„...a nap munkáját szorgalommal s pontosan, egy vashámor pörölye zuhanásainak egyformaságával teljesíteni.”

„Csak fundamentumokat rakott, hanem ezek a fundamentumok rendíthetetlenek voltak.”

Sztoczek József 1819. január 19-én született Szabadkán jómódú iparos családban. Kitűnő tanuló már az elemi iskolában is. 15 éves, amikor édesapja meghal, édesanyja hat gyermekkel marad egyedül, ő a második fiú. Apja akaratának megfelelően papnak tanul Pécsen, majd Pesten. Kiválóan teljesített, ám érezte, hogy a teológiához nincs hivatása. 1840-ben tartja első nyilvános hitszónoklatát, ám ezt követően a 21 éves fiatalember dönt és kilép. 1840 őszén kezdi meg tanulmányait az Institutum Geometricumban. Tanárai közül Petzelt József, a gyakorlati és vízműtani professzor volt rá nagy hatással, aki mellett már 1842-től segédtanerőként működött: rajzot tanított és gyakorlatot tartott. Időközben megnősült, 1841-ben megszületett lánya, Ilona. 1844-ben kapott mérnöki oklevelet. Maradt Petzelt mellett, ekkor tanult meg igazán mérni, s első publikációja is ekkor született: magyarul kevéssé jól értő tanárának művét fordítja le németből (A kis catoptricai cathetometer és használata megismertetése, 1845).

1846 őszén nyitja meg kapuit a József Ipartanoda, amelynek tanszékeire vezetőket keresnek. Sztoczeknek első körben a könyvviteltani(!) tanszéket javasolják, ám végül csak a harmadik kiíráskor sikerül, immár a fizikai tanszékre kinevezést nyernie 1847-ben. Szily Kálmán, egykori tanítványa, a neves fizikus és nyelvész szerint végül azért döntöttek mellette, mert „ha helyettesre lesz szükség, akármelyik tanszéket elláthatja.” Jellemző volt a korra, amelyben nevelkedett és a tudományos pályáját megkezdte, hogy a szaktudomány még nem az első volt a tanári állás követelményei között. „Mennyi szorgalomra és kötelességérzetre, mennyi lelki erőre és tudományszeretetre volt szüksége, hogy szakbeli képzettségének csorbáit helyreüthesse.” (Szily). Mivel maga is szinte hallgatóival együtt tanulta a fizikát, sokat készült óráira, immár kétgyerekes családapaként, mivel 1847-ben megszületett fia, Miklós is. Erőfeszítései sikerrel jártak, diákjai közül többen is úgy nyilatkoztak, hogy tőle tanultak meg tanulni, és hogy a matematikát tulajdonképpen az ő fizikai előadásain szerették meg, mert itt ismerték fel valódi szépségeit. Nem véletlen, hiszen ő volt az első, aki Magyarországon a fizikai jelenségek törvényszerűségében a matematikai elemzés segédeszközét alkalmazta. Előadásmódját „a legszövevényesebb tételekre világosságot árasztó”-nak minősítették. A fizika volt a tárgya, de valójában a gondolkozásnak volt tanára. Szavajárása volt a homályos előadásokra: Nem látszik a fa az erdőtől!

Elsőként adott elő termodinamikát is, amelynek egyik vizsgájáról származik alábbi anekdota: „Volt akkoriban a hallgatók között egy Fűzi nevű technikus, a legöregebb, akit tisztes, hosszú szakálla miatt a fiúk csak Fűzi papának hívtak. A mechanikai hőelméletből feltett kérdésekre egy kukkot sem tudott válaszolni. Kis várakozás után azt kérdi tőle Stoczek: – Hát nem tanulta ezt, Fűzi úr? – Dehogynem tanultam, nagyságos uram! – sóhajtotta az öreg diák. – Még azt is meg tudom mondani, hányadik lapon van a jegyzeteimben! – Köszönöm, elég volt. Megelégszik hármassal? – Meg én, nagyságos uram! Ekkor a professzor a hallgatóság felé fordult, és így szólt: Uraim! Az ember agy veleje nem olyan magazin, amelybe minden belefér... De nincs is arra szükség! Elég azt tudni, hogy mit hol találunk meg...”

Ugyan első tudományos dolgozata egy elektromos vizsgálat érdekes jelenségére hívta fel a fizikusok figyelmét, Sztoczek munkái inkább a fizikai jelenségek matematikai vonatkozásaira irányultak, nem annyira a kísérletekre. 1854-ben tanulmányozta a Károly kaszárnya legénységi termeinek levegőjét, vajon jut-e télen elég friss levegő a termekbe. Mint a publikált számításokból kiderült, háromszor annyira lenne szükség az egészséges térhez. Ez volt egyébként az első ilyen higiénikus vizsgálat Magyarországon. Ugyanebben az évben elsőként folytatott galvanométeres vizsgálatokat. Részletes elemzések alapján megállapította a barométer szerepét a tudományban.

