„Az egyetemen szerzett nemzetközi színvonalú tudásnak is köszönhetjük sikereinket”

Közép-Európa legsikeresebb és legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé választották a „Gravity” spin-off céget, amelyet BME VIK korábbi munkatársai hoztak létre.

„Világszinten kiemelkedő ismeretekre tettünk szert a BME-n, amely hazánk egyik legjobb tudományos és tehetséggondozó műhelye. Az itt szerzett tudás és az itteni támogató szakmai közösség segített minket abban, hogy mára a világ élvonalába kerültünk, és elismert szakemberként tartanak minket számon” – fogalmazta meg az alma materhez fűződő viszonyáról Tikk Domonkos, a Gravity Research & Development Zrt. egyik alapítója, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Távközlési és Médiainformatikai Tanszék korábbi oktatója és kutatója. Három műegyetemi társával (Németh Bottyán, Pilászy István és Takács Gábor – szerk.) még 2007-ben közösen hozták létre az adatbányászattal és ajánlórendszerek (weboldalakon releváns tartalmak személyre szabott ajánlása a látogatóknak – szerk.) fejlesztésével foglalkozó spin-off cégüket, amelyet 2015-ben a Közép-európai Deloitte Technology Fast 50 Díjjal tüntettek ki.

Közép-európai Deloitte Technology Fast 50 Díj

A 16 éve megrendezett program a régió leggyorsabban növekvő vállalatait rangsorolja és mutatja be. A felhívásra azok a minimum 4 éve működő, önálló, azaz, többségi befolyás alatt nem álló közép-európai cégek pályázhatnak, amelyek saját fejlesztésű technológiával rendelkeznek, és működési, tisztán üzleti tevékenységből származó árbevételük legalább évi 50.000 euró.
2015-ben a rangsor cégeinek növekedési üteme átlagosan 560%, a Gravity Research & Development Zrt. 466%-kal a 25. helyezett lett. A rangsorba 9 ország vállalatait választották be, közöttük 4 magyarországi céget. A ranglistát jelenleg a szoftvergyártók és a médiacégek uralják: ez a két iparág 29, illetve 14 céggel képviselteti magát a 2015-ös listán.

„A Gravity-nél végzett munkánk példa arra, hogy a siker elérhető közelségben van” – vallotta a ma már 5 kontinensen is ügyfelekkel rendelkező magyar cég ügyvezetője, aki szerint mindenki a maga sikerének kovácsa. „A magyarokra általában jellemző kishitűség rombolja a kreativitást, visszaveti a munkakedvet és elérhetetlenné teszi a jó eredményeket. A sikerért át kell lépnünk a saját árnyékunkon, sőt, túl kell szárnyalnunk felállított képzeletbeli határainkat. Szüntelen panaszkodás helyett dolgozni kell az eredményekért”– osztotta meg filozófiájának lényegét a korábbi műegyetemi kutató, aki a BME-n kezdett foglalkozni az adatbányászat egy speciális területével, a szövegbányászattal, majd az ajánlórendszerek fejlesztésével.

„E tudományterület szépsége, hogy a kutatócsoportok teljesítménye jól összemérhető a szakmai versenyeken. Így történt ez velünk is” – emlékezett vissza egyik első sikerélményére Tikk Domonkos. Társaival fiatal kutatókként vettek részt egy adatbányászati versenyen, amelyen az egymással megmérkőző csapatoknak egy jól definiált célt, azaz, a Netflix ajánlórendszerének becslési pontosságát kellett minél jobban felülmúlniuk egy megadott adathalmazon.  A közel 3 éven át tartó verseny szabályrendszere összefogásra ösztönözte a kezdetben egymással versengő nemzetközi csapatokat is, akik a versengés közben tanulták meg, hogy közös munkával eredményesebbek lehetnek. A tehetséges BME-s fiatalokat az itt szerzett tapasztalatok és sikerek is sarkallták a cégalapításra. A vállalat ügyvezetőjeként Domonkos büszke elért eredményeikre, a nemzetközi piacon megszerzett ügyfelekre és a cég profitabilitására, valamint arra, hogy a Gravity-t alapító 4 műegyetemi kutatóból 3 még mai is a cégnél dolgozik.

Tikk Domonkos csapata ma is folyamatosan dolgozik új ötletek és újdonságok megvalósításán. Néhány hónappal ezelőtt rukkoltak elő új termékükkel: a „RECOplatform” marketing-automatizálási szoftvert kifejezetten a KKV piac igényeire szabták. „A világ egyik legkifinomultabb ajánlórendszerét megfizethető, könnyen telepíthető és javarészt automatizált formában kínáljuk ügyfeleinknek” – fogalmazta meg a korábban piaci hiánynak számító termékről Tikk Domonkos. A Gravity ezzel az új szoftverrel az e-kereskedőket és az online vásárlási rendszerek üzemeltetőit célozza meg: „az ajánlórendszeren keresztül bejövő forgalommal a szoftvert használó cég képes növelni bevételét, a vásárlásonkénti átlagos kosárméretet és –értéket, valamint növeli a felhasználói elégedettséget”.

Domonkos úgy véli, hogy Magyarországon a kis- és középvállalati szektor szereplői jelentős hátránnyal indulnak a piacon: „a versenyképesség gátja sokszor a szükséges informatikai ismeretek hiánya”. Csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy informatikai szakembert vagy szoftverfejlesztőt alkalmazzanak: „a RECOplatformmal erre a problémára kínálunk megoldást, mivel a szolgáltatás minimális informatikai tudással is fél órán belül beüzemelhető”.

