéb megjelenések:

http://epulettar.hu/cikk/elhunyt-torok-ferenc-epitesz-a-nemzet-muvesze

http://www.hirbalaton.hu/elhunyt-torok-ferenc-kossuth-dijas-epitesz/

https://demokrata.hu/kultura/elhunyt-torok-ferenc-epitesz-a-nemzet-muvesze-424362/

https://kultura.hu/elhunyt-torok-ferenc-epitesz-a-nemzet-muvesze/

https://fidelio.hu/vizual/84-eves-koraban-elhunyt-torok-ferenc-epitesz-165700.html

https://papageno.hu/intermezzo/2021/09/elhunyt-torok-ferenc-epitesz-a-nemzet-muvesze/

https://infostart.hu/belfold/2021/09/12/elhunyt-torok-ferenc

https://nlc.hu/otthon/20210912/elhunyt-torok-ferenc-epitesz-aki-az-elvarazsolt-kastelyt-tervezte/

https://www.civilhetes.net/meghalt-torok-ferenc-a-nemzet-muvesze

https://mandiner.hu/cikk/20210911_torok_ferenc_epitesz_gyasz

https://www.origo.hu/itthon/20210911-meghalt-torok-ferenc-epitesz-a-nemzet-muvesze.html

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/09/11/elhunyt-torok-ferenc-epitesz-a-nemzet-muvesze

https://www.kisalfold.hu/kultura/hazai-kultura/elhunyt-torok-ferenc-epitesz-a-nemzet-muvesze-11358671/

https://www.magyarhirlap.hu/kultura/20210911-elhunyt-torok-ferenc-epitesz-a-nemzet-muvesze

https://index.hu/kultur/2021/09/11/elment-a-nemzet-muvesze-torok-ferenc-kossuth-dijas-epitesz-mma-bme/

 

 

friss.hu-20221.09.14.

21 ÉVESEN SZEMBENÉZETT A HALÁLLAL, MAJD LEFUTOTTA A RÁKOT

(…) Berci nemrég múlt 27 éves, mérnök és gyógyult ráktúlélő. Mindössze 21 éves volt, amikor rosszindulatú, jobb oldali heredaganatot diagnosztizáltak nála, most pedig kendőzetlen őszinteséggel mesél nekünk gyermekkoráról, álmairól, betegségéről, a gyógyulás nehéz és sokszor embert próbáló időszakáról, nemrégiben megjelent Futni, Hinni, Élni című könyvéről és arról az orvostechnikai eszközről is, amit most saját ötlete alapján fejleszt. (…) Éppen akkor kezdtem el a második évfolyamot a BME villamosmérnöki Karán. Számomra nem is volt kérdés, hogy a kezelés mellett az egyetemet is szeretném párhuzamosan folytatni, hiszen a gyermekkori álmom megvalósulásának küszöbén álltam, alig vártam, hogy végre mérnök lehessek! Mindvégig az lebegett a szemem előtt, hogy nem adhatom fel az álmomat, még egy rosszindulatú daganat sem téríthet le az utamról. Sokszor megtörtént, hogy az Onkológiai Intézetből mentem be vizsgázni vagy megírni egy-egy zárthelyi dolgozatot, hogy ne csússzak a tárgyaimmal.(…)

https://www.frisss.hu/aktualis/21-evesen-szembenezett-a-halallal-majd-lefutotta-a-rakot

 

Egyéb megjelenések:

https://igenyesferfi.hu/mentalis-ero/21-evesen-szembenezett-a-halallal-majd-lefutotta-a-rakot.php