Tudományos és szakirodalmi munkássága szinte csak arra a 10-15 évre szűkült, ami 1861-es igazgatói kinevezéséig tartott, hiszen onnantól az adminisztratív és szervező tehetségére volt szükség. Ezt követő apróbb munkái az „ellopott órák” termékei voltak, köztudott volt róla, hogy az oktatás és intézményvezetés utáni idejét legszívesebben kis fizikai múzeumában töltötte. Állítólag évekig dolgozott egy könyvön is, azonban a kézirat elégett.

Forrás: Vasárnapi Újság 1872. évi 4. szám

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverését követő időszakban a német nyelvű, felsőfokú végzettséget nem adó Joseph Industrieschule működött, majd 1856-ban Joseph Polytechnicum néven indult újra a felsőfokú műszaki oktatás, ahol Sztoczek az újonnan alakult általános és technikai természettan tanszék vezetője lett. 12 tanár és 98 hallgató szorongott egy budai kétemeletes bérházban. Szily szerint egyértelműen ő volt a tanártestület szellemi vezére és „előre lehetett látni, hogy amint a merev abszolutizmus megtörik, senki más nem lehet a műegyetem igazgatója, mint ő.” Ez 1861-ben be is következett, ekkor ráadásul már az MTA rendes tagjaként (1860) irányította az intézményt.

Már akkor a jövőre gondolt, amelyet későbbi méltatói így igazoltak vissza: „Azóta tágultak szük helyiségeink, gyarapodtak szegényes gyüjteményeink és szertáraink, szaporodtak a tantárgyak és a tanerők, létesült a segélyegylet, nyilt meg a könyvtár a hallgatók számára (korábban csak az oktatók használhatták), kebeleztetett intézetünkbe a reáltanodai képezde, azóta tüzettek ki jutalmak a szorgalom serkentésére, és alapitattak külön ösztöndijak a József-müegyetem részére; azóta lett intézetünk szervezete és a tanrend a kor igényeinek megfelelőleg átalakitva (a tantárgyak szakmák szerint mérnöki, gépészmérnöki, vegyészeti, valamint mezőgazdasági és kereskedelmi csoportokra osztásával és ennek megfelelő tanrendek összeállításával megvetette a későbbi egyetemi karok alapjait), és nyilik alkalom intézetünk tehetségesebb hallgatóinak, hogy az állam költségén kiképeztetésöket a külföld nevezetesebb tan- és egyéb intézetein tökéletesitsék, az ott szerzett ismereteket és tapasztalásokat majdan a hazai tudomány érdekében hasznositandók.”

Sztoczek azt is jól látta, hogy a majdan egyetemre készülő hallgatók „technikai eszmekörit” a középiskolai tanárok alapozzák meg, így fontos lépés volt, hogy az 1863-ban létrehozott reáltanodai tanárvizsgáló bizottság elnöke lett (a bizottság előtt letett vizsga alapján lehetett tanári képesítést szerezni). Emellett régóta sürgették a reáliskolai tanárképzők létrehozását is, amelytől egyúttal a műegyetemi hallgatói felvételek minőségi javulását is várták. Épp ezért 1870-ben ő alapította meg a műegyetemi tanárképző intézetet is, amelynek első igazgatója lett, a tanári kart pedig műegyetemi oktatótársai alkották. Ez a paedagogicum az 1873/74. tanév végéig működött (ekkorra egyesítették a gimnáziumi és reáliskolai tanárképzőket, de azt követően és azóta is folyik tanárképzés egyetemünkön).

Az 1871/72-es tanévet a Műegyetem már törvénybe iktatott egyetemi önkormányzati alapon nyitotta meg, első rektornak természetesen Sztoczeket választották meg tanártársai. Érdekesség, hogy ebben az évben fejezte be itt mérnöki tanulmányait Miklós fia. Saját rektori szerepéről így beszélt:„…minden a mit eddig intézetünk érdekében tettem, csak törekvés vala kötelességeim teljesiteni…személyemet oly tulajdonságokkal ruházák fel, és azt oly érdemekkel ékesítik, melyeknek én – ki egy kitünő és érdemekkel diszeskedő tanártestület középpontjába jutottam – csak reflectora valék! Ha ez érdem, akkor ám legyen,…az érdem-koszorúból jusson nekem is egy levélke! – mert nem tagadhatom meg öntudatom azon élénk tanuságát: hogy ezen intézetet, a tanártestület szellemében, mindenkor és minden körülmények között, fel és lefelé, gyenge tehetségem szerint híven képviseltem.” Ezt követően még 4 alkalommal, az 1875/76-1878/79. tanévekben egymás után őt választották meg (ekkorra már háromszoros nagypapa is lett).