Úgy tapasztalta, hogy manapság egyre inkább elmosódik az online és az offline kereskedelem határa, azaz, egyre több online kereskedő nyit üzletet, és egyre több „utcai” bolt tulajdonosa üzemeltet már webáruházat is. E változás sarkallta a Gravity szakembereit, hogy a KKV-k számára továbbfejlesszék és személyre szabják korábbi webes ajánlórendszerüket. „A termék- vagy szolgáltatásajánlás jó a látogatónak, mert felhívja a figyelmet a számára érdekes árucikkekre; jó a kereskedőnek, mert növeli a kosárméretet, jó és gondoskodást sugalló élményekkel látja el a vásárlót. Mi több, az ajánlórendszeren keresztül zajló kereskedelmi forgalom is mérhető, hosszú távon pedig előrevetíthető lesz” – részletezte a fejlesztés előnyeit Tikk Domonkos. „A weboldalon elhelyezett reklámbanner hátránya, hogy az egyéb tartalmakról elvonja a felhasználó figyelmét, aki a legrosszabb esetben el is hagyja az adott oldalt. Az ajánlórendszer ezzel szemben egy olyan látható felületelem, amely segíti a látogatót, hogy rátaláljon a számára releváns termékekre vagy szolgáltatásokra. E módszerrel megfigyelhető és tipizálható a vásárlók viselkedése, akiknek így az egyéni ízlésüknek megfelelő, személyre szabott üzeneteket és ajánlásokat adhatnak meg a szolgáltatók”. E módszert alkalmazta a Gravity az egyik legnagyobb ügyfele, a francia DailyMotion (a youtube-hoz hasonló és a világ második legnagyobb videós tartalomszolgáltató cége) ajánlórendszerének kifejlesztésekor is. A havi 3 milliárd megtekintést lebonyolító közösségi oldal – köszönhetően a magyar cég szoftverének – a felhasználók személyéhez és szokásaihoz igazított videókat ajánl a látogatóknak.

A ma már sikeres vállalat közel 10 éve jött létre. „Start-upként óriási segítség volt a 2009-ben, majd 2011-ben kapott befektetői tőke, amely a befektetőink szerint is jó pénzelhelyezésnek bizonyult, és mára megtérült a közel ötszörös árbevétel-növekedésnek köszönhetően” – ecsetelte a cég vezetője. „Eddigi utunk sikerekkel és kudarcokkal tarkított volt. Voltak pillanatok, amikor közel voltunk ahhoz, hogy elfogyjon a pénzünk, ám mindig sikerült megoldást, ill. forrást találnunk a talpon maradáshoz” – idézte vissza, majd hozzátette, hogy a Gravity sikerében óriási szerepet játszott az is, hogy „spórolósan bántak a befektetői forrásokkal”. „Sokan abba a hibába esnek, hogy gyorsan és meggondolatlanul költik el a pénzt, és a gyors meggazdagodás reményében nem forgatják vissza a kezdeti hasznot a cég további fejlesztésére. Ez sokszor végzetes hiba” – hangsúlyozta Tikk Domonkos, aki szerint a befektetői pénz az egyik legdrágább forrás, folyamatos és kiugró teljesítményt követel meg a támogatott vállalkozástól. „Egy nehéz és kockázatos életforma, amelyet azoknak ajánlok, akik kiugró sikert akarnak elérni.”

A ma már 35 főt foglalkoztató, műegyetemi gyökerekkel rendelkező cég máig aktív kapcsolatot ápol az alma materrel. A BME-vel közös projekteket kezdeményez, ipari kutatási és doktori témákat kínál a Műegyetem számára. Jelenleg pl. az ún. „deep learning” technológiák ajánlórendszeres alkalmazásához is keresnek doktoranduszhallgatókat: a videók szöveges adatai mellett a filmeknél megjelenő bélyegképeket elemzik. „Igazi szimbiózisban élünk a Műegyetemmel: a friss ipari tudásért cserébe nagyszerű szakemberekkel, a tudás és újdonságok iránt elhivatott fiatal mérnökökkel dolgozhatunk együtt” – fogalmazott Tikk Domonkos, aki a PhD-hallgatói éveivel együtt 17 évet töltött a Műegyetemen. „Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy kutatóként és az iparban dolgozó mérnökként, majd menedzserként is tapasztalatot szereztem, megismertem az érem mindkét oldalát. Mindkét szereptől rengeteg tudást, tapasztalatot és élményt kaptam. Nehéz és sok dilemmával járó döntést hoztam meg akkor, amikor saját vállalkozásba kezdtem, egyáltalán nem bántam meg, ugyanakkor az egyetemen töltött idő is nagyon hasznos volt” – zárta gondolatait Tikk Domonkos. A mai mérnökhallgatókat arra bátorítja, hogy éljenek a tudásukkal, higgyenek magukban, próbáljanak ki minden előttük álló lehetőséget arra, hogy megvalósítsák saját elképzeléseiket, és ehhez találják meg a megfelelő partnert az egyetemen vagy akár annak falain kívül.

Tikk Domonkos
2012-től a Gravity Research & Development Zrt. ügyvezetője
2009-2010-ig a Humboldt Egyetem ösztöndíjas kutatója
2007-2009-ig a Gravity Research & Development Kft. ügyvezetője
2000-2012-ig a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Távközlési és Médiainformatikai Tanszék tudományos munkatársa, oktatója
2000-ben PhD-diplomát szerez a BME VIK-en
1995-1999-ig a BME VIK PhD-hallgatója
1995-ben szerez programtervező-matematikus diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

Kutatási területe: ajánlórendszerek, szöveg- és adatbányászat, gépi tanulás, fuzzy rendszerek és lágy számítási technikák, neurális hálózatok

TZS - TJ

Fotó: Takács Ildikó