Hallgatói kezdeményezések ipari felkarolása

A Siemens újabb hatmillió forint értékű támogatást nyújt a Műegyetemnek kutatásra, fejlesztésre, a hallgatói elképzelések megvalósítására és ösztöndíjakra.

„A BME hallgatói számos kiváló ötlettel állnak elő, amelyekből számunkra, partnereinknek, valamint az iparágnak is értékes, innovatív fejlesztések születhetnek. Ezzel a támogatással is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a diákok még jobb képzésben részesüljenek, így hosszú távon is biztosítsuk a kiemelkedő szaktudást a hazai piac számára” – mondta Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója a megállapodás ünnepélyes aláírása alkalmából. „A Siemens mindig is kiemelten fontosnak tekintette a jövő szakembereinek képzését. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel 17 éve fennálló együttműködésünk jól példázza ezt az elkötelezettséget” – tette hozzá.

„A Siemens és a BME között immár hagyományosnak számító együttműködés lehetővé teszi, hogy a diákok saját ötleteiken alapuló projekteken dolgozhassanak. Komoly értéket jelent nekik, hogy a nálunk megszerzett elméleti tudást a gyakorlatban is alkalmazhatják” – erősítette meg Péceli Gábor rektor.

Az idei tervek szerint a Siemens szakmai gyakorlatok szervezését és lebonyolítását segíti, anyagi támogatással ösztönzi a hallgatók tudományos diákköri munkáját, diplomaterv-pályázatokat értékel, forrást biztosít egy középiskolásokat tájékoztató kiadvány megjelentetéséhez és egy formatervezési pályázat megvalósításához. A vállalat emellett tanulmányutakat és külföldi részképzést is támogat, valamint elérhetővé teszi a duális szakképzést szolgáló Siemens Képzési Központ kapacitásait is a BME hallgatói számára.

A BME és a Siemens között 1999 óta tart az együttműködés, amelynek 10 éves évfordulóján a Siemens Akkreditált Egyetem elismerő címet adta át a Műegyetemnek. Ez idő alatt a vállalat – a szakképzési hozzájárulással együtt – több mint 350 millió forint értékben támogatta az egyetemen folyó oktatási és kutatás-fejlesztési tevékenységet, valamint a kulturális és sportéletet. E mellett 2013-ban egy 300 millió forint értékű Siemens PLM (product lifecycle management – termék-életciklus menedzsment) szoftvercsomagot is adományoztak az egyetem számára, amelynek segítségével a jövő mérnökei már az egyetemi évek alatt megismerkedhetnek a legújabb tervezési technológiákkal, például a NASA Curiosity marsjárója tervezését, tesztelését és működtetését segítő módszerekkel.

- BK -

Fotó: Philip János