Második rektori évnyitó beszédekor vallott az oktatás és a Műegyetem szerepéről: „…hazánk jövőjének kérdése egy és ugyanaz mivelődésünk, szellemi és erkölcsi emelkedésünk kérdésével....a termőföld, melybe az országos mivelődés magjai elhintetnek,….nem egyéb, mint az iskola: a népiskolától kezdve az egyetemig. Ezen igazságból pedig – melynek tudatát minden hazafiúi kebelnek élő meggyőződés erejével kell ápolnia, – szükséges folyományként következik, hogy a közoktatás ügyét legbuzgóbb törekvéssel előmozditani: a legnemesebb feladat, a legszigorúbb kötelesség. Ezekről mélyen meggyőződve, és rendkivüli fontosságuknak érzetétől legbensőbben áthatva, lépek e nagytekintetű gyülekezet szine előtt azon kitünő polczra, melyre tisztelt tanártársaim nagybecsü bizalma szólitott, és elfoglalom…a kir. József-műegyetem rectori méltóságának három elődöm érdemeivel gazdagon ékesitett székét.”

„A Műegyetem mint tudományos technikai főtanintézet van hivatva a hazai közoktatás terén közreműködni, és a körébe vágó tudományok terjesztését és mivelését tudományos alapon eszközölni…De ki győzné részletezni a műegyetemen mivelt ismeretágaknak megszámithatatlan változatosságu hasznositását? Ki birná teljesen kimutatni, mennyire és mikép hatnak azok eredményeikben a társadalom minden rétegeibe és lehetővé teszik, hogy korunkban a szegényebb is oly anyagi és szellemi javakat élvezhet, minőket…..másfélszázad előtt a vagyonosabb is alig élvezhetett. Igen tévednénk azonban, ha a gyakorlati életben hasznositott exact tudományoknak és ekép a technikai intézeteknek hatását egyedül a gazdászati javak tömegesb és könnyebb előállitásában, csak is az anyagi jóllét, a kényelem előmozditásában feltalálni vélnők. Van azoknak más nemesebb, mélyebb és távolabbra terjedő, bár kevésbé szembetünő hatása is; ez pedig: a müveltségnek, a fölvilágosodásnak terjedése és általán a társadalom értelmi emelkedése. Azon folytonos érintkezésnél fogva t.i., melyben a technikus a gyakorlati élettel áll, számos ismeret mindinkább tágasabb körökbe szivárog át; ez fejleszti az értelmet, ébreszti a gondolatot, és ezáltal mintegy szövetség jön létre a tudomány és a gyakorlati élet közt, mely szövetség képviselői a műegyetemek. Ezen szövetségnek kedvező viszhatása van magára a tudományra. Mit a tudomány a gyakorlati életbe tőkéül befektet, ezért az élet a tudománynak dúsan kamatoz. Mert minden hasznositott eszme, minden fölfedezés új meg új kutatásokra ösztönöz…”

Mindeközben a Természettudományi Társulat elnökségét is betöltötte 1862 és 1872 között, ebben az időben a társulatot teljesen újjászervezték. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet megalapításában is részt vett. 1867-ben az MTA III. Osztály első elnökévé, majd 1872-ben az akadémia igazgatótanács tagjává választották, illetve ugyanebben az évben az Országos Közoktatási Tanács alelnöki és annak műszaki alosztálya elnöki teendőivel bízták meg, 1874-ben pedig az országos középiskolai tanárképző intézet igazgatója és a tanárvizsgáló bizottság elnöke lett. A tisztségeknek és vele együtt az elismeréseknek nincs vége: 1881-ben megkapta a Vaskorona Rend III. osztályú lovagi címét, valamint többek között Trefort Ágoston kultuszminiszter, Habsburg Rudolf főherceg és Arany János mellett adományozták neki a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem (a mai ELTE) tiszteletbeli doktori címét is. 1885-ben a főrendiház tagjává nevezték ki, ahová szorgalmasan járt, s a naplóhitelesítési bizottság elnöke, valamint az igazoló és a közgazdasági bizottságok tagja lett. 1886-89 között pedig az MTA alelnöke volt.

Még ekkor is kutatott és publikált. 1886-ban jelent meg A tatai forrásvizek lehűtéséről a csatorna-falakkal való érintkezés következtében című tanulmánya, amely egy érdekes, a fővárosi vízellátás kérdését megoldani próbáló felvetéshez készült. A javaslat kidolgozói az Esterházyak tata-tóvárosi angolkertje két nagy vízhozamú forrásának és a körülöttük fakadó 10 további kisebb forrásnak a vizét kívánták a fővárosba vezetni egy közel 80 km hosszú vízvezeték segítségével. Mivel felmerült a víz magas ásványianyag-tartalmának és viszonylag magas hőmérsékletének problémája, a Budapesten várható hőmérséklettel kapcsolatban Sztoczek végzett számításokat (végül a víz keménysége és a hűtéssel járó költségek miatt a káposztásmegyeri vízműtelep megvalósítása került előtérbe). Ez volt az utolsó értekezése, amelyet az akadémián felolvasott, ezt követően folyton betegeskedett, vesebántalmak gyötörték. Az évek múlásával bőven erején felül vállalt feladatokat, de vaskövetkezetessége és kötelességérzete nem engedte, hogy terhein enyhítsen, s „a régóta fejlődő kórt, amelyet ő mindeddig semmibe sem vett, már nem gyógyíthatta meg...” 1890. május 11-én, 71 éves korában hunyt el.

Forrás: BME Levéltár

„Sztoczek József hosszú életet élt s ennek az egész emberéletnek legnagyobb részét, mondhatom férfikora minden egyes napját műegyetemünknek, a technikai tudományoknak és az oktatásügynek szentelte. Még fiatal éveiben került intézetünkre, mikor még ez az intézet maga is fiatal volt s az akkoron fiatal professzornak szolgálatba lépésétől kezdve egész életén által halála napjáig több mint négy évtizeden keresztül ez az intézet képezte gondoskodásának tárgyát, ezt ápolta szívének egész melegével, ezt látta fejlődni és nagyra nőni, nagyra nőni és virágozni éppen az ő személyes fáradozásai sikeréül.

Sajátságos és mindent összevéve ritka egy élet volt az ő élete, mely mindenképpen messzire elüt a rendes mindennapiság formáitól. Mint ember Sztoczek József úgy veleszületett természeténél mint fejlődése meneténél fogva kétségenkivül csakis jelentékeny és imponáló személyiséggé válhatott. Férfias tevékenység, buzgóság és törhetetlen kitartás mellett ott volt minden fontosabb cselekedetében a finom tapintat, a bölcs mérséklet. És nem volt benne semmi a kételkedők véréből; nyugodt, rendszeres és szabatos gondolkozása, fegyelmezett észjárása, bevégzett jelleme mindenkor szilárd és határozott meggyőződésre vezették őt. S éppen ezen határozott lényénél fogva, mely mindig egyenes nyiltsággal párosult, könnyen gyakorolt ő befolyást másokra. S a minek mi oly sokat köszönhetünk, az, hogy ezt a páratlan befolyását mindig és minden körülmények között nemes czélok elérésére fordította.

Tetőtől talpig egész férfi és nemeslelkü ember volt. A katonás szigor, mely arczvonásain rendesen honolt s melyet a komoly kötelességteljesités közben megszokott és mindvégig megtartott, igen sok gyöngédséget és igazi szivjóságot rejtett. Ő, ki maga minél kevesebbet törődött az élet hiuságaival és kényelmével, kinek igényei az élethez a lehető legszerényebbek valának, igazán boldog napot akkor élt, a mikor sikerült neki másokkal jót tenni. A munkának és a titkon gyakorolt jótékonyságnak élt.

Most már pihen. Megtalálta a nyugodalmat, melyet hosszu életén által sohasem lelt, sohasem is keresett.” (Klimm Mihály rektor emlékbeszéde az 1890. szeptember 22-i tanévnyitón)

Halálát követően a 20. század első éveitől nevét alapítvány viselte, amelyből a szigorló diákok kaptak jutalomdíjat. Alakja a könyvtár nagyolvasóját egykor díszítő falfestményre is rákerült. Mellszobra a központi épület aulájában található. A történelmi campust határoló utcát 1911-ben nevezték el róla, ahogy az 1949-ben épített St épületet (ahol a nagyelőadó is az ő nevét viseli) és a menzát is. Szintén az ő nevét viseli a BME Szenátusa által adományozható magas egyetemi kitüntetés (a Sztoczek József Emlékérmet olyan egyetemi munkatársak kaphatják meg, akik az igazgatásban, a gazdálkodásban, az üzemeltetésben, a fejlesztésben vagy más egyetemmel kapcsolatos területen nyújtott teljesítményükkel kiemelkedően szolgálták a BME érdekeit). A BME Tehetségsegítő Tanácsa pedig a Sztoczek József Program keretében ösztöndíjakat, szakmai programokat és mentorokat kínál a legtehetségesebb hallgatóknak.